A Vasas-Óbuda-Hofeka juniorcsapata hazai pályán szoros, 3:1-es győzelmet aratott a Vasi Sportakadémia felett a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz nyolcadik fordulójában. A feljutás kérdésében nem érdekelt fővárosi együttes továbbra is veretlenül és pontveszteség nélkül listavezető.

Nem ígérkezett könnyű meccsnek a Vasi Sportakadémia ellen találkozó, hiszen kijelenthető, hogy a hazaiak után, a szombathelyiek számítanak a legerősebbnek a Nyugati-csoportban. A két csapat már találkozott egymással a bajnokságban, akkor az óbudaiak győztek 3:0-ra, igaz, ehhez az eredményhez nagyban hozzájárult, hogy a szezon eddigi legjobb játékát mutatta a Vasas.

Jobban kezdtek a vendégek, a fővárosiak nem találták a ritmust (2:5). Gyenge, pontatlan támadások jellemezték a házigazda játékát, amit könnyen használt ki a VSA (4:8). Kőnig Gábor időkérése sem segített a csapaton, így nem sokkal később 8:14-nél ismét megszakította a játékot az edző. Ezúttal a tanácsok jól sültek el, hiszen az ellenfél nyitást rontott, utána pedig Fábián Fanny nyitásainak, és Major Lilla blokkjainak köszönhetően három pontot szerzett zsinórban együttesük (12:14). Időt is kértek a látogatók, azonban a Vasas elkezdett ébredezni. Kezdtek működni a támadások, és javult a mezőnymunka is, nem is volt meglepő, hogy 19:19-nél egyenlített az óbudai juniorcsapat.

A végjátékra aztán már úgy mehettek a csapatok, hogy egyik trénernek sem volt időkérési lehetősége. Hiába lépett el két ponttal a VSA, Borsos Lili előbb blokkból, majd nyitásból is eredményes tudott lenni (22:22). Jól törte meg a Vasas lendületét a látogató, amely előnybe került (22:24). Ekkor Kőnig Gábor cserére szánta el magát, Major Lilla helyére érkezett Benkó Bettina. A fiatal támadó kiválóan avatkozott játékba, hiszen jól sáncolta ellenfelét, majd ászt is nyitott (24:24). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, nagy küzdelem folyt a pályán. Az idegek harcát végül a fővárosiak bírták jobban, és nagy küzdelem után megnyerték az első játszmát (29:27, 1:0).

A fordulás után is lendületben maradtak a hazaiak (5:2), azonban nem adta könnyen magát a VSA, és nem sokkal később felzárkózott egy pontra (11:10). Elkezdett hibázni a Vasas, amelynek ismét görcsössé vált a játéka, így nem volt meglepő, hogy néhány ponttal később egyenlítettek a vasiak (12:12). Jó pillanatban kért időt Kőnig Gábor, így ismét sikerült előnybe kerülnie együttesének (15:12). Színvonalas, jó játékot hozott a találkozó, ahol nagyon jól küzdött a szombathelyi csapat. A budapesti fiatalok küzdeni tudásának meg is lett az eredménye, hiszen 16:16-nál ismét egál volt. Ekkor azonban ismét jól választott társakat Fábián Fanny, akik meg is hálálták a bizalmat (21:19). Hiába azonban a lendület, ismét zárkózott az ellenfél (23:22). Ekkor már minden összejött a látogatónak, javultak a támadásaik, ezzel nem tudott mit kezdeni a Vasas, így megérdemelten egyenlített a VSA (24:26, 1:1).

A harmadik etapot ismét nagy lendületben kezdték az óbudaiak, Gubicza és Borsos szépen termelte a pontokat (11:6). Látszott, hogy az előző szett elvesztése feltüzelte a Vasas fiataljait, amit lehetett, összeszedtek, amit lehetett, beütöttek (14:8). Jól játszott a csapat liberója, Bánlaki Emese is, pontosan fogadta a nyitásokat, mezőnyben pedig több nagy mentés is fűződött a nevéhez. Teljesítményét végül egy ponttal is megkoronázta, miután egy mentése után a VSA térfelén esett le a labda (15:11). Takács remek szerváival nem tudott mit kezdeni a vasi együttes, a felnőtt keretben is lehetőséghez jutó szélsőütő hatot nyithatott egymás után (21:11). A végjátékra már teljesen hitét vesztette a Szombathely, így a házigazda könnyedén nyerte meg ezt a játékrészt (25:13, 2:1).

A negyedik etap elején semmi nem utalt arra, hogy szoros szettet láthatnak a nézők, hiszen a Vasas négy pontot szerzett egymás után (4:0). A vendégek ekkor időt kértek, ám hátrányukból mindössze egy pontot tudtak faragni (9:5). Gubicza továbbra is lendületben volt, jól is működtek a centertámadások (14:8). Ekkor azonban egy picit beragadtak a fővárosiak, így nem sokkal később Kőnig Gábornak kellett időt kérnie (14:11). A játékmegszakítás ismét jó ütemben történt, így megint sikerült komolyabb előnybe kerülnie a Vasas-juniornak (18:13). A folytatásban is jól tartotta magát az ellenfél, azonban 22:18-nál már eldőlni látszott a szett, sőt 24:21-nél már meccslabdához is jutottak az óbudaiak. Ekkor azonban kettőt is rontott a veretlen listavezető, és már csak egy pont volt közte (24:23). Nagyon hosszú labdamenet következett, többször is szerezhetett volna pontot mindkét együttes, a meccset végül aztán Fábián pimasz ejtése zárta (25:23, 3:1).

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 8. forduló

Vasas-Óbuda-Hofeka — Vasi Sportakadémia 3:1 (27, —24, 13, 23)

Folyondár utca, 50 néző. Játékvezetők: Nagy P., Varjasi
Vasas: Fábián 6, Gubicza 14, Takács B. 8, Major 4, Stefanik 21, Borsos 13. Csere: Bánlaki (liberó) 1., Benkó B. 4. Edző: Kőnig Gábor
VSA: Kovács E. 19, Simon J. 14, Mikos 6, Németh J. 1, Benesóczki 4, Takács D. 13. Csere: Sipos V. (liberó), Kiss B. 1, Illés, Gőczi. Edző: Mucsi Péter

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kőnig Gábor:
— Jó mérkőzés volt, ezt az eredmény is mutatja. A VSA elleni két meccsnek volt sportértéke. Mindkét csapatnak gratulálok!
Mucsi Péter: — Gratulálok a Vasasnak a győzelemhez, úgy érzem méltó vetélytársai voltunk előrébb rangsorolt ellenfelünknek. Végig jó meccset láthattak a nézők, ahol az összes szett színvonala magasan meghaladta az NB II-t. Büszke vagyok a csapatomra!

(forrás: vasasvolley.hu)

Címkék: szombathely röplabda vasas nb ii vasi vsa sportakadémia vasi sportakadémia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr183416579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása