Váratlanul simán szerezte meg a továbbjutást a női Challenge Kupában a CSU Medicina együttese a spanyol bajnok Valeriano Alles Menorca ellen. A marosvásárhelyiek a második forduló visszavágóját 3:0-ra, az aranyjátszmát 15:11-re nyerték, a következő körben pedig egy szerb csapattal találkoznak.

Az eredeti esélylatolgatás szerint a fogadóirodák hatosnál nagyobb szorzót adtak a marosvásárhelyi továbbjutásra, így ― különösen az idegenbeli, 3:1-re elvesztett mérkőzést követően ― kemény találkozóra számítottak a hazaiak. Nem így történt! A házigazdák sokkal simábban nyerték előbb az alapmérkőzést 3:0-ra, majd a továbbjutásért vívott aranyjátszmát 15:11-re, mint a román bajnokságban a középmezőny alsó feléhez tartozó ellenfelekkel szemben szokta.

A spanyol bajnok elleni siker pedig nem kis skalp, akárhogy is nézzük! Igazán jól játszottak és szépen küzdöttek a marosvásárhelyi lányok, de azért illik figyelembe venni a körülményeket is. Luka Valeriján, a házigazdák vezetőedzője elárulta ugyanis, hogy egyrészt a vendégek előző éjjel érkeztek egy rendkívül hosszú és fárasztó út után (a marosvásárhelyiek például 36 órát utaztak Menorcáig). Ráadásul, tekintve, hogy a belföldi bajnokságban a hétvégén rangadót játszanak, hogy ettől a fáradtságtól megkíméljék őket, három kulcsjátékosukat otthon hagyták. Köztük például a liberó Lopezt is, így ezúttal Olives öltötte magára a többiekétől eltérő mezt, de könnyen észrevehető volt, hogy nem ez az igazi posztja, a házigazdák rendszeresen rá is nyitottak, s számos pontot szereztek így.

A találkozó csupán az aranyjátszmában hozott kisebb izgalmakat, amikor a vendégek az elején kisebb előnyre tettek szert, 6:6 után azonban Ciocian kiváló taktikai nyitásai négy hazai pontot hoztak zsinórban, s ezzel eldőlt a továbbjutás is.

A CSU Medicina következő ellenfele a szerb Radnicski Beograd. Január elején rendezik a két mérkőzést. Érdekesség, hogy a belgrádiak a szerb bajnokságban jelenleg sereghajtók. A Radnicski a CEV Kupában kezdte a nemzetközi szereplést, azóta azonban anyagi válságba került a csapat, így az idén rosszul kezdte a belföldi bajnokságot, az európai kupa első körében pedig a svájci Sagres Neuchatel ellen kettős vereséggel maradt alul. A marosvásárhelyi együttes a Radnicskivel az utóbbi években barátságos tornákon már többször is összemérte az erejét. Noha a szerb együttes az erősebb kupából és rangosabb bajnokságból érkezik, ezúttal a CSU Medicina számít esélyesebbnek a továbbjutásra.

Challenge Kupa, nők, 2. forduló, visszavágó

CSU Medicina Marosvásárhely (román) ― Valeriano Alles Menorca (spanyol) 3:0 (18, 12, 18, aranyjátszma 15:11)

Marosvásárhely. Játékvezetők: Kolos (bosnyák), Simonovska (montenegrói)
CSU Medicina: Iancu, Ciocian, Chitigoi, Jovanovics, Cvetanova, Ivanof. Liberó: Nechiti
Menorca: Gonzalez, Dias, Sanz, Cardona, Kraliková, Sandell. Liberó: Olives

(forrás: szekelyhon.ro)

Címkék: spanyolország románia spanyol román marosvásárhely röplabda challenge menorca

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr553452012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása