Könnyen vette a Dág elleni harmadik akadályt a Kalo-Méh-Kecskeméti SE az elődöntőben, így játszmaveszteség nélkül, elsőként lépett az élvonalbeli férfibajnokság fináléjába! Az alföldiek a vasárnapi, idegenbeli mérkőzéssel ellentétben kedden szemernyi esélyt sem hagytak…
NB I, férfiak, elődöntő, 3. mérkőzésKalo-Méh-Kecskeméti SE ― Dági KSE 3:0 (10, 11, 18)Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3:0, a Kecskemét javára.NB I, férfiak, rájátszás az 5-8. helyért, 3. mérkőzésDunaferr SE ― Csepeli RC 2:1 (19, 23,…
Az alsóházi rájátszás első körének utolsó mérkőzése vár szerda délután hat órától a Dunaferr férficsapatára, amely a Csepel gárdáját látja vendégül, természetesen a győzelem és a továbbjutás reményében. Két mérkőzés után 1:1-re áll a Dunaferr és a Csepel…
Hosszú szünet után folytatódik az alsóházi rájátszás a Veszprémi Egyetemi SC számára a női NB I-ben. Szerdán a csapat korábbi edzője, Oláh János együttese, a Budai XI SE látogat a bakonyi megyeszékhelyre. A VESC az alsóházi rájátszásban érdekelt, ahol a 9-13. helyért…
Sűrű lesz a kedd és szerda röplabdás szempontból, hiszen a nőknél és a férfiaknál is folytatódnak a párharcok, és valószínűleg szinte kivétel nélkül le is zárulnak. Most is szoros meccsekre, nagy csatákra van kilátás az elődöntőkben és az alsóházi rájátszásban…
A hazai vereség után második mérkőzésüket megnyerte a Miskolc a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásában. A borsodiak a TF otthonában győztek 3:0-ra, így saját otthonukban zárhatják a párharcot. A miskolciak az első szettben határozott és egységes játékkal elhúztak…
Ismét nem állt messze a bravúrtól a Békéscsabai RSE, de a fővárosi első meccs után a hazai második találkozón is 2:1-es vezetést követően kapott ki 3:2-re a Vasastól a női NB I elődöntőjében.
A békéscsabai csapat kis híján bombameglepetést szerzett azzal, hogy a nagy…
A Gödöllő hazai pályán 3:0-ra nyert a címvédő Budapest SE ellen a női NB I elődöntőjének második mérkőzésén. A házigazdák részéről a feladó, Lutter Liza, valamint Csengeri Petra is kiváló teljesítményt nyújtott, jelentősen hozzájárultak együttesük pazar…
Két mérkőzés után 2:0-ra vezet a Fino-Kaposvár a Vegyész RC ellen a férfi NB I elődöntőjében. A párharc az egyik csapat harmadik győzelméig tart, és szerdán délután folytatódik Kazincbarcikán. ― Nem volt könnyű a felkészülésünk, mert a Csepel elleni negyeddöntő óta…
A Dunaferr hazai pályán 3:0-ra nyert a Csepel ellen a férfi NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának második mérkőzésén, így sikerült egyenlítenie a párharcban, amelynek utolsó meccsét kedden rendezik, ugyancsak Dunaújvárosban. A fővárosiak tartalékosan, összesen hat…
A Dági KSE szurkolói a várakozásoknak megfelelően remek hangulatot teremtettek a kistelepülés aprócska csarnokában, s ez az első szettben kissé elbizonytalanította a csendesebb körülményekhez szokott kecskeméti játékosokat, akik azonban végül 3:0-ra nyertek a férfi NB I…
Jönnek a női elődöntő második mérkőzései az NB I-ben! A Békéscsaba szombaton beijesztett a Vasasnak a Folyondár utcában, most pedig bizonyíthatja, hogy a csapat tényleg megérett a legnagyobb hazai feladatok abszolválására is. A gödöllőiek nagy sikert ért el a Városmajorban,…
Az életük első elődöntőjét kezdő békéscsabaiak egyáltalán nem tűntek megilletődöttnek, határozottan és bátran röplabdázták. Az első szett megnyerése után reális esélyük volt a végső győzelemre, amelyet azonban végül a házigazda Vasas szerzett meg 3:2-re. Az első…
Fontos csata elég néz néhány csapat vasárnap, leginkább férfivonalon. Aki kikap, könnyen megroppanhat, és az akár a párharc végét is jelentheti! Népünnepély Dágon, fővárosiak idegenben, a napot pedig a hölgyek nyitják... Előzetes! NB I, nők, rájátszás a 9-13. helyért, a…
A bajnoki címvédő Budapest SE hazai pályán 3:1-re kikapott a Gödöllőtől a női NB I elődöntőjének első mérkőzésén. A vendégek tehát elkobozták az alapszakasz-győztes pályaelőnyét, amelyet a fővárosiak hétfőn vehetnek vissza... Ahhoz, hogy a gödöllői lányok öt év…
Fordulatos, és a vártnál simább mérkőzésen verte 3:1-re a Csepel a Dunaferrt a férfi NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának első mérkőzésén. A vendégek tartalékos felállásban kezdtek, ám a második szett végén cserélgetni kényszerültek, ám ez csak a harmadik szett…
A Miskolc hazai környezetben 3:2-re kikapott a TF-től a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának első mérkőzésén! A borsodiak edzője szerint a csapaton belül kialakult nézetkülönbség nagymértékben befolyásolta az eredményt... A meccs képgalériája ide kattintva…
Második mérkőzését is megnyerte a férfi NB I elődöntőjében a Fino-Kaposvár! A somogyiak hazai pályán 3:0-ra győztek a Vegyész RC-Kazincbarcika ellen, így már csak egy összecsapást kell nyerniük ahhoz, hogy az idén is bejussanak a fináléba. A péntek esti összecsapás után…
Férfi és női elődöntőt egyaránt tartogat a röplabdaszombat! A hosszú és értelmetlen szünet után végre ismét zajlik az élet! A férfiaknál a címvédő Kaposvár már másodszor játszik a pénteken nagyszerűen helytálló Kazincbarcikával, míg a női mezőny legjobb négy csapata…
A Kecskemét hazai pályán 3:0-ra győzött a Dág ellen a férfi NB I elődöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak nem játszottak hibátlanul, de amikor türelmesek voltak, sikerrel jártak a vasárnapi folytatás előtt. — A mai meccsen nagyon sok hibával játszottunk —…
A Fino-Kaposvár hazai környezetben 3:1-re nyert a Vegyész RC-Kazincbarcika ellen a férfi NB I elődöntőjének első mérkőzésén. A somogyiak fölénye ellenére a két együttes látványos, élvezetes meccset vívott! Ha a további találkozók is ilyen színvonalúak lesznek, senki nem…
A Kaposvár hazai pályán simán nyert 3:0-ra a Palota ellen a női NB I 9-13. helyéért zajló rájátszásának negyedik fordulójában. A meccs legjobbja a hazaiak ütőjátékosa, Horváth Petra volt. A Palota két korábbi kaposvárival, Karácsonyi Júliával és Ihász Dórával a soraiban…
Szombaton újabb fejezetet kezd az Albrecht-Miskolci VSC-MISI a női NB I-ben. A borsodiak a bajnokság, záró szakaszához közeledve ezúttal az 5-8. helyért csatáznak a TFSE-KRA ellen. Az első összecsapásra Miskolcon, 17 órától kerül sor. A borsodiak helyzeti előnyből vághatnak neki…
Érdekelnek a magyar és a nemzetközi röplabdasport hírei, információi, eredményei, eseményei, képei? Akkor a legjobb helyen jársz! Minden nap friss, aktuális, érdekes! A legtöbb információt tőlünk kapod! Cenzúrázatlanul!
hunvolley.blog – egy ütős oldal!
Katalin Bajáról:
Rausch László unokabátyám volt. Halálával, egy nagyon kedves, örökké vidám, nagyon jó embert veszí... (2015.04.11. 20:37)Elhunyt Rausch László
Mogyorósi István:
@Mogyorósi István: .
Bocsánat, de a gépelésem nem makulátlan. Kissé kapkodó. Ezért lehetett az is,... (2014.09.29. 13:10)Könyvvizsgálatot rendelt el a polgármester
figyelmes8:
Sajnálom ha vége!
Miért vége? (2012.10.08. 07:22)Vége
figyelmes8:
Nem nyerte meg a tetszésemet a tudosítás elején félreérthető " Nyári Sándor visszatérése" megfogal... (2012.10.01. 07:59)Palotaforradalom a Városmajorban