A legnagyobb esélyesek nélkül kezdődik a férfi és a női NB I alapszakasza, amelynek első mérkőzéseit pénteken rendezik. Az első helyre várt csapatok csak a rájátszásban kapcsolódnak be a küzdelmekbe, addig a nemzetközi porondon próbálnak szerencsét.

A nőknél az előző szezon ezüstérmese, a TEVA-Gödöllői RC a legstabilabb hátterű, legösszeszokottabb együttes. Ez a két jellemző bármelyik bajnokságban esélyessé tehet egy-egy csapatot, de a női NB I-ben ez hatványozottan igaz. Ludvig Zsolt játékosai a Közép-európai Ligában értékes tapasztalatokat szerezve, majd csak a rájátszásban bekapcsolódva (nem utolsósorban az első helyen kiemelve) a legfőbb bajnoki esélyesek. A címvédő és kupagyőztes Vasas kerete ellenben alaposan kicserélődött, a kezdőhatosból öten is távoztak. A gyengének tartott magyar bajnokságból igazolt egy Bajnokok Ligája-induló, egy olasz első osztályú és egy gazdag osztrák együttes is.

Bár a BSE-től érkezett helyettük három játékos, Jókay Zoltánnak teljesen új együttest kell építenie. A Vasas mellett a stabil Békéscsaba, a megerősödött TFSE, és az egy év szünet után ismét első osztályú Nyíregyháza küzdhet a négybe kerülésért. Döntő lehet, melyikük tud idegenlégióst igazolni.

A férfiaknál csak az a kérdés, ki lesz az előző szezonban duplázó (bajnoki cím, kupagyőzelem), a Közép-európai Ligába visszatérő Fino-Kaposvár ellenfele a döntőben. Demeter György együtteséből két válogatott center is távozott, helyükre pedig hasonló kaliberű röplabdázók érkeztek, sőt megszerezték Dunaújvárosból Dávid Csanádot is, aki elárulta klubváltása okát, ezzel egyben mindent elmondva a bajnokság erőviszonyairól is.

— Nem éreztem úgy, hogy Dunaújvárosban tovább fejlődhettek, újat tanulhattam volna. Kaposváron Demeter Györgynél néhány edzés alatt egyértelművé vált, még van mit elsajátítanom — mondta a tehetséges válogatott ütőjátékos.

A fináléba jutásra esélyes még a jövőben önálló klubként működő Kecskemét, az évről évre fejlődő Dág és a szebb napokat látott Kazincbarcika, Dunaferr kettős. Mindkét bajnokságban elindul az ifjúsági-válogatott, amely az alapszakaszban versenyez.

(forrás: nso.hu)

Címkék: bajnokság röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr474794647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása