A Szolnoki RK-SI hazai pályán 3:0-ra nyert egyik legfőbb riválisa, a Sümegi RE ellen a férfi NB I alapszakaszának kilencedik fordulójában. A szolnokiak ezzel a sikerrel életben tartották esélyüket az Extraligába való visszajutásra.
Rémálomszerűen kezdődött a sümegiek szempontjából a szolnoki meccs, a hazaiak kitűnően blokkoltak, a vendégek támadójátéka pedig kritikán aluli volt. Pillanatok alatt elhúzott a Szolnok, és gyorsan megnyerte az első szettet. A folytatásban magára talált a Sümeg (0:4), ám nem tartott sokáig a lendület. A Szolnok pillanatok alatt egyenlített, és átvette az irányítást, ami a második játszma megnyerését eredményezte. A harmadik szettben továbbra is hitehagyottan, fáradtan röplabdáztak a vendégek, majd amikor már mindenki elkönyvelte a sima hazai sikert, Erdei Tamást küldte pályára Petre Antonio edző. A rutinos játékos visszahozta a reményeket (24:24), azonban a Sümeg végül nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel.
A Sümeg mindkét hétvégi meccsét elvesztette, így a dobogós pozíciójának is búcsút kellett mondania.
Rédei János, a Sümeg elnöke: – Fáradt, motiválatlan volt a csapatunk. Szerintem nincs megfelelő összhang a csapat és az edző között.
NB I, férfiak, alapszakasz, 9. forduló
Szolnoki RK-SI – Sümegi RE 3:0 (19, 21, 24)
(forrás: Veszprém megyei Napló)