A Vegyész RC-Kazincbarcika négyjátszmás csatában győzött az egyik kezdőcenterét, Szauter Péter nélkülöző Dág otthonában a férfi NB I bronzcsatájának első mérkőzésén. A borsodiak tehát rögtön első nekifutásra elvették riválisuk pályaelőnyét, jó esélyt teremtve maguknak a sikeres folytatásra.

Az alapszakaszban előkelőbb helyen végzett hazai csapat a mérkőzés első perceiben nyugodtabban, magabiztosan játszott, és el is lépett (4:0). Az első technikai időnél is ugyanilyen különbséggel vezetett a Dág (8:4), a vendégek ideges, kapkodó játékának a játékvezetői tévedések sem tettek jót, ezek miatt igazából megközelíteni sem tudták ellenfelüket, nem sikerült azt játszaniuk, amit elterveztek (1:0).

A második szett előtti szünet jót tett a Kazincbarcikának, Dudás Andrásnak sikerült megnyugtatnia tanítványait, és a jó kezdés után (2:6, 3:8) egyre felszabadultabban játszottak. Ekkor már bejöttek a blokkok, jó volt a mezőnyözés, és a nyitások is sikerültek. A Dág csak futott az eredmény után (16:22), de a magabiztosan röplabdázó Vegyészt nem tudta megközelíteni (1:1).

A harmadik játszmában is folytatódott a vendégek örömjátéka, rögtön az elején megugrottak (1:6, 2:8), és a dermedten, bénultan játszó hazaiakat faképnél hagyták (9:18). Nem volt kérdéses, hogy ki nyeri ezt a játszmát, hiszen a borsodiak a játék minden elemében jobbak voltak, könnyedén gyűjtötték a pontokat. Ráadásul a kispadról érkezők is jól álltak be, Balázs Dávid például rögtön három pontot hozott, de a többiekre sem lehetett panasz, mindannyian plusz tudtak hozzátenni (1:2).

A negyedik szett elején viszont a hazaiaknak volt több okuk az örömre, mert Bokor Elek egy rövid ideig még szüneteltette a pontgyártást (5:1). Aztán gyorsan összekapta magát ő is, nem sokkal később csapata egyik erőssége lett. A második technikai időnél már a Vegyész vezetett (15:16), innen az izgalmas csatában, a huszadik pontig felváltva vezettek a csapatok (21:20). Ekkor ismét a vendégek ifjúsági korú játékosa, Balázs Dávid alakított nagyot, nagy érdemei voltak abban, hogy fordítani tudott együttese (21:23). És ha már ez sikerült, ezt az előnyt meg is őrizték a végéig (1:3).

NB I, férfiak, a 3. helyért, 1. mérkőzés

Dági KSE ― Vegyész RC-Kazincbarcika 1:3 (19, ―18, ―17, ―23)

Dág, 200 néző. Játékvezetők: Mocsnik, Adler
Dág: Oszuska G. 4, Krupánszki 6, Jánossy 9, Pollák 17, Horváth G. 4, Oszuska II Z. 9. Csere: Zirigh (liberó), Balázs B. 1, Bársony. Edző: Oszuska I Zoltán, Szauter Ferenc
Kazincbarcika: Csizmadia 13, Gulyás 1, Bokor E. 11, Lehoczky G. 4, Juhász P. 7, Lehoczky L. 10. Csere: Dudás T. (liberó), Orosz, Balázs D. 6, Árva. Edző: Dudás András

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:0, 8:6, 10:10, 18:13, 22:16. 2. játszma: 1:3, 3:8, 7:16, 14:18, 16–22. 3. játszma: 0:4, 1:8, 5:10, 8:15, 12:22. 4. játszma: 5:0, 8:5, 11:8, 12:12, 15:16, 20:19, 21:23

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1:0, a Kazincbarcika javára.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Oszuska I Zoltán:
– Négy sérültünk miatt, mint kiderült, kevesek voltunk, pedig jól küzdöttünk. Ezen a napon ennyire futotta az erőnkből.
Dudás András: – Bronzmeccshez méltó küzdelem volt. Az első szettben elaludtunk, utána azt hiszem, minden egyértelművé vált. Az első szett rémálma után biztos győzelmet arattunk.

A következő mérkőzést vasárnap 17:30-tól Kazincbarcikán rendezik.

(forrás: boon.hu)

Címkék: bajnokság röplabda nb1 kazincbarcika vegyész rájátszás dág

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr724464917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása