A Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0-ra nyert a Debreceni EAC otthonában a férfi NB I alapszakaszának 14. fordulójában. A hajdúságiak a harmadik szettben már 23:19-re vezettek, de több pontot már nem szereztek, így nem tudtak játszmát rabolni a borsodiaktól.

Néhány éve még bajnoki címvédőként és kupagyőztesként érkezett Debrecenbe a Vegyész, de az azóta a másodosztályt is megjárt borsodiak most is toronymagas esélyesnek számítottak a DEAC ellen.

A mérkőzés a papírformának megfelelően kezdődött. Az első játékrészben Fodor Antal cserével és időkérésekkel is hiába próbálkozott, mindössze 17 pontig jutottak a hajdúságiak. A második szettben némi meglepetésre 17 pontig a DEAC vezetett, azonban a játékrész végén a kazincbarcikaiak magabiztos támadójátékkal növelték játszmaelőnyüket.

Lehet, hogy többen úgy gondolták, az egyetemisták ezzel el is lőtték puskaporukat, de a harmadik etapban még nagyobb izgalmakat okoztak a vendégek számára. Egészen 20-ig ötpontos különbséggel vezetett a hazai gárda, amit a Kazincbarcikán nevelkedett, de néhány évig a DEAC-ban is kiemelkedő produkciót nyújtó, most ismét borsodi színekben játszó Lehóczky László remek nyitásaival egyenlített ki a Vegyész. A végjáték nagyon izgalmasan alakult. 23:23 után a DEAC jutott először játszmalabdához, majd ezután is több lehetőség adódott erre, végül 28:26-ra tudta nyögvenyelősen behúzni a szettet a valószínűleg könnyebb sikerre számító borsodi legénység.

NB I, férfiak, alapszakasz, 14. forduló

Debreceni EAC ― Vegyész RC-Kazincbarcika 0:3 (―17, ―20, ―26)

Debrecen, 100 néző. Játékvezetők: Ujházi, Donkó
DEAC: Barna, Palkó, Leiszt, Nagy, Orosz, Gercsák. Csere: Magyar. Edző: Fodor Antal
Kazincbarcika: Juhász, Lehóczky L., Bokor E., Gulyás, Árva, Dudás. Csere: Szántai, Germuska (liberók), Orosz, Csizmadia, Lehoczki G. Edző: Dudás András

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Fodor Antal:
― Gratulálok a vendégeknek, jobb csapattól kaptunk ki.
Dudás András: ― Mindenki játéklehetőséget kapott. A harmadik szettben kicsit ránk jött az ellenfél.

(forrás: Borsod Online, Hajdú Online)

Címkék: bajnokság debrecen röplabda nb1 kazincbarcika vegyész deac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr793455616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása