Sok dolgot láttam már a röplabdában, de olyat régen, hogy egy vezetőedző korruptnak tituláljon egy játékvezetőt. Márpedig Fésűs Irén, a Budapest SE mestere ezt tette. Mondanám, hogy ez már mindennek az alja, de félek, hogy közel sem.
Bármilyen fura, de én még emlékszem arra az időre, amikor a hazai röplabdának rangja volt. Suttyó kölyökként jártam a jászberényi sportcsarnokba, hogy drukkoljak a Lehelnek, nyaranta pedig a nagy nemzetközi torna összes meccsén (Lehel Kupa, 6-8 rangos válogatottal) lengettem a zászlót, reggeltől estig.
De talán hagyjuk is a nosztalgiát, a világon semmi értelme a szépre emlékezni, inkább górcső alá kellene venni azt a nagy trutyihalmazt, ami ma a röplabdát jelenti Magyarországon. Mindenekelőtt leszögezem: a játékosokkal a világon semmi bajom, sőt a többségüket mélységesen tisztelem. Az egyik első osztályú lánycsapat edzője például a minap mesélte, hogy a csajok havonta mennyi pénzt dobnak be azért, hogy játszhassanak. Értik: nem ők kapnak pénzt az élsportért, nem. Ők dobják össze a terembérletet, a bírói díjak, és a vízfej költségének java részét. (Hogy mi a vízfej, arról később.) Szóval a sportolók előtt le a kalappal, sokuk sosem fogja átélni azt, ami az „átkosban” természetes volt. Jó edzéskörülmények, kalóriapénz, külföldi edzőtáborok, megbecsültség, szurkolók.
Az edzőkkel sincs túl sok bajom: dolgoznak, ahogy tudnak, reszketnek (tisztelet a kivételnek), hogy meglegyen a havi jussuk, oszt ennyi. Ha netán a játékosaik edzésre is tudnak járni (mert ugye az a sportoló, amelyik nem kap a sportért pénzt, dolgozik, így sokszor nincs tréningen), akkor még szakmai munkát is végezhetnek.
Amivel bajom van, az a vízfej. A szövetség (nagybetűvel kellett volna írnom?). A csapat, amelyik sűrűn tesz úgy, mintha ebben a sportágban minden rendben lenne. Konferenciák, díszes ünnepségek, magas nevezési díjak, reprezentáció. Nyilván nem minden a „menedzsment”, de azért az öntömjénen túl is tehetnének már végre valamit, mielőtt megszűnik ez a szebb sorsra érdemes sportág. Hiszen lassan már itt járunk. Amikor heti 1-2 edzéssel már stabil játékos lehet valaki az első osztályban, akkor már nagy a baj.
Amikor a legmagasabb osztály (női) meccseire pártíz ember megy aki, akkor már nagy a baj, amikor a sportújság szerkesztőjének könyörögni kell, hogy a strandröplabda-bajnokság aktuális eredményeit jelentesse meg, akkor nagy a baj. Amikor a szövetség aknamunkásnak titulálja e blog szerkesztőjét, mert kritizál, akkor nagy a baj. És akkor is nagy a baj, ha egy edző, egy bajnoki meccs után korruptnak nevezi a bírót.
Fésüs Irén játékosként is szabadszájú volt, nem változott. De most komoly hibát vétett: valakit korruptnak titulálni bizonyítékok nélkül, az rágalmazás. Vagy a jó hírnév megsértése. Ez ellen nyilván fel kell lépni. De ha mondjuk a honi röpiben rendben mennének a dolgok, akkor ő sem mondana ilyet. Ha mondjuk, lenne pénz, lenne néző, lenne elég játékos, lenne megbecsültség, lenne sajtó. Javaslom a kedves vízfejnek, hogy tanulmányozza a kézilabdaszövetség munkáját. Húsz éve még hasonló megbecsültsége volt a két sportágnak, a mostani különbséget meg... Inkább hagyjuk.
UI: egyszer egy játékvezetőt az UTE-csarnokban kis híján leszedtem a helyéről. Három embernek kellett lefognia, miután megveretett bennünket. Mégsem gondoltam korruptnak, csak csalónak. Ma már tudom: egyszerűen tévedett. Pechünkre az ötödik játszmában a Tungsram 14:13-as vezetésénél. Van ilyen.
Dézsi Zoltán
