Előrebocsátom, hogy nem kritizálni akarok. A szegény magyar röplabdának van éppen elég baja a firkászok nyavalygása nélkül is. Egy dolgot azonban nem hagyhatok szó nélkül. Ez pedig a tegnapi Vasas–BSE meccs utolsó harmadának egyik történése. Aki látta, tudja hogy mennyire kiélezett volt a küzdelem. Az utolsó szett 30:28 lett. Őrületes derbi, fantasztikus megoldásokkal, de komolyan! A 30:28-at jegyezzük fel. Fontos lesz még...
Na szóval, ezen baromi nagy harc végjátékában, amikor már sejteni lehetett, hogy hajszálon függ a szett (és ezzel a meccs) végeredménye, Gudmann Csilla, a BSE feladója odakocogott a pálya széléhez, és nyitott, ahogyan addig már oly sokszor. Vagy mégsem egészen úgy. Hóbor Béla ugyanis lefújta a játékot. Némi tanácstalanságot követően kiderült, hogy a sasszemű vonalbíró valamit látott. Egészen pontosan azt (legalábbis a szakkommentátor, Ludvig Zsolt erről tájékoztatott bennünket, tévé előtt ülő nézőket), hogy a játékos a kijelölt zónán kívülről nyitott. Sajnos korrekt ismétlést nem láttunk, így fogalmam sincs, hogy igaza volt-e. De azért van pár gondolatom.
Az első, hogy Gudmann Csilla sokkal rutinosabb annál, hogy durván megsértse a nyitásra vonatkozó szabályt. A második, hogy a szalagot visszapörgetve (mert véletlenül felvettem a meccset), én nem láttam, hogy csúnyán kilépett volna. Magyarul: ha hibázott, akkor centiken múlt. Mi következik ebből? Az, hogy a könyvből paragrafusokat fújó bírónak jelezni kell. Kézzel-lábbal integetnie, hogy emberek, itt bizony galád dolog történt.
Tekintsünk most el attól, hogy igaza volt-e, vagy sem. Ha Csilla pár centivel lépett ki a szabályos részről, akkor is hibázott. Ez tény. De! És most utalok egy másik sportágra. Konkrétan a másik kedvenc sportágamra, a jégkorongra. Ott is minden szabály kőbe vésett, mégis van, hogy az íratlan szabályok felülírják az írottakat. Az NHL-ben például a harmadik harmadban, vagy pláne a hosszabbításban a játékvezetők igyekeznek eltűnni a színről, és csak akkor megjelenni, ha valóban muszáj. Ilyenkor bizony eltűrik a kisebb kampózásokat, lökéseket, hogy ne (csúnya szleng jön) nyúljanak bele a meccsbe. Dőljön el a pályán, hogy ki a jobb. Ahogy a Made in Hungária című filmben mondta Bigali elvtárs (Scherer Péter): világos a képes beszédem?
Az utolsó szettben, amikor apróságokon múlik minden, nekem egy vonalbíró ne lépjen elő a semmiből, és ne váljon főszereplővé! Pláne, ha ezzel mindent eldönthet. Mérlegeljen. Legyen nagyvonalú. Soroljam még a közhelyeket? Ha ugyanis azt a két centit (ha volt egyáltalán, mert van, aki vitatja) nem veszi észre, akkor megy minden a maga útján, és kiderül, ki a jobb. Így viszont az amúgy is hiperaktív Hollósy edzőt is felbosszantotta, aki első dühében kiharcolt magának egy sárga lapot, vagyis pontot a saját csapata ellen. És itt térjünk vissza a 30:28-as végeredményhez. Ha nincs ez a pont, akkor bizony lehet, hogy minden másként alakul. Lehet, hogy a BSE nyeri a szettet, feláll, és győz a Folyondár utcában. Nem biztos, de lehet! Ehelyett a pálya egyik tartozékából (a vonalbíróból) főszerepelő lett.
A pályatartozékon ne sértődjön meg bíró spori, kérem. Minden idők egyik legnagyobb honi labdarúgó sípmestere, Zsolt István jellemezte saját magát és a játékvezetői társadalmat tartozékként.
Vagyis a szabályok persze kötnek, de néha, egy ici-picit nem árt gondolkodni is.
Az persze megint más kérdés, hogy egy edzőnek kell-e mutogatnia? Kell-e kritizálnia a bírókat? Nyilván a válasz nem. Neki nyugodtan kell tűrnie mindent. Ezt persze könnyű így mondani. Emlékszem egyszer egy Pulzus–Jászberényi RK meccsen majdnem leszedtem a helyéről Donkó játékvezetőt, mert úgy véltem: 14:13-as Pulzus-vezetésnél, az ötödik szettben egy olyan labdát látott bent, ami vagy tíz centivel kint volt. Azzal a labdával veszítettünk. Az ember ilyenkor hajlamos állattá válni egy picit. Az említett bíróval egyébként azóta is kiváló a kapcsolatunk, ha összefutunk, örömmel rázunk kezet. De bizony abban a pillanatban inkább a lelkét ráztam volna ki, nem a kezét meg.
S mielőtt bárki elfogultsággal vádolna, kijelentem: nem szurkolok egyik csapatnak sem. Mindkét együttesben olyan játékosok játszanak, akiket nagyon kedvelek, tehát nem a BSE „fanságom” miatt írtam, amit írtam.
A hátralévő meccsekhez mindkét csapatnak sok erőt kívánok. És győzzön a jobb. Akár bírák nélkül is.
L. Dézsi Zoltán
