Sűrű lesz a kedd és szerda röplabdás szempontból, hiszen a nőknél és a férfiaknál is folytatódnak a párharcok, és valószínűleg szinte kivétel nélkül le is zárulnak. Most is szoros meccsekre, nagy csatákra van kilátás az elődöntőkben és az alsóházi rájátszásban egyaránt. Nézzük, kiegyenesednek-e a kérdőjelek?! Előzetes!

NB I, férfiak, elődöntő, 3. mérkőzés

KALO-MÉH-KECSKEMÉTI SE ― DÁGI KSE

(március 20. kedd, 18 óra)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Kecskemét javára.
A kecskemétiek sikeresen átvészelték, tehát megnyerték a számukra kritikus idegenbeli meccset, így hazai környezetben reális esélyük van a párharc befejezésére. Bár a kistelepülés együttese bravúrban reménykedett, a reális erőviszonyok egyértelműek. Kétségtelen, hogy a Dágnak ott a helye a legjobb négy magyar férficsapat között, de a Kecskemét jobb, s ezt az elmúlt két találkozót megelőzően a Magyar Kupa-döntőben is igazolta.

Tippünk 3:0

NB I, férfiak rájátszás az 5-8. helyért, 3. mérkőzés

DUNAFERR SE ― CSEPELI RC

(március 20. kedd, 18 óra)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:1
Nagy meglepetésre a fővárosiak nyerték az első meccset, de aztán idegenben 3:0-ra kikaptak. A harmadik meccset is Dunaújvárosban rendezik, és ha a hazaiak végre teljesen elfelejtik a Kazincbarcika elleni negyeddöntő csalódottságát, belefeledkeznek ebbe a párharcba, és azzal foglalkoznak, ami a pályán történik, akkor ismét érvényesíthetik a két együttes közötti különbséget.

Tippünk 3:0

NB I, nők, rájátszás az 5-8. helyért, 2. mérkőzés

SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI ― ÚJPESTI TE

(március 20. kedd, 18 óra)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:0, az UTE javára.
A várakozásoknak megfelelően hozta az első meccset az Újpest, amely idegenben is feltétlenül esélyesebbnek számít a nehézségekkel küszködő szolnokiaknál. A hazaiakat ismerve, ezúttal is mindent meg fognak tenni a tisztes helytállásért.

Tippünk 0:3

ALBRECHT-MISKOLCI VSC-MISI ― TFSE-KRA

(március 21. szerda, 17 óra)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:1
Aki kiismeri magát ezen a két csapaton, az tegye fel a kezét! Senki?! Na ugye... Két idegenbeli győzelem, ráadásul egy szoros és egy simább. Ember legyen a talpán, aki ezután megmondja a frankót a harmadik felvonással kapcsolatban. Az biztos, hogy papíron a hazaiak tűnnek esélyesebbnek, de a TF is képes egységes, jó játékra. Talán a Miskolcot támogató lelki plusz dönthet, hiszen a borsodiak vághatnak neki sikerélménnyel az utolsó találkozónak.

Tippünk 3:1

NB I, férfiak, elődöntő, 3. mérkőzés

VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA ― FINO-KAPOSVÁR

(március 21. szerda, 17 óra 30 perc)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Kaposvár javára.
Jó teljesítményt nyújtott a Kazincbarcika a kaposvári első meccsen, amit a játszmagyőzelem is jelez. A második találkozón is volt esélye a részsikerre a borsodi együttesnek, de akkor már határozottabb volt a címvédő. A jó meccs és a remek hangulat garantált szerda délután is, de a realitások szerint ez lesz egyben a párharc utolsó meccse is. Ne feledjük, a somogyiak ebben a szezonban még nem kaptak ki, és az eddigi két találkozót látva úgy tűnik, egyelőre nem is fognak, még egy jól játszó Vegyésztől sem.

Tippünk 1:3

NB I, nők, elődöntő, 2. mérkőzések

BUDAPEST SE-FKF ZRT. ― TEVA-GÖDÖLLŐI RC

(március 21. szerda, 17 óra)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Gödöllő javára.
Nagy meglepetés az alapszakasz-győztes gyengélkedése, de az első és a második meccsen látottak alapján egyáltalán nem meglepetés a gödöllőiek összesítette előnye. Remekül érvényesítik fizikai fölényüket, amely magasságban és ütőerőben egyaránt létezik, illetve van egy kiváló feladójuk, aki talán élete eddigi legjobb formájában röplabdázik. Persze, egymaga kevés lenne, ha a társak nem fejeznék be pontosan, hatékonyan az általa elképzelt és elkezdett figurákat. A Városmajorban is csak akkor járhat sikerrel ismét a Gödöllő, ha az eddigi meccsekhez hasonlóan egyszerre nyújt jó teljesítményt az összes kulcsjátékos: Lutter Liza, Széles Petra, Németh Zsuzsanna, Csengeri Petra és Szakmáry Gréta.

Tippünk 2:3

VASAS-ÓBUDA-HOFEKA ― BÉKÉSCSABAI RSE

(március 21. szerda, 18 óra)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2:0, a Vasas javára.
Kétszer vezetett 2:1-re a Békéscsaba, de mindkétszer 3:2-re kikapott. Igazságtalanok lennénk, ha azt írnánk, hogy képtelenek átlépni a saját árnyékukat, mert azt már megtették az Újpest elleni negyeddöntőben. Bizonyára a viharsarkiak számára rendkívül bosszantó mindez, de talán ez a realitás. Az biztos, hogy szerdán sem fogják feladni a vendégek, hiába vezet összesítésben kettővel a Vasas, de az előzmények azt mutatják, számukra még túlságosan nagy falat az óbudai csapat...

Tippünk 3:2

NB I, férfiak, rájátszás az 5-8. helyért, 3. mérkőzés

MAFC-BME-MAPEI ― SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI

(március 21. szerda, 18 óra 30 perc)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:1
Női jellegű párharc, hiszen ha a Miskolc―TF esetében megjegyeztük, hogy két idegenbeli sikerrel kezdődött a párharc, akkor ezt itt is hangsúlyozni kell. Mindkét csapatnál megvannak a problémák, de ha a MAFC idegenben képest volt egyenlíteni, akkor hazai pályán mindenképp esélyesebbnek számít, még a sérülések miatt tartalékosan is.

Tippünk 3:1

NB I, nők, rájátszás a 9-13. helyért, 4. forduló

VESZPRÉMI EGYETEMI SC ― BUDAI XI SE

(március 21. szerda, 18 óra)
Egy hétköznapi meccs, amelynek a tétje egyáltalán nem hétköznapi! Az osztályozótorna elkerüléséért viaskodik ez a két együttes! A többiek sorsa eldőlt, a Kaposvár biztosan megússza, a Palota vagy a Tatabánya pedig biztosan nem. De a Budainak még van matematikai esélye, hogy elkerülje a nehéznek ígérkező osztályozót, ehhez azonban oda-vissza le kell győznie a Veszprémet. Most jön az első menet, az oda... Már többször leírtuk, hogy a Veszprémnek a játékoskerete erőssége alapján nem az alsóházban lenne a helye, hanem a legjobb nyolc között, csak a jóisten tudja, hogy miért nem jön ki a lépés a csapatnak ebben a szezonban. Persze az eredménytelenség és a csalódottság egymást generáló folyamatok, amiből nehéz kikeveredni, pedig a helyzet egyre fokozódik, az osztályozótorna meg olyan lesz, mint az oroszrulett, akinek kedves az élete, meneküljön a közeléből! Ha a fővárosiak ismét nagyobb lélekjelenlétet tudnak tanúsítani a kulcsmomentumokban, idegenben is sikerrel járhatnak. Feltéve, persze, ha hisznek benne, és magukban!

Tippünk 2:3

Címkék: bajnokság beharangozó röplabda nb1 rájátszás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr524327689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása