A Békéscsabai RSE hazai pályán 3:1-re nyert a Kaposvár ellen a női NB I alapszakaszának huszadik fordulójában. Molcsányi Rita betegségéből felépülve újra csatasorba állt, egyedül Pallag Ágnest volt kénytelen nélkülözni Kormos Mihály edző.

A Békéscsaba kezdte aktívabban a játékot, a hazaiak igyekezete pontokban is megmutatkozott, az első szettben végig nagy különbséggel vezettek. A második etap is hasonlóképpen alakult, a viharsarkiak kitűnő védekezés mellett a hálónál is pontosan, szépen játszottak. 6:1 után azonban magára talált a Kaposvár, és megközelítette ellenfelét. A csabaiak azonban beleerősítettek, és néhány határozott ütéssel visszaállították az eredeti állapotokat. Nem tartott sokáig az öröm, a vendégek egyenlítettek, majd fordítottak is. A csabaiak persze nem hagyták annyiban, és villámgyorsan visszafordították az eredményt. A hazaiak játéka akadozott, de azért haladt előre a csapat, és végül ezt a szettet is magabiztosan hozták (2:0).

A harmadik etapot is a házigazdák irányították, de védekezésben elég volt egy-két hiba, és máris feljött a nagy akarattal játszó, de kevésbé rutinos Kaposvár. Tapadtak a hazaiakra, egy ízben egyenlítettek is, de azért a csabaiaknál mindig akadt valaki, aki pontot érő ütést mutatott be. A játékrész derekán meglógott a Békéscsaba, és sokáig tartotta is biztos előnyét, mígnem a somogyiak 19:19-nél beérték ellenfelüket, mi több a vezetést is átvették, és azt a szett végéig ki sem engedték a kezükből (2:1). A záró szakaszban sem csökkent a kaposváriak lelkesedése, küzdöttek becsülettel. A hazaiak rákapcsoltak, és rövid időn belül tekintélyes különbségűre hizlalták előnyüket, amit már a meccs végéig meg is őriztek (3:1).

Az esélyesebb Békéscsaba kisebb megingásoktól eltekintve végig uralta a mérkőzést és teljesen megérdemelten gyűjtötte be a pontokat.

NB I, nők, alapszakasz, 20. forduló

Békéscsabai RSE — BITT KNRC-Kaposvári Egyetem 3:1 (12, 19, —23, 17)

Békéscsaba, 250 néző. Játékvezetők: Csizmarik, Bodrogi
Békéscsaba: Molcsányi R. 14, Medics 21, Horváth V. 6, Fésüs E. 5, Soós N. 26, Vargas 4. Csere: Molcsányi P. (liberó), Czina 1. Edző: Kormos Mihály, Fésüs Erzsébet
Kaposvár: Horváth Zs. 2, Kovács K. 4, Harmath 8, Pintér 8, Győrbíró 5, Horváth P. 14. Csere: Schrauff (liberó). Edző: Pálfy Marianna

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:1, 10:4, 15:8, 18:9, 22:10. 2. játszma: 6:1, 6:5, 8:9, 11:10, 16:13, 18:14, 21:16. 3. játszma: 6:3, 7:3, 7:6, 10:8, 11:9, 12:12, 18:13, 19:18, 20:23, 23:23. 4. játszma: 1:2, 5:2, 5:6, 7:6, 11:8, 16:9, 20:11, 21:14, 23:16

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kormos Mihály:
— Keressük még a játékunkat, a mérkőzés folyamán helyenként meg is találtuk. Lesz még ennél jobb is.
Pálfy Marianna: — Nagyon örültem a játszmagyőzelemnek. A csapat megint kezd egységessé válni. Gratulálok a lányoknak! Remélem, a mai teljesítmény erőt és hitet ad a ránk váró nehéz mérkőzésekre. Továbbra sem mondtunk le arról, hogy bekerüljünk a felsőházi rájátszásba.

(forrás: brse.hu)

Címkék: bajnokság békéscsaba kaposvár röplabda nb1 bitt brse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr63974772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása