A Team Northumbria fennállása során először nyerte meg az angol bajnokságot (Super 8), mi több, az alapszakasz-győztes Leeds Carnegie-t is első ízben verte meg Tóth Luca együttese. Exkluzív interjú az angol bajnok magyar feladóátlójával!

― Mi történt a Malory Eagles elleni elődöntő elején?
― Teljes pánik volt, nagyon megijedtünk, hogy így összekapta magát a Malory. Az is megijesztett minket, hogy gyengén játszottunk, de a második szettet szerencsére sikerült megnyernünk, onnantól pedig mindenki tudta, hogy meg fogjuk nyerni a találkozót is ― mesélte a hunvolley.blog érdeklődésére Tóth Luca.

― Az első szettben mélyen tudásotok alatt játszottatok, de neked és a csapatnak is sikerült javulni a folytatásra.
― Fú, de régen is volt, nem is emlékszem már szinte, mi történt pontosan. Semmi nem jött össze, a feladónk lefutotta a lábait, nem tudtuk befejezni a labdameneteket, az ellenfélnek pedig elég jól ment. Amikor kezdtünk megnyugodni, szépen lassan összeállt a játékunk, és viszonylag könnyű dolgunk volt onnantól kezdve.

― Azért a döntőre már csak emlékszel, ugye?
― Ó, igen. Az nagyon izgalmas volt.

― Jól belekezdtetek.
― Igen, meg is lepődtem, hogy milyen jól ment, a Carnegie-nak pedig semmi nem jött össze. Durva részeredmények voltak, az első két szettet nagyon simán megnyertük, majd a Leeds a harmadik és negyedik szettben feltámadt. A mérkőzés elején nagyon jól fogadtunk, és a nyitásaink is rendben voltak, Kun Dodót alaposan megfuttatták a társai. Szerintem azon ment el nekik az első két szett, a rossz fogadáson.

― Volt taktika, hogy kire kell nyitni?
― Annyi volt, hogy Farkas Virágra a lehető legkevesebbet szerváljuk. A liberójuk és a másik szélsőjük nagyon gyengén játszott, őket nyitottuk. Amíg nem Virágra nyitottunk, minden jó volt.

― A harmadik szettben mi történt?
― Szerintem megijedtünk a nagy lehetőségtől, a Leeds pedig kijött a hullámvölgyből, a játékuk kezdet hasonlítani az alapszakaszban mutatotthoz. Mi elkezdtünk nyitásokat rontani, ütéseinkkel körbelőttük a pályát, az ellenfél pedig minden labdát megoldott. Nem jött össze semmi, de szerencsére az ötödik szettben mi bizonyultunk jobbnak.

― Azért a mindent eldöntő szettben voltak bírói tévedések, elég fontos pillanatokban.
― Igen, de az egész mérkőzésen sokat hibáztak, egyet ide, egyet oda, össze-vissza fújtak. Valóban volt két súlyos tévedés, amelyeknek köszönhetően mi kerültünk előnybe.

― Azonban a ti érdemeitekből ez semmit nem von le. A szezon elején még egy nagyon gyámoltalan csapatnak tűntetek, majd a vasárnapi döntőben szerintem a szezon legjobb játékával rukkoltatok elő, nagyon meglepődtem.
― A Swiss Cottage elleni mérkőzés előtt két-három héttel állt össze igazán a csapat, pont az év végére. Ebben az is közrejátszott, hogy akkor alakult ki igazán a kezdőhetesünk. Szerencsére beérett a szezon végére a sok munka, de még mindig nem tudom, mi lett volna akkor, ha anyuék jutnak az elődöntőbe, mivel még őket sem vertük meg soha. Szerintem a döntőben az is előny volt a számunkra, hogy mi előző nap játszhattunk egy meccset, így már valamennyire jobban éreztük a pályát.

― Milyennek láttad a mérkőzés színvonalát?
― Az elején kevés hibával játszottunk, míg a Carnegie sokat rontott, de a mérkőzés felénél ez megfordult, mi kezdtünk el hibázni, az ellenfél pedig javult. Voltak szép labdamenetek, de nagyon sok hiba jellemezte a találkozót.

― Megünnepeltétek a bajnoki címet?
― Ki akartunk menni, bulizni Newcastle-ben, de félútón megálltunk egy kocsmánál, ami annyira jól sikerült, hogy mire hazaértünk, nem is volt már kedvünk otthon kimenni.

― Az edzővel beszéltetek már a mérkőzésről?
― Nem igazán, ma volt az első edzésünk a döntő óta. Annyit mondott, hogy nagyon büszke ránk, mert nem mi voltunk a találkozó esélyesei, mégis sikerült nyernünk. Szerinte megérdemeltük a győzelmet, mert egész évben nagyon keményen dolgoztunk, sok örömet okoztunk neki. Szóval a szakmai stáb nagyon elégedett volt.

― Ismerőseid, barátaid figyelemmel kísérték a hétvégét?
― Az elődöntő után kaptam jó pár üzenetet. Otthon nem tudom pontosan, hogy mennyien nézték, de Newcastle-ben az egyetemi csapat tagjai szurkoltak nekünk, mindkét találkozót megtekintették. Biztosan sokan nézték, de inkább csak gratulációkat kaptam.

― Hogyan tovább?
― Jövőre megyek Londonba, a London Metropolitan Universityn fogok tanulni pszichológiát. Mellette dolgozni is szeretnék, és valószínűleg anyuval fogok majd egy csapatban játszani, a Poloniában.

Az elődöntőt és a döntőt is a helyszínen izgulta végig Luca édesanyja, Dobos Ildikó, akinek együttese nagy meglepetésre még az elődöntőbe se jutott be, de legalább a lányáért izgulhatott a fináléban.

― A második mérkőzést csak anyaként néztem, és infarktust kaptam ― mondta Dobi. ― Igazából nehéz visszaemlékezni az első meccsre, már olyan rég volt. Arra emlékszem, hogy az első szettben semmi röplabda nem volt, és azt kérdeztem magamtól, hogy mi miért nem vagyunk itt, olyan gyenge volt a színvonal. Luca sem játszott akkor jól, kapkodós volt nagyon a játékuk. A döntőben pszichésen már sokkal jobbak voltak, nagyon akarták a győzelmet, a Carnegie-t pedig sokkolta a Northumbria összeszedettsége. Dodó érintését nem nagyon szerette a bíró, nagyon sok kettős érintést látott, ez is Lucáék malmára hajtotta a vizet. A harmadik szettben azonban megijedtek, mégiscsak lánycsapatról beszélünk, így a Carnegie egyenlíteni a tudott. Szerencsére az ötödik felvonást behúzták, így legalább családban maradt a bajnoki cím.

szöveg: Tóth Milán
fotók: photomidgley