Újév, régi remények

 2012.01.06. 07:48

2012 első férfibajnoki fordulója következik a hétvégén, az alapszakasz 16. köre. Az évszám változott, a remények azonban nem: a Kaposvár még mindig veretlensége megőrzése reményében lép pályára, az üldözők továbbra sem szeretnének (még jobban) lemaradni, a sereghajtó Debrecen pedig ismét első győzelmére hajt... Előzetes!

NB I, férfiak, alapszakasz, 16. forduló

KALO-MÉH-KECSKEMÉTI SE ― VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA

(január 7. szombat, 17 óra)
Mivel a Magyar Kupában is összekerült a két csapat, a közeljövőben akár meg is unhatják egymást! Első találkozásukat még mindketten „tiszta lappal” kezdik, bár ne feledjük, hogy a borsodiak annak idején, hazai pályán 3:2-re győztek az alföldiek ellen, és a közelmúltban többször játszottak szoros meccseket Kecskeméten is. Szalai Szabolcs a visszatérése után néhány nappal, a Kaposvár elleni rangadón még nem tudott perdöntő tagja lenni a Vegyésznek, de könnyen lehet, hogy az azóta eltelt időszak elég volt, hogy újra beilleszkedjen. A vendégeknél ő, a hazaiaknál pedig megérzésünk szerint az eddig meglepően kevés játéklehetőséget kapó Csányi Dániel lehet a nyerőember!

Tippünk 3:2

SÜMEGI RE ― SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI

(január 7. szombat, 17 óra)
Jó kis rangadóra van kilátás, hiszen nagyjából azonos játékerejű csapatok találkoznak, ezt már a szolnoki összecsapáson is bizonyították, ahol bár 3:0-ra nyertek a hazaiak, de mindhárom szett hosszabbításban, kétpontos különbséggel dőlt el! Bosszantó vereséget szenvedtek tehát a bakonyiak, és erre valószínűleg máig emlékeznek, tehát fűti őket a visszavágás vágya. Itt a ragyogó lehetőség, hiszen véget ért a 2011-es év, amelynek őszi-téli szakasza nem sok jót hozott az együttes számára. Az újesztendőt tiszta lappal indíthatja a Sümeg, és bár a körülmények nem javultak, a keret megmutathatja valós tudását!
A sümegi edző, Fehér Tibor nyilatkozatát ide kattintva olvashatják!
A hazaiak jótékonysági szándékkal a szombati mérkőzés teljes bevételét a több éve súlyos betegségben szenvedő Remete Mátyás gyógykezelésére ajánlják fel. Ő a helyi általános iskola tanulója. A sümegiek azért tartják ezt fontos gesztusnak, mert propagálni akarják: akinek kevés van, és úgy ad, az még többet jelent!

Tippünk 3:2

FINO-KAPOSVÁR ― DÁGI KSE

(január 8. vasárnap, 12 óra)
A somogyiakat saját pályájukon eddig csak a Kecskemét tudta megszorítani, méghozzá a legelső fordulóban. De ha úgy vesszük, ez is legelső forduló lesz, hiszen 2012-ben most lépnek pályára először a csapatok! Az nyilvánvaló, hogy a címvédő nem fog hibázni a Dág ellen, de mivel a kistelepülés együttesében számos olyan játékos van, aki kiválóan (erősen és pontosan) tud szerválni, és nyitásfogadásban is erős, miért ne csíphetnének el egy szettet, és miért ne játszhatnának egy remek meccset?! Feltéve persze, ha a komolyan veszik a meccset, és a legerősebb keretükkel utaznak és lépnek pályára!
A kaposvári edző, Demeter György nyilatkozatát ide kattintva olvashatják!

Tippünk 3:0

DEBRECENI EAC ― MAFC-BME-Mapei

(január 8. vasárnap, 18 óra)
Könnyedén rámondanánk, hogy országos kettes, hiszen előzetesen valóban úgy tűnik, hogy sima vendégsikert hoz a találkozó. Igen ám, de éppen az teszi nehézzé a tippelést, hogy a hajdúságiak meglehetősen kiszámíthatatlanok! Bár csupán egyetlen sikerük volt az alapszakaszban, a Nyíregyháza kizárása miatt azt is elvesztették, így most ismét az első győzelmükre hajtanak. A fővárosiak ellen hazai pályán sem ők az esélyesek, de ha a MAFC elköveti azt a hibát, hogy félvállról veszi a meccset és lebecsüli ellenfelét, könnyen előfordulhat, hogy pontot, vagy pontokat veszít Debrecenben!

Tippünk 1:3

A Sollight-Nyíregyházai FRK — Csepeli RC mérkőzés elmarad.

Szabadnapos: Dunaferr SE

Címkék: bajnokság beharangozó röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr303523448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása