Nem játszott csúcsformában, de hozta a győzelmet a Csepel elleni mérkőzésen a Dunaferr férficsapata, amely 2:1-es összesített sikere után az NB I ötödik helyéért folytathatja szereplését a rájátszás hajrájában.

Egy fővárosi, valamint egy dunaújvárosi győzelem után fogadta a hazai környezetben a Csepel gárdáját kedd este a Dunaferr férficsapata a rájátszás alsóházának mérkőzésén.

A házigazdáktól hiányzott Hatvany Attila, Lukács Attila, valamint Czintula Mihály is, ám nélkülük is egyértelműen a győzelem volt a cél, s tekintve, hogy a Dunaferr vasárnap nagyon simán le tudta győzni a vendégeket, mindenki elvárta a sikert.

Ennek ellenére kicsit döcögősen indult az újvárosiak számára a találkozó, hiszen az első hét pontból ötöt a vendégek szereztek, akik előnyüket a technikai szünetig meg is tudták tartani (5:8). Ekkor kezdett éledezni a Dunaferr, amely Pádár Krisztián, Dávid Csanád és Gebhardt Norbert pontjaival előbb utolérte ellenfelét, majd sikerült is ellépnie tőle (16:12). Innentől már nem ismertek kegyelmet a hazaiak, akik végig magabiztosan játszva, 25:19-re húzták be az első játékrészt (1:0).

A gyors részsiker után azonban nem maradt lendületben a Dunaferr, sőt játékosai egyre többet hibáztak, így a második felvonásban jobbára futniuk kellett az eredmény után (3:7). A lelkes csepeliek ezúttal is jól kezdtek, és három-négypontos előnyüket nem is adták le, köszönhetően leginkább annak, hogy a dunaújvárosiak rengeteg hibával játszottak (14:18). A szett hajrájához érve azért újra összekapta magát a hazai együttes, és 18:18-nál utolérte ellenfelét, s bár innen még akadt egy fellángolásuk a csepelieknek, Pádár két ütése véget vetett ennek a szettnek is (25:23, 2:0).

A harmadik etapban sem adta fel a küzdelmet a fővárosi egylet, amely továbbra is kihasználta riválisa hibáit, amelyekből akadt bőven, így Tomanóczy Tibor edző egyáltalán nem lehetett nyugodt a kispadon. Ennek ellenére váltott vezetéssel haladtak a szett vége felé a csapatok, hol a hazaiak álltak jobban egy-két ponttal, hol a vendégeknek sikerült meglógniuk hasonlóképpen (18:20). A hajrában viszont eldőlni látszott a játszma, hiszen a csepeliek 24:20-ra vezettek, ám a Dunaferr sorozatban négy pontot szerezve még megmentette a játszmát. Hiába, mert újra jöttek a rontások, így nyolcvanpercnyi játék után ismét térfelet cserélhettek a csapatok (26:28, 2:1).

A dunaújvárosiak edzője ekkor már jobbára fiatal játékosainak adott lehetőséget, akik a negyedik felvonásban meg is hálálták a bizalmat. Az újabb szettben ugyanis már egyértelműen úgy alakult a játék, ahogy azt a hazaiak elképzelték, sikerült hamar négypontos előnyt szerezniük, s az egyre inkább fáradó csepelieknek erre már nem volt válaszuk. A Dunaferr Pádár, Dávid és Gebhardt újabb pontjaival végleg meglépett vetélytársától (20:10), s bár az utolsó pillanatokban egy kicsit megtorpant, végül 25:15-ös sikerével zárta le a párharcot, így az ötödik helyért folytathatja a bajnoki küzdelmeket (3:1).

NB I, férfiak, rájátszás az 5-8. helyért, 3. mérkőzés
Dunaferr SE ― Csepeli RC 3-1 (19, 23, ―26, 15)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2:1, a Dunaferr javára.

(forrás: Dunaújváros Online)

Címkék: bajnokság dunaújváros csepel röplabda nb1 dunaferr rájátszás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr614329497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása