Fordulatos, és a vártnál simább mérkőzésen verte 3:1-re a Csepel a Dunaferrt a férfi NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának első mérkőzésén. A vendégek tartalékos felállásban kezdtek, ám a második szett végén cserélgetni kényszerültek, ám ez csak a harmadik szett megnyerésére volt elegendő.
Igen baráti, kellemes hangulatban indult a délután, olyan érzése volt az embernek, mintha egy tétnélküli meccs előtt állnának a felek, ám amikor megkezdődött a bemelegítés, mindenki valamelyest komolyabban vette a dolgát.
A két együttes egymás elleni Magyar Kupa-meccséhez képest a Csepelnél egy, a Dunaferrnél három helyen változott a kezdőcsapat, és a kezdeti bizonytalanságok után 8:6-os vendégelőny állt az eredményjelzőn. Ez a különbség elsősorban a hazaiak hibáiból alakult ki, de a folytatásban sikerült stabilizálniuk az alapjátékot, a nyitásfogadás helyre került. Igaz, ebben nagy segítség volt a rengeteg rontott vendégszerva. A támadások is kezdtek alakulni, sőt 16:15 után két ásznyitás után lépett meg először a csepeli csapat, és a különbség innentől kezdve folyamatosan nőtt, így kényelmesen tudta hozni az első szettet a fővárosi együttes.
A folytatásban aztán kicsit nagyobb sebességre próbáltak kapcsolni a vendégek, de sok hibájuk miatt végig tartották velük a lépést a csepeliek, akik 12:12 után ismét megindítottak egy rohamot, és szépen lassan elhúztak. 18:15-nél feladót cserét a Dunaferr, de ez sem segített a vendégeken, hiszen 21:18-ról már nem adta ki kezéből a játszmát a házigazda (2:0).
A harmadik felvonás 8:5-ös vendégelőnnyel indult, és akadt egy ötperces rövidzárlat, amikor becsúszott néhány fogadási hiba csepeli részről. Jött pár rossz támadás és szerva, így gyakorlatilag odaajándékozta a játszmát a hazai csapat. 10:16-nál már el is dőlt a szett az újvárosiak javára. A végén sikerült csökkentenie a differenciát a házigazdának, amely ennek köszönhetően visszajött a játékba, ez pedig a folytatás szempontjából nagyon fontos volt.
A negyedik, és egyben utolsó szettet 4:1-es előnnyel kezdte a Csepel, köszönhetően Kunert Mátyás remek nyitássorozatának, majd a Dunaferr próbált kapaszkodni, de így is 8:6 volt az első pihenő. A továbbiakban nagy csata dúlt a pályán, ebben az időszakban ismét sikerült csökkentenie a hibák számát a Csepelnek, amely fontos pontokat tudott szerezni olyan helyzetekből is, amikor már nem neki állt a zászló. 18:16 után szép lassan ellépett a hazai együttes, jók voltak a kontratámadások, hozták a blokkokat is, és a végén egy ásznyitással 25:20-ra meglett a negyedik szett is, így teljesen megérdemelten nyert a Csepel a párharc első felvonásán (3:1). Folytatás vasárnap, Dunaújvárosban.
NB I, férfiak, rájátszás az 5-8. helyért, 1. mérkőzés
Csepeli RC — Dunaferr SE 3:1 (19, 21, —20, 20)
Csepel, 50 néző. Játékvezetők: Bodrogi, Csizmarik
Csepel: Pajor, Buzás, Kunert, Rigó, Sow, Daróczi. Csere: Fogl (liberó). Edző: Tamás Zoltán
Dunaferr: Blázsovics, Dávid Cs., Pádár, Gephardt N., Szabó B., Lukács A. Csere: Gephardt Á. (liberó), Tóth A., Czintula M. Edző: Tomanóczy Tibor
(forrás: csepelirc.hu)
A Csepel alaposan meglepte a Dunaferrt!
2012.03.17. 19:37Címkék: bajnokság dunaújváros csepel röplabda nb1 dunaferr rájátszás
A bejegyzés trackback címe:
https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/4322598
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal