A Tatabányai Volán SE folytatta jó sorozatát a női NB II Nyugati-csoportjában! Az alapszakasz 11. fordulójában a Szombathelyi Egyetemi SE szenvedett 3:0-s vereséget a Vértesalján. A Bárdos László Gimnázium tornaterme zsúfolásig megtelt a találkozóra. A szurkolók között ott buzdították a lányokat a Dág röplabdásai is.

A vendégcsapatot két új, Ajkáról igazolt játékos erősítette, ám az vasiak legjobbja, a tatabányai Bán Éva sérülés miatt nem léphetett pályára. Ez nagy hátrányt jelentett a szombathelyieknek, akik az első felvonásban nem is igazán találták a helyüket. A Volán játékosai jól röplabdáztak, szép labdamenetekben döntötték el a szett sorsát.

A folytatásban összeszedte magát a Szombathely. Jobban is játszottak a látogatók, ám 20:10-es hazai előnyig minden a rendes kerékvágásban haladt, utána lett csak parázshangulatú az összecsapás. A harmadik periódust egyértelműen a vasiak kezdték jobban. Elhúztak, és a játszma derekáig jól tartották magukat. Aztán a házigazdák magukra találtak, és, ha kicsit körülményesen is, de behúzták a harmadik szettet is. Elsősorban jobb nyitásaiknak és eredményesebb nyitásfogadásaiknak köszönhetően.

Tóth Pál István, a Tatabánya technikai vezetője: – Egy kicsit tartottunk a találkozótól, mert nem tudtuk, mennyit erősödött ellenfelünk az új igazolásait követően. Az viszont jó jel, hogy a rázósabb pillanatokban is volt tartásunk, a szurkolók pedig fantasztikus hangulatot produkáltak. Köszönet érte.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 11. forduló
Tatabányai Volán SE – Szombathelyi Egyetemi SE 3:0 (13, 21, 23)

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:2, 7:4, 7:7, 12:8, 17:11, 24:13. 2. játszma: 6:2, 13:9, 20:10, 24:21. 3. játszma: 1:5, 11:9, 17:17, 22:22, 24:23

(forrás: kemma.hu)

Címkék: volán tatabánya szombathely röplabda nb ii szombathelyi egyetemi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr142605703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása