A Csongrád Megyei Röplabda Szövetség és a Szegedi Sport és Fürdők Kft. szervezésében nagyszabású utánpótlástornának adott otthont az Etelka sori sportcsarnok a hétvégén.

A szegedi torna több évtizedes hagyományra tekint vissza, s a hazai röplabda-utánpótlás egyik legfőbb eseményének számít. Mint Bezdán Istvántól, a Csongrád Megyei Röplabda Szövetség főtitkárától megtudtuk, az idei rendezvényre kevés fiúcsapat jelentkezett, így csak a lányok versenyét bonyolították le, azt azonban 84 csapat, több mint 400 versenyző részvételével szerte az országból. Köztük olyan hazai röplabda fellegvárak is képviseltették magukat, mint a Vasas vagy a Békéscsaba.

A versenyek gyermek és mini kategóriában zajlottak, kiemelve az erősebb csapatokat, így összesen négy mérkőzéssorozatot fogott össze a rendezvény, amelyen szépen szerepeltek a szegedi röplabdás lányok is: a Szegedi RSE mini kategóriában a legnagyobb, 48 csapatos mezőnyben szerezte meg az első helyet, míg gyermek kategóriában a 18 csapatos mezőny döntőjében a legyőzhetetlen békéscsabaiakkal szemben ezüstérmet szereztek az SZRSE korosztályosai. A kisebbeknél győztes szegedi csapat tagjai közül Boros Eszter, a nagyobbaknál második helyet elérő egységből pedig Horváth Lívia teljesítményét különdíjjal is jutalmazták a szervezők.

A díjazott és helyezett csapatok a Nemzeti Sport Intézet és Szeged város ajándékait vehették át a két napon át, reggeltől estig tartó torna végén vasárnap este. Mint a szervezők közölték, ősszel, november 17-18-án ismét nagyszabású tornára kerül sor a Markovics-emlékverseny keretein belül.

A Szegedi RSE győztes csapata: Boros Eszter, Taylor Fióna, Krinács Kata, Kádár Gréta. Edző: Magos-Dóra Annamária

Sport XXI. Szeged Kupa, leányok

Kiemelt mini (8 csapat)
1. Újpesti Csokonai DSE 1. (Edző: Nagyné Herr Zsuzsanna)
2. Vasas SC 1.
3. Kecskeméti SI 1.

Különdíjasok
Papp Lujza (ÚCSDSE)
Harmath Bori (Vasas)
Kökény Petra (KESI)

Mini (48 csapat)
1. Szegedi RSE 1.
2. Gödi DSE
3. Vasas 2.

Különdíjasok
Boros Eszter (Szegedi RSE)
Megyeri Kinga (GDSE)
Zelenák Zsófi (Vasas)

Kiemelt gyermek (8 csapat)
1. Békéscsabai RSE 1. (Edző: Nagy Attila)
2. Vasas SC 1.
3. TFSE-KRA 1.

Különdíjasok
Karácson Laura (BRSE)
Ludmán Réka (Vasas)
Szabó Borbála (TFSE-KRA)

Gyermek (18 csapat)
1. Békéscsabai RSE 2. (Edző: Nagy Attila)
2. Szegedi RSE
3. Gödi DSE

Különdíjasok
Bagyinka Fanni (BRSE)
Horváth Lívia (Szegedi RSE)
Belányi Boglárka (GDSE)

(forrás: szegedma.hu)

Címkék: szeged röplabda utánpótlás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr364316174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása