Nagyszerűen szerepeltek Ausztriában az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia fiataljai. A simmeringi pünkösdi füves pályás nemzetközi utánpótlástornán a fiúk az első helyet szerezték meg, a leány együttes és a vegyes csapat pedig a negyedik helyen zárt.

Ágfalvi Krisztina tanítványai a döntőben a bécsieket győzték le remek játékkal 2:0 arányban. A torna legjobb játékosának Borsi Dánielt választották meg. A lány- és a vegyes csapat egyaránt elverekedte magát a legjobb négyig, így ugyancsak előkelő helyezéssel zárt. A rangos viadalon 39 együttes vett részt, a torna mérkőzéseit 12 pályán rendezték meg.

A magyarok kiválóan teljesítettek a nemzetközi mezőnyben, Kaposvár mellett Sümegre is került egy első helyezés, és egyik gárda sem végzett az ötödiknél rosszabb helyen.

A kaposvári mini korosztály a közelmúltban az Országos Mini Kupán is sikerrel teljesített: az Akadémia egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a fővárosban. A somogyiak öt csapatot is neveztek a versenyre, és a leányok mezőnyében szereplő kis-mini korosztályú együttes egészen a második helyig menetelt. A fiúk mini és kis-mini korosztálya egyaránt bronzérmes lett.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr454554207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása