A Company Nyelviskola-Veszprémi RC feladója, Puspán Balázs a vehir.hu oldalán vezetett blogjában foglalja össze az együttes körüli történéseket. Legfrissebb bejegyzésében az együttes hullámzó formájáról és váltakozó eredményességéről ír.

Gondolom, mindannyiuk életében voltak már kisebb-nagyobb hullámvölgyek, megingások, rossz periódusok, majd ezt szebb idők, jobb napok követték. Érdekes „természeti jelenségnek” lehetünk itt tanúi, hiszen ez a fajta periodikusság szinte az egész létünket körülveszi, végigkíséri. Az „egyszer fenn-egyszer lenn” érzést mindannyian megtapasztalhattuk már, akár magánéletről, akár tanulásról, munkáról vagy éppen sportról legyen szó. Ismerős az az állapot, amikor rövid időn belül minden összejön, amit szeretnénk, majd pár nappal később még a műanyagpoharat is képesek vagyunk eltörni.

Úgy gondolom, az eredményes életvitelhez mindenféleképpen hozzátartozik a gyengébb periódusok időtartamának visszaszorítása, és a jó időszakok kiterjesztése! Ehhez pozitív gondolkodásra, céltudatosságra, némi realitásra és nagyfokú önbizalomra is szükség van. Ha hiszünk abban, hogy véghezvihetünk olyan dolgokat, amelyekre nagyon vágyunk, előbb-utóbb sikerülni fog. Én ebben a szellemben írom a blogomat, és e gondolkodás mentén igyekszem a sportban sikeresen előrébb jutni.

Azt kell mondanom, hullámvasútra emlékeztető pályán halad jelen pillanatban csapatunk is. Az előző bejegyzésemben említett matematikai esélyeink, hogy az alapszakasz folyamán bekerüljünk a legjobb három csapat közé, mára már szertefoszlottak, hiszen Kazincbarcikán és Kecskeméten is egyaránt 3:1-es vereséget szenvedtünk. E két mérkőzés között viszont hazai pályán magabiztos, 3:0-s sikert arattunk az ellen a MAFC ellen, amely ellen szeptemberben vereséget szenvedtünk. Tehát a csapatunk jó úton halad, de az eredményességi skálája a matematika órákról jól ismert sinusgörbéhez hasonlítható. A Szeged ellen 3:0-s győzelem, majd Barcikán 3:1-es vereség. A MAFC ellen 3:0-s győzelem, majd Kecskeméten 3:1-es vereség.

Célunk eléréséhez, hogy a középszakasz után bejuthassunk a legjobb négy csapat közé, és dobogós helyért küzdhessünk tavasszal, mindenképpen szükség van a pozitív szakaszok növelésére. És itt kérem, engedjék meg, hogy elrugaszkodjak a mérkőzéseredményektől! Ugyanez a periodikusság figyelhető meg az egy meccsen belüli játékunk során is. Sajnos gyakorta előfordul, hogy egy lélektani fölényt sugalló játszmagyőzelem után képesek vagyunk leülni, és a következő játszmában ellenfelünket magunkra húzni, ezzel jelentősen megnehezítve saját dolgunkat. A mentális előnyt kamatoztatni kell, ha a csapatnak jól megy a játék, azt a periódust minél hosszabbra nyújtani, az esetleges rövidzárlatokat pedig minimalizálni. Csak ez vezethet eredményre, de higgyék el nekem, képesek vagyunk rá!

Az alapszakaszból még a december 4-én esedékes Dunaferr elleni hazai, és a december 12-i Szeged elleni, idegenbeli mérkőzések vannak hátra. Szombaton Magyar Kupa-meccsre utazunk Kazincbarcikára, a visszavágó pedig december közepén lesz Veszprémben. Nagy örömmel látom, hogy csapatunk irányába napról napra nagyobb az érdeklődés, a sajtóban, az interneten, a közösségi portálokon szerepelünk napi rendszerességgel, illetve meccseinkre is egyre többen látogatnak ki. Továbbra is szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Puspán Balázs

(forrás: vehir.hu)

Címkék: veszprém röplabda extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr202469728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása