Levelet hozott a postás, feladó az APEH-utód Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A tartalma egy két évvel ezelőtti esettel kapcsolatos, jellemző a bürokrácia reakcióidejére... De egy másik hivatalt is ragyogóan minősít, méghozzá azt, amelyik évek óta sanyargatja szeretett sportágunkat.

A történet előzménye az, hogy én hülye, még a kirúgásom utáni évben, sőt idén is a magyar röplabda szövetségnek adtam (volna) az SZJA 1 százalékomat! De mint az alábbi levélből kiderült, mindez meghiúsult...

Feladó
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Észak-budapesti Adóigazgatósága
Eljárási és Illeték Osztály 5.

Címzett
Rodics Dániel

Tárgy: Értesítés a rendelkező nyilatkozat érvénytelenségéről

Tisztelt Uram!

Értesítem, hogy a 2010. évi személyi jövedelemadója 1 százalékának felhasználásáról rendelkező, civil szervezet javára szóló nyilatkozatát érvénytelennek minősítem, mivel a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló, többször módosított 1996. évi CXXVI. törvényben előírt feltételeknek az Ön által megjelölt kedvezményezett nem felelt meg!

Az állami adóhatóságnak nem áll módjában tájékoztatást adni arról, hogy milyen törvényi feltételnek nem felelt meg az Ön által a rendelkező nyilatkozaton megjelölt szervezet. További információért közvetlenül a kedvezményezetthez fordulhat.

Értesítésem a hivatkozott törvény 5/A.§ (4) bekezdésén alapul.

Budapest, 2012. április 4.

Czenki Péter József
osztályvezető

Természetesen azonnal megkerestem, illetve megpróbáltam megkeresni az APEH/NAV-honlapon található érvényes civil kedvezményezettek listájában a magyar röplabda szövetséget, de nincs benne!

Tanulságként egy költői kérdés: mit is akarnak a látványsportág-dumával, meg a TAO-hülyítéssel, ha az 1 százalékokat sem képesek gyűjteni? Pedig a lista sorszámainak tanúsága szerint 23991 magyarországi szervezet képes rá, tehát nem lehet valami bonyolult tudomány...

Közhasznú szervezetek könyvelésben jártas forrásunk szerint olyan esetben értesítik az adózót, hogy nem jutott célba a felajánlása, ha a szervezet nem közli szabályszerűen, tehát nem teszi közé, hogy mire fordította az összegeket, vagy nem is hívja le az SZJA egy százalékokat! Az adóhatóság minden évben értesíti a közhasznú szervezeteket az összegyűlt felajánlásokról, de azok lehívását egy formanyomtatványon a határidőig kérni kell. Ha nem szabályosan foglalkoztak vele (könyvelési vagy formai hiba), elfelejtették bevallani, vagy le sem hívták, akkor fordulhat elő ilyesmi.

Az elmúlt évek átadás-átvételei közepette a sok bába között elveszett a gyerek?

Címkék: vélemény adó röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr764488476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása