2011. augusztus 21-23. között immár tizenötödik alkalommal rendezik meg Kelet-Európa legnagyobb röplabda utánpótlásversenyét, az Eötvös Kupa nemzetközi röplabdatornát. A Debreceni Virágkarnevál vonzerejét kihasználva, de zsúfoltságát elkerülendő ezúttal vasárnap lesz a…

Címkék: debrecen röplabda eötvös utánpótlás

A siófoki ezüstparton rendezték szombaton a Pek-Snack Kupát, amely a Somogy Megyei Strandröplabda Bajnokság második fordulója volt. A nap folyamán a három pályán az 51 páros 105 mérkőzést játszott reggel kilenc órától este kilencig. A versenyzők a hőséget a Balaton vizével…

Címkék: somogy röplabda siófok strandröplabda

A jelentkezők számától függően minden hétfőn strandröplabda-tábor indul Szegeden, a Béketelepi Általános Iskolában. Héttől 14 éves korig várják fiúk, lányok jelentkezését. Érdeklődni Szél Márta szervezőnél lehet a +36 30 858 57 61-es telefonszámon. (forrás:…

Címkék: szeged tábor röplabda strandröplabda

Mint köztudott, a Kalocsai SE NB I-es női csapata messze leszakadva a mezőnytől az utolsó helyen fejezte a bajnokságot, így akárcsak a korábbi években néhányszor, kieső helyen zárt.A Kováts Ágnes vezette együttes ezernyi sebből vérzett az előző szezon során, ám ahogy az edző…

Címkék: röplabda kalocsa

A magyar női válogatott a péntekihez hasonlóan szombaton is 0:2-ről győzött 3:2-re Izrael ellen az Euroliga B-csoportjában, a hatodik (utolsó) forduló második mérkőzésén. Statisztika itt! Képgaléria itt! A mieink a kvartett harmadik helyén zártak. A meccs olyan szempontból…

Címkék: izrael debrecen válogatott röplabda euroliga

Nézzük a búcsúfellépést!

 2011.07.09. 11:03

Szombaton 19 órától, Izrael ellen zárja szereplését a magyar női válogatott az Euroliga B-csoportjában. A hatodik (utolsó) forduló második mérkőzését Debrecenben rendezik. Az élőképes közvetítés ide kattintva, az élő eredményközlés ide kattintva elérhető!

Címkék: izrael debrecen válogatott röplabda euroliga

A magyar női válogatott 0:2-ről nyert 3:2-re Izrael ellen az Euroliga B-csoportában, a hatodik (utolsó) forduló első mérkőzésén, Debrecenben. Statisztika itt! Képgaléria itt!Főnix Csarnok, kb. 200 néző. Hagyjuk... Botrány! De legalább az olimpiai bajnok vízilabdacenter, Steinmetz…

Címkék: izrael debrecen válogatott röplabda euroliga

Minden jó, ha a vége jó

 2011.07.08. 11:37

A magyar női válogatott pénteken 19 órától Izrael ellen játszik Debrecenben, az Euroliga hatodik (utolsó) fordulójának első mérkőzésén. A tét a B-csoport harmadik helyének megszerzése. A találkozó élőképes közvetítése ide kattintva, élő eredményközlése pedig ide…

Címkék: izrael debrecen válogatott röplabda euroliga

Brazil játékos Zilahon

 2011.07.07. 22:55

Szorgalmasan készülnek az őszi európai kupaszereplésre a bajnoki címvédő Remat Zalau vezetői. Igyekeznek megerősíteni a játékoskeretét, és újabb igazolásokkal próbálják szilárdabbá tenni a román röplabdasportot két éve uraló gárdát. Az elmúlt napokban brazil játékos…

Címkék: brazil zilah román röplabda zalau remat

Immár hivatalos: a következő bajnoki évadban Pálfy Marianna irányítja majd a BITT-Kaposvári NRC női csapatát az NB I-ben. A fiatal somogyi szakember így a jövőben már csak a pálya mellett segítheti az együttest, játékos-pályafutását ezzel befejezte.A felkészülés augusztus…

Címkék: kaposvár röplabda bitt

Ismét egzotikus csapatok érkeznek a hagyományos Eötvös Kupára. A 15. utánpótlástornára az Egyesület Államokból és Kínából is neveztek már együttesek.Augusztus 21-23. között rendezik idén a 15. Eötvös Kupát, amely Kelet-Európa legjelentősebb utánpótlás-tornája.…

Címkék: debrecen röplabda eötvös utánpótlás

Már megint a Főnixben...

 2011.07.06. 20:10

Debrecenben játssza utolsó két Euroliga-mérkőzését a magyar női válogatott. Pénteken és szombaton egyaránt 19 órakor kezdődik a B-csoport alsóházi párharca, amelyen Izrael lesz a mieink ellenfele a Főnix Csarnokban. A helyszín a Magyar Kupa-döntőn már úgyis bevált,…

Címkék: izrael debrecen válogatott röplabda euroliga

Kelemen István, a fiú utánpótlás-válogatott szövetségi edzője összejövetelt szervez korábbi csapatai számára! Időpont: július 29. péntek (ez a helyes dátum), 15 óra. Program: közös játék, kerti parti. Helyszín: Izsák. Szállás négycsillagos szállodában, részvételi díj…

Címkék: válogatott röplabda kelemen utánpótlás izsák

A hunvolley.blog és a Vén Kalóz Pizzéria & Ételbár csapata idén augusztus 6-7-én első alkalommal rendezi meg strandröplabda-tornáját amatőr és profi játékosok részére a Balaton partján, Fövenyesen!A minden részletet tartalmazó versenykiírás letölthető innen!A Vén…

Címkék: kalóz röplabda strandröplabda fövenyes

Költséghatékony, tornarendszerű röplabdabajnokság szerveződik Nyugat-Magyarországon, amelyre női, férfi és vegyes csapatok jelentkezését is várják!Januárban megalakult a ZTE Röplabda Klub. A főként zalaegerszegi fiatalokból álló csapat nagy tervekkel vágott bele az egyesületi…

Címkék: röplabda zte zalaegerszeg strandröplabda tomanóczy

Aradon is ismerik már a Karcagi Nagykun Református Gimnázium röplabdásait! Június elején a Maros-parti település adott otthont annak a nemzetközi röplabdatornának, amelyre hét férfi és hat női csapat érkezett.Magyarországot Szarvas, Debrecen, Gyomaendrőd és Karcag csapatai…

Címkék: arad röplabda karcag

Búcsú Bozsótól

 2011.07.04. 19:23

„Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.” (Szent Bernát)Ülök az íróasztalnál, és bámulom a monitort. Aztán becsukom a szemem...Képzeletben már ősz van, kezdődik…

Címkék: gyász palota röplabda szalayné

Ha nem is viharsebesen, de alakul a Vasas-Hofeka-Óbuda őszi programja, és lassan az is kiderül, milyen kerettel dolgozhat majd Jókay Zoltán vezetőedző. Vatai Gabriella szakosztály-igazgató a klub hivatalos honlapjának megerősítette azt a korábbi értesülést, miszerint szeretnék…

Címkék: röplabda challenge vasas közép európai liga

Elhunyt Szalayné Sebők Éva

 2011.07.04. 13:10

Gyászol a magyar röplabdasport, 62 éves korában türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Szalayné Sebők Éva, a XX. század legjobb magyar női röplabdázója, az NB I-es Palota RSC vezetőedzője. Temetése 2011. július 15-én, pénteken, 12 óra 45 perctől lesz a…

Címkék: gyász palota röplabda szalayné

süti beállítások módosítása