A Békéscsabai RSE hazai pályán 3:2-re nyert a TEVA-Gödöllői RC ellen a női Extraliga alapszakaszának nyolcadik fordulójában.

Felváltva vezettek a csapatok az első szettben, hosszú labdamenetek után születtek a pontok, mindkét csapat jól védekezett. A békéscsabaiak régen látható nagy lelkesedéssel küzdöttek, nem ismertek elvesztett labdát, ráadásul a finisben jobban koncentráltak és megérdemelten húzták be az első részsikert.

A második periódus elején alaposan magára talált a Gödöllő. A folytatásban már kiegyenlítettebb lett a játék, araszolt fölfelé a hazai együttes, de amikor megközelítették ellenfelüket, az mindig újítani tudott és újra négy-ötpontos előnyre tett szert. Aztán 17:17-nél beérték riválisukat a viharsarkiak, sőt a vezetést is átvették, mert ismét pontosabban és lelkesebben játszottak. Ebben a szettben is jobban koncentráltak ellenfelüknél, helyén volt a szívük, és máris 2:0 lett az állás.

A harmadik etapban az első pontok a gödöllőieké voltak, aztán ismét lendületbe került a Békéscsaba, és az első technikaira már négypontos előnnyel fordult. Ezúttal a vendégek igyekeztek kapaszkodni, egy darabig viszont maradt a négypontos hazai előny. Egy idő után azonban jöttek a hibák a csabaiaknál, s ez eredményessé tette a Gödöllőt, amely egyenlített, és a második technikainál már négy ponttal vezetett. Ekkor remekül védekeztek és támadásaik ellenszerét nem találta a Békéscsaba, meg is nyerték a szettet.

A negyedik játékrészben Jenei Andrea rögtön egy ásszal nyitott. Aztán meglehetősen lüktető lett a játék. A csabaiak elhúztak, a vendégek pedig igyekeztek felzárkózni, ami a második technikai után sikerült is. Sőt, miként az előző szettben, most is fordítottak, és végül egyenlítettek.

Nagyon izgalmasan alakult az ötödik szett, amelyben a forduláskor kétpontos hazai előnyt mutatott a villanyóra. A folytatásban még egyszer felszívta magát a Békéscsaba, ezúttal nem volt baj a koncentrációval, és megszerezték az idei első 3:2-es győzelmüket a rutinos Gödöllővel szemben.

Extraliga, nők, alapszakasz, 8. forduló

Békéscsabai RSE – TEVA-Gödöllői RC 3:2 (21, 22, –15, –21, 12)
Békéscsaba, 300 néző. Játékvezetők: Csizmarik, Bodrogi
Békéscsaba: Jenei 6, Molcsányi R., 9 Jezerniczki 7, Fésüs E. 8, Soós N. 23, Pallag 18. Csere: Bucsi (liberó), Czina, Bozóné 1, Kerepeczki. Edző: Nagy Attila
Gödöllő: Merkószki 6, Széles 19, Bajáriné 15, Szakmáry 13, Németh Zs. 16, Tóth L. 6. Csere: Lékó, Kriegel O. (liberók), Kriegel Zs. 3. Edző: Deme Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:4, 5:4, 5:6, 7:6, 9:12, 15:14, 16:18, 23:19, 23:21. 2. játszma: 1:1, 1:6, 3:7, 3:10, 10:13, 11:16, 20:17, 22:18, 22:21, 24:21. 3. játszma: 1:3, 11:7, 12:12, 12:21, 15:22. 4. játszma: 2:3, 7:3, 8:6, 11:6, 12:10, 15:11, 17:17, 18:21, 21:23. 5. játszma: 1:0, 3:5, 9:6, 11:10, 13:10

Jók: Jenei, Molcsányi R., Fésüs E., Soós N., Pallag, illetve Bajáriné, Szakmáry, Kriegel O.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Nagy Attila: – Harmincnyolc fokos lázzal vállaltam a mérkőzést, az ötödik szettre negyvenre is felszökött. Kevesen gondolták 2:0 után, hogy ilyen drámai csatába bonyolódunk. De ma rendkívül erősek és valljuk meg, szerencsések is voltunk.
Deme Gábor: – Ezen a meccsen cserbenhagytak engem és a klubot is a lányok! Az első két szettben nyújtott teljesítmény szégyenletes volt. Nem lett volna szabad kikapnunk.

Az állás 8 forduló után
1. BSE 15 pont (23:6)
2. Vasas 14 pont (20:12)
3. NRK-Nyíregyháza 13 pont (18:14)
4. Gödöllő 12 pont (19:13)
5. Újpest 12 pont (15:17)
6. MÁV Előre 11 pont (14:19)
7. Békéscsaba 11 pont (12:18)
8. Nyíregyházi Főiskola 8 pont (2:24)

(forrás: brse.hu)

Címkék: békéscsaba röplabda gödöllő extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr782449293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása