Sejthető volt, hogy a csepeli játékosok fáradtak lesznek a szombati, székesfehérvári bajnoki meccsen, hiszen csütörtökön Magyar Kupa-mérkőzést nyertek Sümegen! A fővárosiak a férfi NB I alapszakaszának hetedik fordulójában végül 3:2-re győztek a Kodolányi otthonában.

A meccset nem a mostanában megszokott mentalitással kezdte a Csepel. Az egész kezdőcsapat álmosan, motiválatlanul lézengett a pályán és gyakorlatilag sodródott az eseményekkel. A fehérvári csapat viszont nem tett szívességet vendégének, így folyamatosan nőtt a fővárosiak hátránya (17:13). A játszmavesztés végül a vártnál sokkal simábban bekövetkezett (1:0).

A második felvonás eleje is álmosra sikeredett a látogatók részéről, aztán szép lassan meg tudtak lépni a játszma közepe felé a Kodolányitól. Négy-öt pont volt az előny, amelyet a végére kilencre sikerült növelnie a Csepelnek, így háromnegyed óra játék után 1:1 volt az állás összesítésben.

A harmadik szett igazi drámát hozott. Ezúttal sem kezdett valami fényesen a Csepel, végig a Kodolányi vezetett, volt, hogy három-négy ponttal is. 21:17-nél megkezdte a felzárkózást a fővárosi együttes, és 24:24-nél már együtt volt a két csapat. Innen 30:30-ig folyamatosan a vendégeknek kellett hárítaniuk az ellenfél játszmalabdáit, majd fordítottak, és nagyon fárasztó, keserves küzdelemben 34:32-re hozták a szettet (1:2).

A majdnem negyven perc alatt megnyert harmadik játszma után, az előny birtokában ott folytatta a Csepel, ahol az előző periódus végjátéka előtt abbahagyta. Gyermeteg hibák és a felelősséget teljes mértékben kerülő megoldások után megint három pont lett a Kodolányi előnye, amelyet végig tartani tudott. 24:21-ről még feljött a Csepel 24:23-ra, de a hazaiak teljesen megérdemelten egyenlítettek (2:2).

Az utolsó szettben csak egyszer, 1:0-nál vezetett a fehérvári csapat. Itt már jóval koncentráltabban gyártotta a pontokat a fővárosi együttes, de három egységnél nagyobb előnyt egyáltalán nem tudott szerezni. 8:6-nál cseréltek térfelet a csapatok, és 14:12-nél még időt kellett kérnie a Csepelnek, ám ezt követően az első mérkőzéslabdát sikerült értékesítenie.

NB I, férfiak, alapszakasz, 7. forduló
Kodolányi-Masita-Hellotel FRKE – Csepel 2:3 (18, –16, –32, 23, –12)

(forrás: csepelirc.hu)

Címkék: csepel röplabda fehérvár kodolányi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr702432167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása