A simmeringi pünkösdi füves pályás nemzetközi utánpótlástornán a Kaposvári Röplabda Akadémia fiataljai közül a fiúk az első helyet szerezték meg, a lányok és a vegyes csapat pedig a negyedik helyen zárt. Ágfalvi Krisztina tanítványai a döntőben a bécsieket győzték le, a…

Címkék: ausztria kaposvár röplabda utánpótlás

Május 29-én kelt útra Nacsa Gábor, a Kaposvár játékosa és Takács Gergely, a fővárosi MAFC tagja. Hamvai Péter rádióssal, dj-vel kiegészülve Csehország fővárosa felé vették az irányt, hogy részt vegyenek a strandröplabda World Tour prágai versenyén. Közel ötórás út…

Címkék: prága röplabda takács baden nacsa strandröplabda

Két héttel a nagy sikerű junior országos döntő után a legjobb hat leány és fiú ifjúsági korú együttes kezdte meg háromnapos küzdelmét a bajnoki címért a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában. A jól megszokott helyszínen, a már ismert lebonyolítási…

Címkék: ifjúsági kaposvár röplabda utánpótlás oik

Külföldön folytatja pályafutását Szabó Alpár. A Fino-Kaposvár bajnok és kupagyőztes csapatának válogatott centere a belga élvonalban szereplő WBC Waremme gárdájához szerződött. A 21 éves, 202 centi magas játékos három szezont húzott le a somogyi klubban. ― A bajnoki…

Címkék: belga légió kaposvár szabó belgium röplabda légiós

A tokiói kvalifikációs tornával lezárult a női röplabdázók olimpiai selejtezősorozata. A 12 válogatottat felvonultató mezőny a következő: Nagy-Britannia (rendező), Olaszország, Egyesült Államok, Kína, Algéria, Dominikai Köztársaság, Törökország, Brazília (címvédő),…

Címkék: olimpia röplabda

Június 5-én, kedden rendezik a BRSZ - Röplabda Budapest Utánpótlás Bajnokság 2011―2012 Díjkiosztót és Strandröplabda Villámtornát. Június 12-én, szintén kedden lesz a Budapest Bajnokság 2011―2012 Felnőtt Díjkiosztó Strandröplabda Villámtorna. Mindkét eseménynek a…

Címkék: röplabda homok strandröplabda

Kaposvári klasszisok a salakon

 2012.05.30. 07:11

Salakos pályán, a régi szabályok szerint játszották a meccseket a röplabdások a kaposvári Pünkösd Kupán. A Donneri Sportközpont teniszpályáin három csapat mérkőzött egymással. A tornán a jövő reménységei mellett a sportág egykori és jelenlegi klasszisai is…

Címkék: kaposvár röplabda donner

Nagyszerűen szerepeltek Ausztriában az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia fiataljai. A simmeringi pünkösdi füves pályás nemzetközi utánpótlástornán a fiúk az első helyet szerezték meg, a leány együttes és a vegyes csapat pedig a negyedik helyen zárt. Ágfalvi Krisztina…

Címkék: kaposvár röplabda utánpótlás

Péntektől vasárnapig a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnoka ad otthont az Országos Ifjúsági Kupa döntőjének. A rangos viadalon a legjobb hat-hat magyar leány- és fiúcsapat száll harcba az 1. MCM-Diamant Kupért. A mezőnyben ott lesz a két kaposvári együttes is, a…

Címkék: ifjúsági kaposvár röplabda utánpótlás oik

A Hajdúböszörményi TE női csapata május 26-án, Aradon ismételt elhódította a nemzetközi torna első helyezéséért járó kupát. A 14 csapatos mezőnyből a HTE A-csapata a csoport-, valamint keresztjáték mérkőzéseit is fölényesen nyerte meg. A döntőt a Temesvár csapatával…

Címkék: röplabda hajdúböszörmény hte

A 12. utcai gyermekröplabda-tornát rendezték meg az elmúlt hétvégén Szabadka központjában. 18 ideiglenesen felállított pályán játszottak a fiatalok.

Címkék: szerb szerbia röplabda szabadka utánpótlás

süti beállítások módosítása