A férfi NB I 10-14. helyéért zajló középszakaszának kilencedik fordulójában a Sümegi RE váratlan vereséget szenvedett hazai pályán. A bakonyiak pénteken a sereghajtó Debreceni EAC ellen vesztettek 3:1 arányban.

A hiányzások miatt felforgatott Sümeg az első szettben végig futott az eredmény után. A házigazda nehezen találta a ritmust, s ezt kihasználva a Debrecen rendre egy-két ponttal vezetett. Mindezek dacára szorosan alakult a végjáték, ahol két hiba miatt elúszott a szett. Erdei Tamás beállásával stabilizálódott a sümegi sáncmunka és a támadójáték, a vendéglátók gyorsan elhúztak öt ponttal (8:3). A szett végéig a bakonyiak tovább növelték a különbséget és magabiztosan egyenlítettek. A fölényes játszmagyőzelem után ismét langyosan, tétován röplabdázott a Sümeg, amit igyekezett kihasználni a Debrecen, és gyakorlatilag az első felvonásban látott forgatókönyv szerint megint a hajdúságiak jutottak előnyhöz.

A negyedik etapban már mindkét fél minden mindegy alapon röplabdázott, ami a vendégekből a lehető legjobbat, míg a hazaiakból a legrosszabbat hozta ki. A DEAC-nak persze minden sikerült, a Sümeg viszont csak szenvedett, így a győzelmet sem tudta megszerezni. A Debrecen ezen a napon jobban akarta a győzelmet.

Markó Gábor, a Sümeg játékos-edzője: – Nagyon sajnálom, hogy hazai pályán nyerhető meccset vesztettünk megint, értetlenül állok a dolgok előtt. Azt szeretném még egyszer elmondani, hogy a kéthetes szünet számunkra a lehető legrosszabbkor jött. Most kezdhetünk mindent elölről.

NB I, férfiak, középszakasz, a 10-14. helyért, 9. forduló
Sümegi RE – Debreceni EAC 1:3 (–23, 16, –23, –20)

(forrás: Veszprém megyei Hírlap)

Címkék: debrecen röplabda sümeg deac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr212713969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása