A Vegyész RC-Kazincbarcika hazai pályán 3:2-re nyert a Dunaferr SE ellen a férfi NB I negyeddöntőjének első találkozóján. Érdekesség, hogy jelenlegi szezonban most találkoztak egymással harmadszor a csapatok, s mindháromszor ötjátszmás csatában győzött az aktuális házigazda...

A meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető!

Az első szett elején elsősorban remek nyitásainak köszönhetően fordított 1:3-ról 8:4-re a Dunaferr. A hazai csapat azonban talpra állt és felzárkózott. Elszánt volt mindkét társaság, a játékosok nem ismertek elveszett labdát, a hangos publikum pedig díjazta ezt. Egy remek Vegyész-sáncot követően 14:14-nél találkozott a két csapat, innen kezdve fej-fej mellett haladt a küzdelem. Egymást érték a rossz szervák, majd a hajrában a vendégek edzője kért időt. Néhány hosszú labdamenet és látványos ütés után a Vegyész söpörte be az első részgyőzelmet (1:0).

A második játszmában elkapták a fonalat a borsodiak, akik mezőnyben jól kombináltak, a hálónál pedig bombákkal jeleskedtek. A biztos Vegyész-előny nem nyugtatta meg a játékosokat: felzárkózott a Dunaferr, majd újra fordult a kocka és 13:9-nél elfogyott Tomanóczy Tibor türelme, időkéréssel igyekezett rendezni soraikat. A hazaiak őrizték négypontos előnyüket, és magabiztosan araszoltak az újabb játszmagyőzelem felé. Ez a szurkolók nagy bánatára némi izgalom után elmaradt, mert nagyon összekapta magát a vendég együttes, amely a sírból fordította maga javára az eredményt (1:1).

A harmadik szettben folytatódott a nagy küzdelem, a színvonal meghaladta az átlagost. A Vegyész ekkor pompásan dolgozott a hálónál, kaszálta pontjait, a dunaújvárosiak arcáról pedig eltűnt a mosoly (13:8). Ezután ugyanaz történt, mint a második szakaszban: 19:19-nél találkoztak a csapatok, majd a Dunaferr pillanatai jöttek és máris a vendégek készülhettek nyugodtabban a negyedik etapra (1:2).

Az újabb játszma megint a Vegyész előnyének jegyében haladt előre, de aztán ismét megtört a hazai lendület, és a szívós Dunaferr visszatornászta magát (15:14). A végén mindkét oldalon hevesebben vertek a szívek és pirosodtak az arcok, s máris jöhetett a döntő szett (2:2). Az utolsó periódus heroikus csatát hozott, a röplabda minden szépségével és olykor fogyatékosságával. Végül az akarati tényezők és egy pici szerencse döntött a Vegyész javára (3:2).

NB I, férfiak, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Vegyész RC-Kazincbarcika ― Dunaferr SE 3:2 (23, ―25, ―22, 21, 13)

Kazincbarcika, 200 néző. Játékvezetők: Csizmarik, Bodrogi
Kazincbarcika: Lehóczky L. 7, Bokor E. 24, Gulyás 4, Csizmadia 14, Dudás 1, Juhász P. 12. Csere: Szántai (liberó), Lehóczky G. 15, Árva 2. Edző: Dudás András
Dunaferr: Dávid Cs. 12, Lukács A. 13, Pádár 16, Hatvany A. 4, Szabó B. 13, Tóth A. 6. Csere: Pápai (liberó) 1, Czintula M. 4, Neukum, Blázsovics, Kőrösi. Edző: Tomanóczy Tibor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 3:1, 4:8, 7:11, 15:15, 21:19. 2. játszma: 5:3, 10:7, 15:11, 20:17, 24:25. 3. játszma: 6:4, 13:8, 16:12, 19:16, 20:22. 4. játszma: 2:0, 13:8, 15:14, 18:19. 5. játszma: 4:4, 7:8, 11:10

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Dudás András:
― Az történt, amire számítottunk. Nem szakadtak meg a hagyományok, ez a meccs is három-kettő lett, és nagy csatát hozott. Remélem, továbbfejlődünk, mert az elmúlt időszakban nem játszottunk ilyen éles meccseket. Nagy csata volt, és még messze a vége. Azért lett nehezebb a mérkőzés, mert nem voltunk játékban, és csak keveset tudtunk edzeni. Remélem, hogy a folytatásban felnövünk a feladathoz.
Tomanóczy Tibor: ― Ilyen mérkőzésre számítottam. Végül egy játékvezetői ítélet megpecsételte sorsunkat.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: bajnokság dunaújváros röplabda nb1 kazincbarcika dunaferr vegyész rájátszás

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr714191399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása