A szerb bajnokság elődöntőjében mindkét párharc csak az ötödik meccsen dől majd el! Németh Ferenc együttese, a Radnicski Kragujevac az újvidéki Vojvodinával csatázik, s öt játszmánál általában nem adják alább!

Szerbiában a Crvena Zvezda zárta az első helyen az alapszakaszt, 17 győzelemmel, és mindössze egy vereséggel. Második lett Németh Ferenc csapata (13/5), azonos pontszámmal mostani ellenfelével, a Vojvodinával, amely azonban rosszabb játszmaaránya miatt a harmadik helyre szorult. Schulcz István együttese, a Mladi Radnik Pozarevac lett az ötödik (10/8), megelőzve például a Partizan Beogradot is!

A negyeddöntőben a Radnicski két 3:0-s sikerrel búcsúztatta a Szpartak Ljig együttesét, Németh előbb 12, majd a mezőny legeredményesebbjeként 16 pontot szerzett. A Szerb Kupa-ezüstérmes Mladi Radnik pályaelőnyben volt a Partizánnal szemben, az első meccsen le is győzte 3:2-re, Schulcz csapata legeredményesebbjeként 19 pontot ütött. Idegenben 3:0-s vereség következett, majd ugyanez az eredmény született a harmadik összecsapáson is, így a fővárosiak jutottak tovább. Schulcz a második meccsen kilenc, a harmadikon pedig a mezőny legeredményesebbjeként 17 pontot szerzett.

Jött az elődöntő, amelyben tehát csak egy magyar volt érdekelt. Az első meccset hazai pályán, nagy csatában hozta a Kragujevac (3:2), a győztes csapat legeredményesebbje Németh Ferenc volt (16 pont). A második összecsapást szintén saját csarnokában játszhatta a Radnicski, de 3:1-re kikapott, Németh 11 pontig jutott. Együttese a következő alkalommal javított, 3:2-re győzött Újvidéken, a kecskeméti nevelésű röplabdázó 28 ponttal toronymagasan a mezőny legeredményesebbje volt! Németh a negyedik találkozón is remekelt, de 24 pontja ellenére csapata 3:2-re kikapott, így a vasárnap, Kragujevacban rendezendő ötödik meccs dönt a fináléba jutásról! A másik ágon a Partizan Beograd és a Crvena Zvezda sem boldogul egymással, sőt érdekesség, hogy ott eddig mind a négy meccsen idegenbeli siker született!

Szerb bajnokság, férfiak

Negyeddöntő

Radnicski ― Spartak Ljig 3:0
Spartak Ljig ― Radnicski 0:3

Mladi Radnik ― Partizan Termoelektro 3:2
Partizan Termoelektro ― Mladi Radnik 3:0
Mladi Radnik ― Partizan Termoelektro 0:3

Elődöntő

Radnicski ― Vojvodina 3:2
Radnicski ― Vojvodina 1:3
Vojvodina ― Radnicski 2:3
Vojvodina ― Radnicski     3:2
Április 1. vasárnap, 19 óra: Radnicski ― Vojvodina

Minden meccs statisztikája megtekinthető ide kattintva!

Címkék: szerb szerbia légió németh röplabda légiós

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr704351618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása