A hétvégén folytatódik az NB I alapszakasza a női és a férfi röplabdázóknál egyaránt. Érdekesség, hogy a Sümegi RE és a Veszprémi Egyetemi SC egyaránt a Szolnoki Főiskola RK-SI csapatát fogadja.

A férfi NB I-ben a téli szünetben is változott a tabella, ugyanis a nyíregyházi klubot kizárták, a csapat eredményeit pedig megsemmisítették.

― Mi nyertünk a Nyíregyháza ellen, így most három pont mínusszal kezdjük az újévet ― mondta Fehér Tibor, a Sümeg edzője. ― Szolnokon óriási csatában véreztünk el, fájdalmas vereséget szenvedtünk. Nem tudom, hogy a szünet melyik csapatra gyakorolt nagyobb hatást. Nekünk nem sok időnk volt a felkészülésre. Mindig pozitív, ha hazai pályán játszunk, de kicsit görcsössé tesz minket, remélem, ezt most sikerül feloldanunk. A mérkőzésen liberónkra, Horváth Csabára nem számíthatok.

A hazaiak jótékonysági szándékkal a szombati mérkőzés teljes bevételét a több éve súlyos betegségben szenvedő Remete Mátyás gyógykezelésére ajánlják fel. Ő a helyi általános iskola tanulója. A sümegiek azért tartják ezt fontos gesztusnak, mert propagálni akarják: akinek kevés van, és úgy ad, az még többet jelent!

A női NB I-ben a Veszprémi Egyetemi SC vasárnap fogadja szolnoki ellenfelét.

― A két ünnep között csupán két alkalommal tudtunk edzeni, a felkészülést voltaképpen kedden kezdtük el ― mesélte Katona Péter, a VESC edzője. ― Sajnos rosszul, mert az első számú cserénk, a több helyen is bevethető Molnár Bettina bokazúzódást szenvedett. A Szolnoktól idegenben kikaptunk, itt Veszprémben nagyjából ugyanazt az erőt képviseli a két csapat. Meglátjuk, milyen napot fogunk ki, természetesen nyerni szeretnénk.

(forrás: Veszprém megyei Napló)

Címkék: veszprém szolnok röplabda sümeg vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr463522538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása