A Vegyész RC-Kazincbarcika ― Dunaferr SE csata újabb fejezete szerdán íródik. A férfi NB I-ben a rájátszás első körében, három párharcban már véget értek a negyeddöntők, az alapszakasz első három helyezettje, a Kaposvár, a Kecskemét és a Dág már bejutott a négy közé.

A még kiadó egyetlen helyért a Vegyész RC-Kazincbarcika és a Dunaferr SE csatázik. A két csapat az egymás elleni negyedik mérkőzését szerdán 18 órától Dunaújvárosban játssza, és mivel az egyikük harmadik sikeréig tartó párharcban a Vegyész vezet 2:1-re, ha ez alkalommal a Duna-parti városban vendégsiker születik, akkor a Vegyész is elődöntősnek vallhatja magát. Ha a Dunaferr nyer, akkor pénteken, Kazincbarcikán dől el a párharc kimenetele.

A szerdai, harmadik meccsen az első szoros szett után a másodikat könnyedén hozta a Vegyész, a harmadikban gödörbe léptek a hazaiak, a negyedikben pedig újra magabiztos játékot mutattak, így az összesítésben ismét előnyt szereztek.

― Volt több olyan apróság, amivel többek lettünk erre a meccsre ― mondta Dudás András, a Vegyész edzője. ― De nem csak arra gondolok, hogy ezúttal Lehóczky László is játszhatott, aki szombaton Dunaújvárosba nem tudott elutazni velünk, annak ellenére, hogy ő feladóként kulcsembernek számít. Például az ütők közül Árva Milán, aki kezdőként kapott lehetőséget, nem okozott csalódást, ugyanakkor a kispadról a helyére beküldött Csizmadia János sokat hozzá tudott tenni a játékhoz, látszott rajta, bizonyítani akarja, hogy a pályán van a helye, motivált volt, és jól is ment neki. De persze nem volt tökéletes minden, hiszen a harmadik szettben elaludtunk, így aztán lehetett variálni, a negyedikben viszont ezt már nem akartam, úgy láttam, ellenfelünk a padlón volt, mi meg a lehető legrövidebb idő alatt meg akartuk nyerni ezt a meccset.

Ahogy a Vegyészből szombaton Lehoczky László, úgy hétfőn a Dunaferrből Czintula Mihály és Hatvany Attila hiányzott. Legalábbis az újvárosiak edzőjének, Tomanóczy Tibornak a legutóbbi meccset követő nyilatkozatából ez derült ki.

― Biztos ők is hiányoztak, de szélső ütőkről lévén szó, elviekben őket könnyebb pótolni, mint a mi esetünkben azt a feladót, akitől minden második labdánk indul ― jegyezte meg Dudás András, elmondta, a Kazincbarcika szerdán sem teljes kerettel utazik. – Valószínűleg nem lesz ott mindenki, de Lehóczky László például igen. Úgy tűnik, hogy liberónk, Szántai Balázs nem tud velünk tartani munkahelyi elfoglaltsága miatt, de remélem, hogy tudjuk pótolni őt. Nyerni szeretnénk, azt gondolom, hogy erre meg is van az esélyünk, felfelé ível a formánk, úgy látom, hogy egyre jobban érezzük a játékot, és a párharc előtt is azt gondoltam, hogy ez így lesz.

Az elődöntő párosítása
Fino-Kaposvár ― Vegyész RC Kazincbarcika/Dunaferr SE
Kalo-Méh-Kecskeméti SE ― Dági KSE

Az elődöntő március 16-án kezdődik, és az egyik csapat harmadik sikeréig tart.

(forrás: boon.hu)

Címkék: bajnokság dunaújváros röplabda kazincbarcika dunaferr vegyész rájátszás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr914220465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása