Két ezüstérmet szereztek a kaposváriak a hatodik korcsoportos leány diákolimpia országos döntőjében. A Békéscsabán megrendezett háromnapos viadal végén a Munkácsy Mihály Gimnázium leány- és a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola fiúcsapata léphetett fel a dobogóra. A Táncsics Mihály Gimnázium a hetedik helyen zárt.

A kaposvári lányok az elmúlt évekhez hasonlóan érmes reményekkel keltek útra az országos döntő helyszínére, és ezúttal egészen izgalmasan alakult a hétvégéjük. Simonné Kutas Zita tanítványai első csoportmérkőzésükön 2:0-s vezetésről kaptak ki 3:2-re a nyíregyházi Vasváritól, majd a nagy rangadón remek játékkal 3:0-ra verték a székesfehérvári Tóparti Gimnázium együttesét. Ezek után budapesti Bródy magabiztos legyőzése sem okozott gondot a BITT KNRC-Kaposvári Egyetem NB I-es csapatára épülő Munkácsynak. Horváth Zsófiáék az elődöntőben a nyíregyházi Zay ellen nyertek, a döntőben pedig újra összetalálkoztak a székesfehérváriakkal. A finálé izgalmas küzdelem végén dőlt el 3:1 arányban a Tóparti Gimnázium javára. Az első szettet 25:20-ra nyerte a Munkácsy, a másodikat viszont elvesztette 27:25-re. A folytatásban a lányok mindent megpróbáltak, de már nem tudták a maguk javára fordítani az eredményt.

A Munkácsy az 1996―1997-es tanév óta minden középiskolás diákolimpiai országos döntőről éremmel térhetett haza, és most sem szakadt meg ez a nagyszerű sorozat!

A somogyi fiúk ugyancsak ezüstéremnek örülhettek a Viharsarokban! A kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola legénysége remek játékkal verekedte el magát a döntőig, ahol a nagy esélyes Hild József Szakközépiskola csapata várt rá. Az első két szettet a dunaújvárosiak nyerték, a kaposváriak azonban nem adták fel a küzdelmet, és óriási csatában egyenlítettek. Ezek után az ötödik játszma döntött a diákolimpiai aranyéremről. A Hild sportolói itt mindent egy lapra feltéve játszottak, erőfeszítéseiket siker is koronázta, és megnyerték a záró játékrészt. Biki Mária tanítványai így is egy értékes ezüstéremmel gazdagodtak. A Táncsics Mihály Gimnázium együttese ― a sarkadiakat megelőzve ― a hetedik helyen fejezte be a viadalt. Gaál Csilla fiai már azzal is nagy bravúrt könyvelhettek el, hogy bejutottak az országos döntőbe, ők ugyanis az amatőr fináléra készülnek igazán.

Diákolimpia, VI. korcsoport, országos döntő, Békéscsaba

Fiúk

1. Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros (Tomanóczy Tibor, Liszi Ferenc)
2. Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola, Kaposvár (Biki Mária)
3. Kecskeméti Műszaki Szakközépiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium (Gyurkó Sándor)
4. Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, Kazincbarcika (Szénégető József)
5. Katona József Gimnázium, Kecskemét (Karagics Mátyás)
6. Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen (Felföldi János)
7. Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár (Gaál Csilla)
8. Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium, Sarkad (Jánk János)

Lányok

1. Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Székesfehérvár (Velancsics Katalin, Fésüs Irén)
2. Munkácsy Mihály Gimnázium, Kaposvár (Simonné Kutas Zita)
3. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsaba (Bárdos Tibor)
4. Zay Anna Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium, Nyíregyháza (Filetóthné Kazár Katalin, Moravszki Gyuláné)
5. Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyháza (Balázs István)
6. Kecskeméti Református Gimnázium, Kecskemét (Dunszt Orsolya, Csizmadia Szabolcs)
7. Bródy Imre Oktatási Központ, Budapest (Ghiráné Jónás Erzsébet)
8. Kanizsai Dorottya Gimnázium, Szombathely (Pezenhófer György)

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda diákolimpia utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr904319699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása