A közelmúltban beszámoltunk Horváth Dóra csapata, az olasz Asystel Volley Novara remek sorozatáról. Nos, a kiváló menetelés a bajnokság alapszakaszának nyolcadik fordulójában megszakadt, de a kilencedik körben ismét nagyszerű diadalt aratott az együttes, méghozzá a megint parádésan játszó magyar röplabdázó jóvoltából!

Az A1 Liga nyolcadik fordulójában a veretlenül listavezető Yamamay Busto Arsizio volt a Novara vendége, és győzött is 3:0-ra. Két szett is csak a minimális, kétpontos különbséggel dőlt el a vendégek javára, ráadásul a házigazdák a második és a harmadik etap közepén, és még a hajrában is vezettek. Horváth 11 pontot szerzett, mindet támadásból. Ő volt együttese legpontosabb nyitásfogadója. A meccs statisztikája ide kattintva, képgalériája pedig ide kattintva megtekinthető!

A kilencedik körben ismét egy veretlen csapattal játszott a Novara, de most idegenben, és most nem kikapott 3:0-ra, hanem győzött! Horváth a mezőny legeredményesebbjeként 15 pontot szerzett, de ebből csak tízet támadásból, hiszen volt öt ásznyitása! A szervafogadása is káprázatos (88%, illetve 69%)! A blokkokat tekintve a forduló legjobbjai között az első helyen végzett, a nyitásfogadók között pedig másodikként. A meccs statisztikája ide kattintva látható! A forduló legjobbjainak listája ide kattintva megtekinthető! Az ásznyitások összesített statisztikáját is a magyar játékos vezeti, ide kattintva látható! A pontszerzők listáján Horváth az ötödik helyezett, ide kattintva megtekinthető!

A Novara kilenc forduló után öt győzelemmel és négy vereséggel, három büntetőponttal a tabella nyolcadik helyén áll.

Az U22-teleregény folytatódik, bár már meglehetősen nehéz követni, hogy melyik szinten tart az ügy, milyen fokon tart a fellebbezések sorozata, de Novara folyamatosan harcol az igazáért. Miután már a bíróságra került az ügy, a görög lányról (Maria Nomioku) kimondta az olasz szövetség, hogy a szezon elején a szövetség hibázott, mivel nem U22-be, hanem U19-be tartozik, és ott nincs korlátozva az idegenlégiósok száma, tehát már eddig is engedniük kellett volna játszani!

A Novara célja most az, hogy az első fordulóban elmaradt, Modena elleni meccset utólag lejátszhassák, ahogyan a múlthéten lejátszották az első fordulóban elmaradt Piacenza―Pesaro meccset is, amivel kapcsolatban szintén volt valami jogvita. A Novara-ügy legfrissebb részleteiről olaszul itt olvashatnak!

Címkék: olasz olaszország légió röplabda légiós novara horváth dóra

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr783480401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása