Három mérkőzésen, szettet sem veszítve biztosította továbbjutását a Fino-Kaposvár férficsapata az NB I rájátszásának első körében. A címvédő somogyiak a Csepelt búcsúztatták a negyeddöntőben, és már az elődöntőre készülhetnek.

― A három negyeddöntő-mérkőzésen az történt, amire számítottunk. Összességében fegyelmezetten játszottunk a Csepel ellen, így nem kellett túlóráznunk ― mondta Demeter György, a Kaposvár edzője. ― A harmadik találkozón arattuk a legmeggyőzőbb sikert. Már az első mérkőzésen tudatosítottuk, hogy jobb csapat vagyunk, mint a fővárosi együttes. Az első és a második mérkőzésen sokat cseréltem, most csak a harmadik szettben hoztam be fiatal játékosokat. Ők ezúttal is meghálálták a bizalmat. Jól tudjuk, hogy ez a párharc csak egy állomása volt a döntő felé vezető útnak, a neheze ezután következik.

― Most két és fél hét szünet következik a bajnokságban...
― Nem volt egy ésszerű döntés, hogy kéthetente játsszuk a rájátszás egyes szakaszainak mérkőzéseit, ott pedig kétnaponta követik egymást a találkozók. Indokolatlan ez a fajta szüneteltetés. Ez a közönségnek sem jó, és sportszakmailag sem lehet megmagyarázni az okát. Mi ezen a héten egy kicsit pihenünk, aztán labdás edzések következnek, majd fizikálisan elkezdünk készülni a következő ellenfélre.

A bajnoki elődöntő március 16-án kezdődik, a döntő pedig majd csak április 21-én. A rájátszás következő fázisában a Kazincbarcika―Dunaferr (jelenleg 2:1) párharc továbbjutójával találkozik a Kaposvár.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: bajnokság demeter kaposvár nb1 rájátszás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr554220165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása