A Veszprémi Egyetemi SC női csapata elbúcsúzott a legjobb nyolc közé jutás reményétől, de a kilencedik hely biztosításához nem ártana szombaton nyerni a sereghajtó Tatabánya ellen az NB I alapszakaszának 19. fordulójában.

A VESC az elmúlt időszakban nem volt túl sikeres, november 20-án nyert utoljára bajnoki meccset, az előző fordulóban az akkor még sereghajtó Palota otthonában is vereséget szenvedett (3:2).

― A héten alaposan átbeszéltük a mögöttünk hagyott heteket, remélem, sikerült minden problémán átrágnunk magunkat ― kezdte Katona Péter, a veszprémiek szakvezetője. ― Úgy látom, a lányok nehezen viselik, ha kimondjuk egy-egy meccs előtt, hogy kötelező a győzelem. Azon mindenképpen változtatnunk kell, hogy sokkal felszabadultabban, könnyedebben röplabdázzunk.

A bakonyiak szereplését az is nehezítette, hogy több kulcsemberük is megsérült. Kovács Anikó térdsérülése után egyre magabiztosabbá válik, s bár az utolsó két mérkőzésen csak percekre állt be, szombaton már főszereplő lehet. Molnár Bettina is edzésbe állt, de a játékára még nem számíthat edzője. A feladó, Tobak Eszter térde továbbra sincs rendben, szinte biztosan nem léphet pályára.

― Szombaton a Tatabányát fogadjuk 16 órától, amely ellen, úgy érzem, hazai pályán minden mellettünk szól: a csapatunk jobb játékerőt képvisel, egységesek vagyunk és a megszokott körülmények ismerete is minket segít. Idegenben az ősszel három-egyre nyertünk, ezért elvileg itthon sem okozhatna nekünk gondot ez a csata. Ez a bajnoki meccs pedig hozzásegíthet minket, hogy kimásszunk a gödörből, és újra erőre kapjunk a hátralévő meccsekre ― tette hozzá a tréner.

(forrás: Veszprém megyei Napló)

Címkék: bajnokság veszprém röplabda nb1 vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr973603291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása