A férfi NB I alapszakaszának tízedik fordulójában a Kodolányi vagy a Debrecen tehet egy apró lépést a kiesés elkerülése érdekében. A másik két párosításban egyaránt hazai siker (Dág- és Sümeg-győzelem) várható. Beharangozó!DÁGI KSE – SZOLNOKI RK-SI(november 20.…

Címkék: beharangozó röplabda

Meglehet, a duplafordulókat a hátuk közepére kívánják a női Extraligában szereplő nyíregyházi női csapatok röplabdázói, eddig ugyanis semmi örömük nem volt a kettős játéknapokban.Az előttünk álló pénteken egyébként garantáltan házon belül marad a győzelem, hiszen a…

Címkék: nyíregyháza röplabda főiskola extraliga nrk

MAFILM Villámtorna lesz Csepelen

 2010.11.18. 10:20

A MAFILM SE hat női csapat részvételével villámtornát rendez november 27-én, szombaton, Csepelen. Az eseményre még egy – Budapest-bajnokságban szereplő – csapat jelentkezését várják! A versenykiírás ide kattintva, a nevezési lap pedig ide kattintva megtekinthető

Címkék: csepel röplabda mafilm villámtorna

Közel állt a sikerhez Mózer Zoltán csapata a Bajnokok Ligája F-csoportjában. Az osztrák bajnok Hypo Tirol Innsbruck végül mégis 3:2-re kikapott a belga Knack Randstad Roeselare otthonában. A magyar játékos végig a pályán volt, 11 pontot szerzett.Teltház, 2000 néző várta a szezon…

Címkék: bajnokok ligája röplabda innsbruck mózer roeselare

A török Fenerbahce hazai pályán 3:2-re kikapott Szabó Dávid csapata, az olasz Sisley Treviso ellen a férfi Bajnokok Ligája E-csoportjának első fordulójában. Demeter György edző isztambuli együttese közel állt a győzelemhez, de az első és a harmadik szett végjátékát is…

Címkék: demeter bajnokok ligája szabó röplabda fenerbahce treviso

A román Remat Zalau hazai pályán 3:0-ra kikapott a tavaszi bronzérmes lengyel PGE Skra Belchatowtól a férfi Bajnokok Ligája D-csoportjának első mérkőzésén. A mezőny legeredményesebb játékosa a vereség ellenére a zilahiak magyar ütőjátékosa, a húszpontos Nagy Péter volt!A…

Címkék: bajnokok ligája nagy légió németh röplabda légiós geiger zalau belchatow

Csütörtök este az osztrák Aon hotVolleys Wien ellen kezdi meg szereplését a CEV Kupában a Kalo-Méh-Kecskeméti SE férficsapata. Az alföldiek legutóbb három éve szerepeltek a nemzetközi porondon, akkor a spanyol Tenerife elleni búcsú után a Challenge Kupában az olasz Modena…

Címkék: kecskemét röplabda wien hotvolleys cev kupa

A Kaposvári RSE 3:0-ra kikapott ifj. Grózer György csapata, a lengyel Asseco Resovia Rzeszów otthonában a férfi CEV Kupa első fordulójának első mérkőzésén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik.A minden igényt kielégítő reggeli után, egy kis városnézés következett…

Címkék: kaposvár röplabda rzeszów cev kupa grózer

Légiós-körkép november 17.

 2010.11.17. 19:18

Közkívánatra újra jelentkezik a sokak által kedvelt és hiányolt légiós-körkép elnevezésű rovat! Bőven van miből szemezgetnünk, hiszen a magyar röplabdázók Európa és az Egyesült Államok számos országában, államában sikeresen szerepelnek! Összeállítás Moszkvától…

Címkék: légió röplabda légiós

Hat helyett csak két magyar röplabdacsapat vesz részt az európai kupaküzdelmekben. A Vasas, a BSE, illetve a Veszprém és a Dunaferr nem vállalta az indulást, ezért csak a Kaposvár és a Kecskemét képviseli hazánk színeit. Mindkét együttes ezen a héten mutatkozik be a férfi CEV…

Címkék: kecskemét beharangozó kaposvár röplabda rzeszów hotvolleys

Újabb hétvége, újabb duplaforduló a női Extraligában! Kezdésnek pénteken rögtön itt az alapszakasz kilencedik köre, amelyben valamilyen szempontból mind a négy párosítás rendkívül érdekesnek ígérkezik, így szinte nem is lehet rosszul választani a meccsek közül. Városi…

Címkék: máv székesfehérvár beharangozó békéscsaba röplabda ute fehérvár újpest gödöllő főiskola vasas bse extraliga nyíregyházi főiskola brse női extraliga máv előre nrk

A Kék Iskola csapata nyerte a III. korosztályos csepeli diákolimpia legutóbbi tornáját a Lajtha, a Katona és a Móra együttese előtt. Lelkes közönség előtt zajlottak a mérkőzések, remek, hosszú labdamenetek mutatták, hogy felkészült, ügyes kis röplabdások vették részt ezen a…

Címkék: csepel röplabda utánpótlás

A férfi Bajnokok Ligája csoportkörében, az első forduló legelső mérkőzésén, kedden délután máris főszerepbe került egy magyar röplabdázó! A görög Panathinaikosz és az orosz Dinamo Moszkva meccsén nagy csatában 3:2-re győztek a vendég oroszok, a mezőny legeredményesebb…

Címkék: bajnokok ligája moszkva röplabda veres dinamo pana

Ramassetter Kupa néven tornát rendeznek a gyermek- és a mini-korosztályú fiúcsapatok részére november 27-28-án a sümegi Tatár Mihály Tornacsarnokban, a Ramassetter Vince Általános Iskola termében.Ramasetter Kupa, gyermek, fiú röplabdatornaA torna időpontja: 2010. november 27.…

Címkék: röplabda sümeg utánpótlás

Soha nem vett még részt ennyi magyar röplabdázó egyidejűleg a férfi Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben, mint a kedd este rajtoló szezonban! Hét honfitársunk közül hat a pályán belül (közülük hárman ugyanabban a csapatban), egy pedig a pályán kívül lehet főszereplő!…

Címkék: demeter bajnokok ligája nagy szabó németh röplabda veres geiger mózer

Az olasz férfibajnokság alapszakaszában, a negyedik forduló rangadóján a Lube Banca Marche Macerata játékosa, Cristian Savani az Itas Diatec Trentino ellen reflexből sarokkal ért bele a labdába, amely az ellenfél térfelén esett le, így az érvényes mozdulatból még pont is lett!A…

Címkék: olaszország röplabda macerata trentino savani

A férfi Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában Németh Szabolcs, Geiger András és Nagy Péter csapata, a román bajnok Remat Zalau a legutóbbi szezonban bronzérmes lengyel PGE Skra Belchatow ellen játszik november 17-én, szerdán, magyar idő szerint 16 órától! A…

Címkék: bajnokok ligája röplabda

Németh Szabolcs, Geiger András, Nagy Péter és Kecskeméti Péter után Dávid Zoltán is Romániában folytatja pályafutását: a CEV-kupában induló CVM Tomis Constanta együtteséhez igazolt, ahol Bajnokok Ligája-aranyérmes edzővel dolgozhat.A 29 éves, 191 centiméter magas Dávid…

Címkék: légió röplabda légiós

Könyv készül a veszprémi röplabda hatvanéves történetéről, az előkészületi munkálatok a hajrájához érkeztek. A jól összeszokott szerzőpáros, Darcsi István és Donát Tamás vállalkozott a feladatra, hogy interjúk és fotók segítségével megörökítse az idén jubiláló…

Címkék: veszprém röplabda

A Szolnoki RK-SI hazai pályán 3:0-ra nyert egyik legfőbb riválisa, a Sümegi RE ellen a férfi NB I alapszakaszának kilencedik fordulójában. A szolnokiak ezzel a sikerrel életben tartották esélyüket az Extraligába való visszajutásra.Rémálomszerűen kezdődött a sümegiek…

Címkék: szolnok röplabda sümeg

Dőreség lett volna azt hinni, hogy a BSE ellen szakad meg a Nyíregyházi Főiskola SE nyeretlenségi sorozata. A női Extraliga alapszakaszának nyolcadik fordulójának vasárnapi mérkőzésén ötven perc alatt simán nyert a listavezető fővárosi csapat a sereghajtó szabolcsiak…

Címkék: nyíregyháza röplabda főiskola bse extraliga

Örülhet a VSA és a Tatabánya, hiszen a nagy rivális ARC RSE elszenvedte első vereségét a női NB II Nyugati-csoportjában. Az ajkaiak az alapszakasz ötödik fordulójában a Győri Dózsa SE vendégeként kaptak ki 3:0-ra.Eredményes szereplésben reménykedett az Ajka, de a…

Címkék: győr röplabda dózsa ajka nb ii arc rse

A Vegyész RC-Kazinbaricka hazai pályán 3:0-ra nyert a HPQ-Szegedi RSE ellen a férfi Extraliga alapszakaszának hetedik fordulójában. Ez a találkozó volt a borsodi ütőjátékos, Szalai Szabolcs búcsúmeccse, hiszen Katarba igazol.A Szegednek ezúttal Csíkos Gábort, Csányi Dánielt és…

Címkék: szeged röplabda kazincbarcika vegyész extraliga hpq

A Békéscsabai RSE hazai pályán 3:2-re nyert a TEVA-Gödöllői RC ellen a női Extraliga alapszakaszának nyolcadik fordulójában.Felváltva vezettek a csapatok az első szettben, hosszú labdamenetek után születtek a pontok, mindkét csapat jól védekezett. A békéscsabaiak régen…

Címkék: békéscsaba röplabda gödöllő extraliga

Akárcsak 2006-ban, idén is Oroszország nyerte a női világbajnokságot: a címvédő a vasárnapi, tokiói döntőben öt játszmában kerekedett felül az olimpiai bajnok Brazílián.Jekatyerina Gamova vezette a csúcsra hetedszer az oroszokat a maga 35 pontjával a brazilok ellen, akik még…

Címkék: világbajnokság röplabda

süti beállítások módosítása