Az osztrák férfibajnokságban az Union Arbesbach nyerte a bronzérmet, miután 2:1-es összesítéssel jobbnak bizonyul Toronyai Miklós csapatánál. Érdekesség, hogy Botos Ferenc szakmai igazgató együttese, valamint a Hypo Niederösterreich is az idegenbeli meccseit nyerte meg a párharcban!

A Hypo edzője egyébként az orosz Viktor Szidelnyikov, aki a Zenit Kazannyal annak idején Bajnokok Ligáját nyert!

Az első mérkőzés statisztikája ide kattintva! Képgalériája ide kattintva!

A második mérkőzés statisztikája ide kattintva! Képgalériája ide kattintva!

A harmadik mérkőzés statisztikája ide kattintva! Képgalériája ide kattintva!

― Egy idegenbeli siker öt játszmában itt, egy idegenbeli siker öt játszmában ott! Mit hozott a harmadik találkozó?
― Jó hangulatú, színvonalas meccs volt, az Arbesbach részéről fegyelmezett védekezéssel és agresszív támadójátékkal ― mesélte a hunvolley.blog érdeklődésére Botos Ferenc. ― Nagy variációs lehetőségünk nem volt, mert az egyik légiós center nélkül játszottunk, egy osztrák szükségcenterrel. A meccs után óriási ünneplés volt a nézők részéről is. Toronyai Miki nagyon kedves volt, a lefújás után külön odajött gratulálni, nagyon jólesett. Az Amstetten nem játszott fegyelmezetten, sok hibával támadott. Felülmúltuk őket nyitásban, nyitásfogadásban, támadás-befejezésben és sáncmunkában is.

― Szép fejlődési pályát járt be a klub a közelmúltban!
― Öt évvel ezelőtt, amikor idekerültem, akkor került vissza a csapat a Bundesligába. Előbb a nyolcadik, majd a hatodik, aztán kétszer az ötödik helyen végeztünk, most pedig bronzérmet nyertünk, a kupában pedig ezüstöt. Bátran mondhatom, hogy klubunk nagyhatalommá nőtte ki magát Ausztriában, férfivonalon, a Hypo Tirol Innsbruck és az Aich/Dob után. A hotVolleys-t azért nem mondom, mert teljesen a fiatalok, az amatőrök felé fordult. Gyakorlatilag ott játszik a teljes osztrák juniorválogatott, nincs is légiósuk. Szépen röplabdáznak, a jövő csapatát építik, de ez a bajnoki helyezésükön is meglátszik.

― Vége a szezonnak, vagy vannak még feladatok?
― A hétvégén az 1. Landesligában szereplő csapatunknak még meccse van, ez a helyosztó visszavágója lesz. Idegenben jó játékkal kikaptunk, ha itthon nyernénk, aranyjátszma következne az ötödik helyért. Az 1. Klasse csapatunknak is van még feladat, azért játszik, hogy felkerüljön a 2. Landesligába. Tizenhat-éves játékosokról van szó, fiatalok, tehetségesek, saját nevelésűek. Ha felkerülnének, sok kudarc várna rájuk. Természetesen mindent elkövetünk a sikerért, de még tanulni kellene, és erre jobb a jelenlegi liga, amely több sikerélményt biztosít. Ha felkerülünk, átcsoportosítom a társaságot, hogy eredményesen tudjunk szerepelni.

― Mikor térhet haza?
― Május elsején megyek haza terveim szerint, de a hónap végén jövök vissza, mert huszadik alkalommal rendezik meg a Sportlerfest elnevezésű helyi sportfesztivált! A vezetőknek Veres Péter és Grózer György sikereinek apropóján egyébként mondtam, hogy kik azok a nemzetközi hírű magyar játékosok, akik szereplésükkel sikerre vihetnék a válogatottat. Elkezdtem sorolni, de tizenötnél abbahagytam. Az osztrák válogatott május elsejétől egész nyáron edzőtáborozik, és két-három tornán is részt vesz az Európa-bajnoki selejtezőig. Ezért a játékosok anyagi ellenszolgáltatást is kapnak! Ezt onnan tudom, hogy a liberónk tagja a bő keretnek.

― Szívből gratulálunk a szép sikerekhez!
― Arbesbach meghatározó röplabdafellegvárrá vált, csodálatos érmet kaptunk! Nem gondoltam, hogy 63 éves koromban ez még össze fog jönni nekem. Sokan köszöntöttek, ami nagyon jól esett. A magyar röplabda szövetségből persze senki...

Osztrák bajnokság, férfiak, a 3. helyért

SG VCA Hypo Niederösterreich ― SG Raiffeisen Arbesbach 2:3 (21, ―20, ―23, 16, ―14)
SG Raiffeisen Arbesbach ― SG VCA Hypo Niederösterreich 2:3 (―22, ―22, 22, 15, ―9)
SG VCA Hypo Niederösterreich ― SG Raiffeisen Arbesbach 0:3 (―22, ―23, ―20)

Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2:1, az Arbesbach javára.

Címkék: ausztria röplabda osztrák botos botos ferenc arbesbach

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr824475584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása