A Pécsi TE-PEAC hazai pályán 3:1-re nyert a Dorog ellen a férfi NB II alapszakaszának hetedik fordulójában. A baranyaiak közül két kezdőember hiányzott, mégis győztek!

Storcz Tamás a női csapat edzőjeként Szombathelyre utazott, Kiss Nicholas pedig betegség miatt nem tudott játszani, így két kezdőemberét nélkülözve lépett pályára a PEAC. A Doroggal évek óta szoros mérkőzéseket játszik a Pécs, most is erre számított a hazaiak edzője. Az első játszmában rendkívül fásultan, enerváltan játszottak a pécsiek, ami nagyon frusztráló volt, néhány játékos ezt nehezen dolgozta fel, és ez némi fegyelmezetlenséget is okozott. Ezt követően összerendeződtek a hazai játékosok fejben, és bejött Tölgyesi, akinek ponterős játéka új lendületet hozott. A mérkőzést a második szettől kézben tartotta a PEAC, ennek ellenére két játszma is viszonylag szorosan alakult, mert a megnyugtató előnyt egy-egy állásban megragadva elveszítették a baranyaiak. Mindent összevetve magabiztos hazai győzelem született, amit a szép számú közönség tapssal jutalmazott.

„Két kezdőember hiányában is megszereztük a győzelmet, de nem vagyok maradéktalanul elégedett – mondta Gyöngyösi Zoltán, a Pécs játékos-edzője. – Egy bajnokságban normális jelenség, hogy két ember hiányzik, ezzel minden csapatnak meg kell küzdenie. Ilyenkor felértékelődhet mások játéka. A mai napon ez megtörtént, Tölgyesi Ferenc és Szabó Dávid nagyon sokat tettek a győzelemért! A kezdeti nehézségek után Kaszás Zoltán vezetésével összeállt a dorogi felugrásos és lebegtetett szervák megfelelő fogadása, amiből már jó támadások szervezésére adódott lehetőségünk. Horváth Balázs hozta a szokásos jó formáját, Farkas Balázs pedig a másik sorban gyűjtögette szépen a pontokat, a mérkőzéslabdát pedig klasszis megoldással értékesítette! A győzelemnek örülök, de nem értem, hogy miért nem tudunk hazai pályán igazán jól játszani. Idegenben eddig mindhárom mérkőzésünkön jól teljesítettünk, itthon azonban többet várok magunktól. Na persze, a győzelem azért mindenképpen jó érzés, és a játékunk sem volt túlságosan rossz, de az én elvárásaim mind a játékot, mind az azt körülvevő dolgokat tekintve nagyobbak. Nem nagy dolgokról van szó, csak néhány apróságról, aminek a kijavításával viszont kiléphetünk a középmezőnyből, de ehhez minden egyes játékosomnak hozzá kell még tennie a magáét edzésen, mérkőzés előtt, mérkőzésen, és mérkőzés után egyaránt. A potenciál megvan rá, hogy a dobogón végezzünk, a kérdés az, hogy teszünk-e érte eleget?”
 
Az NB II-ben háromszor hat mérkőzésből áll a bajnokság, az első kör után négy győzelemmel és két vereséggel dobogós helyen várhatja a folytatást a Pécs.

NB II, férfiak, alapszakasz, 7. forduló
Pécsi TE-PEAC – Dorog ESE 3:1 (–15, 22, 15, 22)

Címkék: pécs röplabda dorog pte nb ii peac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr462495578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása