A Tatabánya húzta a rövidebbet

 2012.04.22. 21:53

A Palota RSC 3:0-ra nyert a Tatabányai Volán SE otthonában a női NB I 9-13. helyéért zajló rájátszásának nyolcadik fordulójában. Vereségével a dunántúli együttes elbúcsúzott az élvonaltól, hiszen eldőlt, hogy nem léphet előbbre a 13. helyről.

A vasárnapi női matiné (kiesési rangadó) egyetlen kérdése az volt, hogy a hazaiak élnek-e utolsó lehetőségükkel, és esetleges győzelmükkel az utolsó fordulóra halasztják a kiesés/bennmaradás kérdését, matematikai esélyük tehát még volt a búcsú elkerülésére.

A látogatók irányították a játékot, rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést. Taktikus nyitásokkal, és Papp Dóra, valamint Keppel Barbara pontos ütéseivel szinte végig vezettek az első játszmában (11:14, 11:20). A tatabányaiak olykor felzárkóztak, de a Palota részsikeréhez kétség sem férhetett (0:1).

A második felvonásban is fővárosiak voltak lendületesebbek, de a Volán nagy küzdelemre késztette a nyitásfogadási zavarokkal is küzdő vendégeket. Elsősorban Szövérdffy kiemelkedő támadójátéka tartotta életben a házigazdát, a Palota hullámzóan teljesített. Szilágyi Éva megnyugtató liberójátéka, s a hazaiak nyitásrontásai jellemezték ezt a szakaszt, de labdabiztosabb, stabilabb végjátékkal simán hozta ezt a felvonást is a vendégcsapat (0:2).

A hazaiak a harmadik etapban egyre inkább elbizonytalanodtak. Védekezésük fokozatosan szétesett. A rákospalotaiak nyitásban és sáncban is egyre markánsabban, tudatosabban teljesítettek. (2:7, 12:19). Pályára lépett a fiatal Nyuka Noémi is, és jelezte, hogy a kapott bizalmat megérdemli. Péter Krisztina feladó- és sáncmunkája is nagyot lendített a Palota szekerén. A fővárosi együttes helyenként meggyőző játékkal megérdemelt győzelmet aratott (0:3). A Tatabánya becsülettel küzdött, de a kiesőcsapattól ezúttal csak ennyire tellett.

NB I, nők, rájátszás a 9-13. helyért, 8. forduló

Tatabányai Volán SE ― Palota RSC 0:3 (―20, ―18, ―13)

Tatabánya, 100 néző. Játékvezető: Prukner, Barabás
Tatabánya: Pap I., Szövérdffy, Mészáros T., Dombi, Kovács, Zai. Csere: Sinai (liberó), Koller. Edző: Tálosné Rozsinszki Rita
Palota: Ihász, Papp D., Karácsonyi, Keppel, Soós I., Balogh B. Csere: Szilágyi, Fodor K. (liberók), Péter K., Nyuka. Edző: Nyári Sándor

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Tálosné Rozsinszki Rita:
― Vendégeink lendületesen játszottak, mi néhány fiatalt is kipróbáltunk, hiszen ki kell alakítanunk azt a csapatot, amely visszajuthat az NB I-be.
Nyári Sándor: ― A csapat kulcsemberei jó átlagot hoztak, és mezőnyjátékban is fokozatosan előrelépünk. Május közepén eldől, hogy az elvégzett munka mire volt elég... Nagyon jó jel a mai biztos győzelem.

Jók: Szövérdffy, Sinai, illetve Papp D., Karácsonyi, Keppel, Szilágyi, Péter K.

Címkék: volán bajnokság tatabánya palota röplabda nb1 rájátszás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr654467294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása