A Honvéd Zrínyi SE hazai pályán 3:2-re nyert a Hajdúböszörményi TE ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz tízedik fordulójában. A fővárosi csapat idénybeli kilencedik bajnokiján a hatodik ötjátszmás meccset produkálta. A meccs képgalériája ide kattintva…

Címkék: röplabda zrínyi honvéd hajdúböszörmény nb ii

A Békéscsabai RSE csapata visszatért egykori sikerének színhelyére, a Tatabányai Volán SE otthonába. Néhány évvel ezelőtt az egykori bányászvárosban harcolták ki a legfelsőbb osztályba kerülést a viharsarkiak, de azóta már nincs egy súlycsoportban a két együttes: a csabaiak…

Címkék: volán bajnokság tatabánya békéscsaba röplabda nb1 brse

December 10-én rendezték Borson, a romániai határtelepülés impozáns sportcsarnokában a Bihar Megyei Határon Átnyúló Leány Regionális Gyermek Röplabda Bajnokság harmadik fordulóját ezúttal is 15 mérkőzéssel. A hatfordulós verseny eddigi házigazdái Nagyvárad és…

Címkék: románia román röplabda regionális eötvös

A Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0-ra nyert a Debreceni EAC otthonában a férfi NB I alapszakaszának 14. fordulójában. A hajdúságiak a harmadik szettben már 23:19-re vezettek, de több pontot már nem szereztek, így nem tudtak játszmát rabolni a borsodiaktól. Néhány éve még bajnoki…

Címkék: bajnokság debrecen röplabda nb1 kazincbarcika vegyész deac

A Csepel 3:1-es vereséget szenvedett a Szolnoki Főiskola RK-SI otthonában a férfi NB I alapszakaszának 14. fordulójában. A fővárosiak a Magyar Kupa első fordulójában oda-vissza legyőzték ellenfelüket, de a bajnoki meccsen nem jártak szerencsével. A mérkőzés kissé álmosan…

Címkék: bajnokság csepel szolnok röplabda nb1

Bravúros győzelmet aratott Veszprémben a kaposvári női csapat. Az élvonal alapszakaszának 14. fordulójában a somogyi lányok nagy csatában nyertek 3:2-re, így értékes bajnoki pontokkal gazdagodtak. A Szolnok elleni 3:2-es vereség után a nagy rivális Veszprém otthonában szeretett…

Címkék: bajnokság veszprém kaposvár röplabda nb1 bitt vesc

Hiába vezetett a Sümeg hazai pályán 2:0-ra, végül nem tudott nyerni a feltámadó MAFC ellen a férfi NB I alapszakaszának 14. fordulójában. A bakonyiak edzőjének érthetően fáj a vereség, a vendégek mestere pedig a megnyert két pontnak örül. A Sümegnek lelkes és összeszedett…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 sümeg mafc

A Somogyjádi RSzSE hazai pályán 3:1-re nyert a Pécsi TE-PEAC MSB ellen a férfi NB II alapszakaszának tízedik fordulójában. A baranyaiak közel álltak a pontszerzéshez, hiszen a negyedik szettben jelentős előnnyel vezettek, de végül üres kézzel kellett távozniuk. Hegyi Gábor…

Címkék: pécs röplabda pte nb ii peac somogyjád

NB I, nők, alapszakasz, 14. forduló15 óra: Tatabánya―Békéscsaba 0:3 (―15, ―11, ―16)17 óra: Budapest SE―Gödöllő 3:2 (―25, 24, 23, ―21, 11)NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 10. forduló10 óra: Kalocsa―MÁV Előre 3:0 (11, 12, 13)13.30: Vasas―Ajka 3:1 (―14, 12,…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 nb ii közép európai liga

A két születésnapos, Horváth Szabolcs és Dolgos Attila vezérletével megszerezte első 3:0-s győzelmét a Man at Work-Veszprémi RC, a másodosztály idei utolsó bajnoki fordulójában. A bakonyiak a győri Széchenyi otthonában nyertek. A vendégek ezúttal sem legerősebb…

Címkék: győr veszprém röplabda széchenyi nb ii vrc

Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén a VIKSZ-Agria RC-Eger női csapata 3:0-ra kikapott a Tiszavasvári SE otthonában. Az NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz tízedik fordulójában a hevesi együttes az első és a második szettben is csak a ráadásban maradt alul a hazaiakkal…

Címkék: eger agria röplabda tiszavasvári nb ii

A várakozásoknak megfelelően nagy sikert hozott a Dunántúli Amatőr Női Bajnokság őszi idénye. A felnőttek és az ifjúságiak teljes eredménysora ide kattintva megtekinthető! A részletes tabella ide kattintva megtekinthető! A sorozat várhatóan február közepén folytatódik a…

Címkék: megye röplabda regionális megyei

Büszke egy pont a vendégeknek

 2011.12.11. 09:13

A múlt heti, kaposvári győzelem után esélyesként fogadta fővárosi ellenfelét a Szolnoki Főiskola RK-SI. A betegségek miatt azonban ezen a héten sem tudott rendes edzésmunkát végezni a teljes csapat, így hiába vezetett már 2:0-ra is a Budai XI SE ellen, végül meg kellett…

Címkék: bajnokság szolnok budai röplabda nb1 budaixi

A Közgáz SC-DSK a vártnál nehezebben győzte le hazai pályán a szombathelyi HVSE-SzoESE csapatát (3:2) a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz tízedik fordulójában. Egyik csapatban sem volt sok kimagasló egyéni teljesítmény, a fővárosiaknál Petrás Dalma tette a…

Címkék: szombathely közgáz haladás nb ii szombathelyi egyetemi

NB I, férfiak, alapszakasz, 14. forduló11 óra: Szolnok―Csepel 3:1 (23, 17, ―21, 21)17 óra: Sümeg―MAFC 2:3 (22, 17, ―22, ―19, ―9)18 óra: Debrecen―Kazincbarcika 0:3 (―17, ―20, ―26)NB I, nők, alapszakasz, 14. forduló16 óra: Veszprém―Kaposvár 2:3…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 nb ii

A Veszprémi Egyetem SC a női NB I alapszakaszának 14. fordulójában egy nehéz sorozat után verhető riválissal, a Kaposvár együttesével néz szembe szombaton, hazai környezetben. A VESC röplabdázói fárasztó, nehéz sorozatot tudhatnak maguk mögött. A kőkemény bajnoki és…

Címkék: bajnokság veszprém kaposvár röplabda nb1 bitt vesc

MAFC-napok előtt áll a Sümeg!

 2011.12.09. 21:59

A férfi NB I alapszakaszának 14. fordulójában a Sümegi RE szombaton a MAFC-BME-Mapei együttesét fogadja, majd hétfőn a MAFC-Vásárhelyi otthonába látogat a Magyar Kupa első fordulójában. ― A sorsolás szeszélye folytán sorozatban a bajnokság legjobb csapataival kellett az…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 sümeg mafc

Váratlanul simán szerezte meg a továbbjutást a női Challenge Kupában a CSU Medicina együttese a spanyol bajnok Valeriano Alles Menorca ellen. A marosvásárhelyiek a második forduló visszavágóját 3:0-ra, az aranyjátszmát 15:11-re nyerték, a következő körben pedig egy szerb…

Címkék: spanyolország románia spanyol román marosvásárhely röplabda challenge menorca

A Fino-Kaposvár hazai pályán 3:0-ra (22, 18, 18) nyert a Dunaferr SE ellen a férfi NB I alapszakaszának 14. fordulójában. Ez volt az első meccsük a somogyiaknak az Olaszországba szerződött feladó, Kaszap Tamás nélkül. A húszéves Magyar Bálint remekül pótolta elődjét, nem ő…

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 dunaferr

Elhunyt Rausch László

 2011.12.09. 18:55

December 8-án, csütörtökön 75 éves korában elhunyt Rausch László. Ajkán élt, és sokat tett a város röplabdasportjának fejlődéséért, de korábban a Veszprémi RC férficsapatának edzője is volt.

Címkék: halál gyász veszprém röplabda elhunyt ajka rausch

A kizárt Sollight-Nyíregyházi FRK játékos-edzője, Bugyi József elismeri, hogy a versenykiírásban foglaltak alapján jogos a csapat kizárása a felnőtt férfi NB I-ből, de nem hiszi, hogy a magyar röplabdának előnyére válik ez a döntés, ezért méltányossági alapon fellebbezni…

Címkék: bajnokság nyíregyháza bugyi röplabda nb1

A férfi NB I 14. fordulójában, szombaton 18 órától a Debreceni EAC vendége lesz a Vegyész RC-Kazincbarcika. A meccs egyértelmű esélyesének a borsodiak számítanak, akik így már a Dág és a Kaposvár elleni találkozókra is gondolhatnak. A Kazincbarcika az eddig mindössze egyetlen…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 kazincbarcika vegyész

Láss csodát, a múltkori csonka hétvége után most egy teljes fordulóval zárja az évet az NB II mezőnye! Lesznek is élesnek ígérkező csaták, a férfiaknál például az eddig remekül szereplő Somogyjád a szintén kiválóan menetelő Pécset fogadja! Íme, a teljes hétvégi program…

Címkék: beharangozó röplabda nb ii

BSE―Gödöllő rangadóval folytatódik a női NB I alapszakasza. A 14. fordulóban kiderül, hogy valóban képtelen veszíteni a városmajori együttes?! Szerintünk igen! A bajnoki rangadón kívül érdekes alsóházi meccsek is lesznek, a Vasasra pedig horvát rivális vár. Előzetes! NB I,…

Címkék: bajnokság beharangozó röplabda nb1 közép európai liga

A Nyíregyháza kizárása miatt tovább szűkült a hazai férfiröplabda palettája, ami az élvonalat illeti. A szabolcsiak a Dág elleni meccse elmarad, így az NB I alapszakaszának 14. fordulója csak négy mérkőzésből áll. Közülük kiemelkedik a Dunaferr kaposvári vendégjátéka, de…

Címkék: bajnokság beharangozó röplabda nb1

süti beállítások módosítása