Mint arról már többször beszámoltunk, a Veszprémi RC csapata az utolsó pillanatban visszalépett az Országos Serdülő Bajnokság (OSB) hatos döntőjén való részvételtől, ezért az MRSZ elsőfokú határozata alapján a felnőtt csapatot visszasorolták az Extraligából az NB II-be. A klubelnök az egyesület honlapján szólalt meg az üggyel kapcsolatban.

Tisztelt Olvasók!

A klub elküldte az MRSZ-hez fellebbezését, indokait és a probléma megoldásához tett javaslatát. A kérelem tartalmazza, hogy a klub, sőt személyesen én is hibásnak tartom magam a kialakult helyzetben, ezáltal elismerjük a felelősséget. Nem célunk meggyőzni senkit ennek ellentettjéről, és vállaljuk a következményeket. Ahogy a befektetett munkát és jó szándékot is elismerjük az ügy minden egyes résztvevőjével kapcsolatban. Megértettük és elfogadtuk sportolóink választását, a továbbiakban sikeres pályafutást kívánunk mindannyiuknak.

A klub a jövőben konkrét és publikus módon kívánja utánpótlás-nevelését újra felépíteni, az alapokat újra le kell tenni, és valóban szervezett módon működtetni azt. Ez nem lesz könnyű, nem is vagyunk sokan, és tanulnunk kell a hibáinkból. Mert nem adhatjuk fel! Hogy ez az első-, avagy a másodosztályban lesz-e? Nem tudjuk.

De szeretném megkérni a tisztelt olvasókat, szurkolókat és érintetteket, ne menjenek bele értelmetlen vitákba, önigazolásokba és bizonygatásokba, tekintettel arra, hogy az ügy részleteit két személy ismeri igazán. És talán ez a két embert ment rá legjobban, én lennék az egyik. Itt szólalok meg és kérek valamit utoljára ezzel az üggyel kapcsolatban.

A sportágnak itt Veszprémben (és máshol is) egyáltalán nincs szüksége indulatkeltésre és szitkozódásra! Ne tegyék tönkre, valós vagy nem valós sérelmek és személyes meg nem értések, vagy hallomásból kapott információk miatt! Próbáljanak erejüktől függően segíteni ennek a gyönyörű sportágnak, vagy egyszerűen csak űzzék, függetlenül attól, hogy milyen szervezetben teszik azt. Sportoljanak, amennyit csak lehet, röplabdázzanak sokat strandon és teremben is és persze járjanak meccsekre.

Mi ugyanezt tesszük, és újrakezdjük!
Köszönöm, az üggyel kapcsolatban a továbbiakban nem kívánok senkinek nyilatkozni!

Jánosik Gergely, a VRC elnöke

Címkék: veszprém röplabda serdülő osb vrc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr892910254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása