Pénteken két vereséggel csoportja utolsó helyén zárta a Vasas leánycsapata az Országos Ifjúsági Kupa (OIK) Kaposváron zajló hatos döntőjének első játéknapját. Szombaton azonban javítottak a fővárosiak, a középdöntőben és az elődöntőben is győzni tudtak, így bejutottak…

Címkék: ifjúsági röplabda vasas utánpótlás oik

A címvédő Vasas-Hofeka-Óbuda lánycsapata nagy meglepetésre mindkét csoportmeccsét elvesztette az Országos Ifjúsági Kupa (OIK) hatos döntőjének első napján, pénteken, Kaposváron.Az óbudaiak első találkozója rögtön egy rangadó volt, hiszen az Újpesttel kellett…

Címkék: ifjúsági röplabda vasas utánpótlás oik

Az Országos Serdülő Bajnokság és a juniorbajnokság aranyérme után az Országos Ifjúsági Kupa megnyerésének reményében utazik Kaposvárra a Vasas-Hofeka-Óbuda csapata. A hatos döntőben az óbudaiakon kívül az Eger, a Békéscsaba, a Jászberény, a TF-KRA és az Újpest vesz…

Címkék: ifjúsági röplabda vasas utánpótlás oik

Az elmúlt két év ezüstérmei után ezúttal a Vasas röplabdázói nyakába akasztották a női junior bajnokság aranyérmeit, miután a vasárnapi találkozón 3:0-re legyőzték a címvédő, ám idén csak a negyedik helyen záró BSE együttesét. A nap másik mérkőzésén a MÁV Előre…

Címkék: máv székesfehérvár röplabda fehérvár gödöllő vasas utánpótlás junior bse máv előre

A Vasas nyerte a rangadót!

 2011.05.14. 20:56

A Vasas-Hofeka-Óbuda bár 2:0-ra is vezetett, végül csak 3:2-re nyert a MÁV Előre ellen a női juniordöntő negyedik, döntőnek is beillő találkozóján, Gödöllőn. A férfiaknál Dunaújvárosban a Dunaferr és a Kaposvár is két-két győzelemmel zárta a szombati első napot.Jól…

Címkék: máv székesfehérvár röplabda vasas utánpótlás junior máv előre

A vártnál talán simább és gyorsabb győzelmet aratott a Vasas-Hofeka-Óbuda a TEVA-Gödöllői RC ellen a női juniordöntő első találkozóján. A hazaiak a játék minden elemében alulmúlták önmagukat, és az első szettben 7:4-es vezetésük után esélyük sem volt a győzelemre.A…

Címkék: röplabda gödöllő vasas utánpótlás junior

Négyismeretlenes egyenlet

 2011.05.12. 10:23

Szombaton és vasárnap Gödöllőn rendezik a női juniorbajnokság négyes döntőjét, amelynek résztvevői a házigazda mellett a címvédő BSE, a Vasas, és a MÁV Előre lesznek. Az esélyekről meglehetősen nehéz nyilatkozni, ám mi most mégis megpróbáljuk.…

Címkék: máv beharangozó röplabda fehérvár gödöllő vasas utánpótlás junior bse máv előre

Szombaton és vasárnap Gödöllőn kerül megrendezésre a női juniorbajnokság négyes döntője. A Vasas nagy reményekkel érkezik a fináléra, ahol a MÁV Előre, a házigazda Gödöllő és az örök rivális BSE lesz az óbudaiak ellenfele. A döntőben a csapatok körmérkőzést…

Címkék: röplabda vasas junior

Péntektől vasárnapig Kaposvár adott otthont az Országos Serdülő Bajnokság (OSB) hatos döntőjének. A fiúknál a Kecskemét, a lányoknál a Vasas nyerte az aranyérmet. Az óbudaiak megszakítás nélkül hetedik alkalommal bizonyultak korosztályuk legjobbjának. A döntő előtt…

Címkék: röplabda vasas serdülő utánpótlás osb

Markovits László ügyvezető elnök és Fördős László szakosztályelnök felkérésére két évvel meghosszabbította szerződését a bajnoki ezüstérmes Vasas Duna Autó Óbuda edzője, Jókay Zoltán. A tréner már hét esztendeje irányítja a csapatot, a korábbi időszakokban mindig…

Címkék: röplabda vasas jókay

Bajnok a BSE

 2011.04.24. 19:26

A BSE-FCSM hazai pályán 3:1-re nyert a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Extraliga döntőjének ötödik mérkőzésén. A városmajoriak összesítésben 3:2-re győztek a párharcban, így megvédték címüket. Kocsmatudósítás.Nincs kedvem a városmajori csarnok szűkös lelátóján…

Címkék: röplabda vasas bse extraliga

Ma délután minden eldől!

 2011.04.24. 10:35

Húsvétvasárnap 17 órától a városmajori csarnok ad otthont a női Extraliga-döntő ötödik mérkőzésének. A Vasas játékosai csütörtökön közel jártak ahhoz, hogy hazai pályán aranyérmet ünnepelhessenek. A csapat és a szurkolók együttesen valami egészen elképesztő…

Címkék: röplabda vasas bse extraliga

2008-at írtunk, csapat és szurkoló bajnokavatásra készült a Folyondár utcában. Meg is telt a lelátó, a hangulat pedig elképesztő volt. Volt egy csapat, amely a bajnokság során oly sokszor bizonyította, hogy megérett a sikerre, és volt egy szurkolótábor, amely bizonyította, hogy…

Címkék: vélemény röplabda vasas

Le van szarva...

 2011.04.22. 07:26

Először is: kérem, senki ne rökönyödjön meg a címen, nem öncélú trágárkodás. Hamarosan kiderül miért íródott. Másodszor: leszögezem, hogy semmilyen szakmai konklúziót nem tudok levonni a Vasas–BSE meccs kapcsán. Gondolataim viszont vannak. A néző gondolatai...Először…

Címkék: vélemény röplabda vasas bse extraliga

A BSE-FCSM 3:2-re nyert a Vasas Duna Autó Óbuda otthonában a női Extraliga döntőjének negyedik mérkőzésén. Az ötödik szettben 14:13-nál az óbudaiaknak labdájuk volt a bajnoki címhez. A párharc összesített állása 2:2, az aranyéremről döntő ötödik meccset vasárnap…

Címkék: röplabda vasas bse extraliga

Amikor a mester belenyúl...

 2011.04.16. 21:17

Rájöttem, hogy lusta vénember lettem. Tíz éve még eszembe nem jutott volna a bajnoki döntőt kocsmában, söröspohárral a kezemben nézni. Változik a világ, ketyeg a biológiai óra. Most már jobban szeretek leülni a TV elé (lehetőleg nálam okosabb emberek társaságában), és…

Címkék: vélemény röplabda vasas bse extraliga

A Vasas Duna Autó Óbuda elképesztően jó játékkal 3:0-ra nyert a címvédő BSE-FCSM otthonában a női Extraliga döntőjének harmadik mérkőzésén. A Városmajorban két éve egyetlen csapat sem nyert tétmérkőzésen!A teltházas csarnokban Sándor Renáta duplájával kezdődött a…

Címkék: röplabda vasas bse extraliga

Csütörtökön a Városmajorban a harmadik mérkőzéssel folytatódik a női Extraliga döntője, amelyben a Vasas talán az utolsó pillanatban, a legjobbkor bizonyította, hogy le tudja győzni a címvédő BSE-t! A férfiak fináléja pénteken, Kaposváron kezdődik. Beharangozó!Extraliga,…

Címkék: kecskemét beharangozó kaposvár röplabda vasas bse extraliga

Kívül a nyitózónán...

 2011.04.13. 09:08

Előrebocsátom, hogy nem kritizálni akarok. A szegény magyar röplabdának van éppen elég baja a firkászok nyavalygása nélkül is. Egy dolgot azonban nem hagyhatok szó nélkül. Ez pedig a tegnapi Vasas–BSE meccs utolsó harmadának egyik történése. Aki látta, tudja hogy mennyire…

Címkék: vélemény röplabda vasas bse extraliga

A Vasas megverte a BSE-t!!!

 2011.04.12. 20:04

A Vasas Duna Autó Óbuda hazai pályán 3:0-ra (18, 25, 28) megverte a BSE-FCSM csapatát a női Extraliga döntőjének második mérkőzésén. Képgaléria itt! A párharc állása jelenleg 1:1.Érdekesség, hogy ebben a szezonban korábban ötször találkozott a két együttes, és eddig mind…

Címkék: röplabda vasas bse extraliga

A BSE-FCSM hazai pályán 3:0-ra nyert a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Extraliga döntőjének első mérkőzésén. Ez volt a két csapat ötödik egymás elleni meccse a jelenlegi szezonban, a mérleg öt városmajori siker, 15:0-s játszmaarány...Érdekes módon a szűkös városmajori…

Címkék: röplabda vasas bse extraliga

Vasárnap kezdődik a női Extraliga döntője, amelyben a Vasas Duna Autó Óbuda az örök rivális BSE-FCSM csapatával találkozik. Az első mérkőzést 18 óra 45 perctől rendezik a Városmajorban. A címvédő várhatja nyugodtabban a finálét, hiszen a két együttes egymás elleni bajnoki…

Címkék: beharangozó röplabda vasas bse extraliga

A Vasas Duna Autó Óbuda 3:1-re győzött a TEVA-Gödöllői RC otthonában a női Extraliga elődöntőjének harmadik mérkőzésén. Sikerükkel a fővárosiak alaposan visszavágtak riválisuknak a Magyar Kupa-elődöntőben elszenvedett vereségért, 3:0-ra megnyerték a párharcot, és…

Címkék: röplabda gödöllő vasas extraliga

A Vasas Duna Autó Óbuda hazai pályán 3:1-re nyert a TEVA-Gödöllői RC ellen a női Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén. A párharc állása 2:0, a fővárosiak javára, tehát ezen az ágon szombat este eldőlhet a fináléba jutás kérdése.Széles Petra ásznyitásával…

Címkék: röplabda gödöllő vasas extraliga

A Vasas Duna Autó Óbuda meglepően simán nyert 3:0-ra a TEVA-Gödöllői RC ellen a női Extraliga elődöntőjének első mérkőzésén. Vereségükkel a gödöllőiek már az első összecsapáson elvesztették pályaelőnyüket az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcban.Dékány…

Címkék: röplabda gödöllő vasas extraliga

süti beállítások módosítása