Durr, durr és csók!

 2012.01.16. 00:07

A Csepelnek a vártnál sokkal könnyebben, 54 perc alatt sikerült megvernie a Sümeg csapatát egy igen egyoldalú összecsapáson. A férfi NB I alapszakaszának 15. fordulójából elhalasztott találkozón a játék minden elemében a vendégek fölé nőttek a fővárosiak, és a pénteki, DEAC elleni meccshez képest óriási javulást mutattak be a számukra roppant fontos találkozón.

Az első pillanattól kezdve roppant koncentráltan és összeszedetten játszott a házigazda, miközben a Sümeg szinte mozdulni sem tudott! Jó szervák, stabil sáncok és pontos befejezések jellemezték a Csepelt, és 8:3-ra, majd 16:6-ra is vezetett. A vendégek tulajdonképpen csak a fővárosiak hibáiból tudtak pontot szerezni, de a játszma utolsó szakaszában már nem nagyon tett szívességet ellenfelének a Csepel. Szinte pillanatok alatt lett vége mindennek (25:12).

Nem változott semmi a folytatásban, hiszen 5:1-nél már a Sümeg volt kénytelen időt kérni, és ugyan feljött az első technikai szünetnél 8:5-re, komoly gond ezután sem akadt. A csepeli nyitásfogadás lényegesen jobb volt, mint egy nappal korábban, de ebben az időszakban egy kicsit pontatlanabb lett, ám az ütők a széleken rendre megoldották a feladatukat, és gyakorlatilag minden támadást ponttal sikerült befejezniük. Közben pedig rengeteg ászt szerváltak a hazaiak, illetve a vendégek képtelenek voltak stabil játékot kialakítani. Akadt ugyan egy-egy jó megoldásuk, ám ezt azonnal két-három hiba követte. Különösebb kérdés tehát itt sem akadt, 16:10 után pedig tovább nőtt a differencia, és végül a játszma is három jó szervát követően ért véget 25:15-tel.

A harmadik felvonás elején akadt egy kis zavar a fővárosiak soraiban, két rossz nyitásfogadás miatt a mérkőzés folyamán először előnyhöz jutott a Sümeg, ám nem sokáig maradtak így a dolgok, pillanatok alatt 4:2-re fordított a Csepel. Ekkor úgy tűnt, hogy szoros lesz a játszma, de a vendégek idegei ekkor már erősen le voltak terhelve, és inkább egymással foglalkoztak, mintsem azzal, hogy valami előremutató dolgot hajtsanak végre. A hazaiaknál a helyzet sokkal jobb volt, könnyedén érték el pontjaikat. A centerek is kivették részüket a támadásokból, és szinte hibátlanul menetelt előre a fővárosi csapat. Ennek köszönhetően a differencia folyamatosan nőtt, 16:11 után pedig gyakorlatilag el is dőlt minden, a Sümeg már csak asszisztált a pályán, és a mérkőzés végét jelképesen egy vendéghiba hozta el.

Természetesen ez mit sem von le a Csepel érdemeiből, hiszen a csapat megmutatta, hogy fontos mérkőzéseken is képes kiegyensúlyozottan, jól játszani, ez pedig a jövő csütörtöki, pécsi Magyar Kupa-negyeddöntő előtt mindenképpen biztató dolog.

NB I, férfiak, alapszakasz, a 15. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Csepeli RC ― Sümegi RE 3:0 (12, 15, 16)

(forrás: csepelirc.hu)

Címkék: bajnokság csepel röplabda nb1 sümeg

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr183550370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása