Nekik nincs, ami ellenáll!

 2011.11.13. 20:23

A Dági KSE hazai pályán magabiztos, tetszetős játékkal 3:0-ra győzött a MAFC-BME-Mapei ellen a férfi NB I alapszakaszában, a tízedik forduló rangadóján, egy rendkívül hangulatos, élvezetes, látványos meccsen.

A csodálatos, napsütéses késő őszi, kora téli időjárásnak köszönhetően ezúttal is nagyszerű élmény volt az utazás a hegyes-völgyes, dimbes-dombos környéken a kistelepülésig.

AZ ELSŐ SZETT

Az érdeklődre szerencsére ezúttal sem lehetett panasz, ahogy Dágon szinte sosem! Majdnem megtelt a csarnok nézőkkel, és rögtön az első labdamenet után megszólaltak a dudás és a kereplők, hiszen a hálónál jól helyezkedő Horváth Gábor révén a hazaiak jutottak vezetéshez. Az már az elején látszott, hogy a MAFC nyitásfogadása eléggé labilis, a jól szerváló Dág ezt ki is használta. A fővárosiak nem szakadtak le, bravúros mentések és feladások váltották egymást (5:4), de amikor Oszuska II Zoltán is nyitott egy ászértékűt, megint három pont volt a különbség (7:4), és ez meg is maradt az első technikai szünetre (8:5).

Látványosan kemény, szikrázó ütésváltásokkal kezdődött a rangadó, leginkább Szauter Péter volt elemében. A másik oldalon Vocskó Máté jóvoltából Jahn Péter többször blokk nélkül üthetett, és legtöbbször élt is a lehetőséggel, és együttese Takács Gergely pöccintésével fel is jött megint mínusz egyre, Pollák Ferenc ütésrontásával pedig egyenlített (10:10)! A „vétkes” egy sánccal és egy ászértékű szervával azonnal javított, nagyon elemében volt! Horváth Gábor is betalált, így hamar visszaállt a hárompontos differencia, Vocskó György időt kért.

A visszatérés után a remek játékot felváltották a hibák, rossz nyitások és egy antenna-ütés, ez a differencián nem változtatott (16:12). A fővárosiak mestere cserével próbálkozott, beállította a Kazincbarcika ellen remeklő Tari Zsoltot. Ettől aztán meg is indult a szekér, előbb Takács, majd kétszer Tamasi volt eredményes, és egyenlő állásnál máris a Dágnak kellett időt kérnie (17:17). A vezetést nem tudta átvenni a MAFC, mert Jahn hibázott, Pollák Ferenc viszont ismét remekül oldott meg egy szorongatott helyzetet (20:18)!

Tamasi a látogatók szempontjából a legjobbkor nyitott ászértékűt (20:20), ám a háló túloldalán Pollák és Jánossy kisvártatva megint villant, így Vocskó György kikérte második idejét (22:20). Jahn Péter pontja után jött két kiváló MAFC-védekezés, de Szauter Péter eszén nem tudtak túljárni a vendégek, Jahn Péter pedig a hálóba támadott, ezzel ért véget ez a rendkívül izgalmas, színvonalas, szoros játékrész (25:22, 1:0).

A MÁSODIK SZETT

A szünet után Horváth Gábor pontja jelentett örömet a Dág lelkes szurkolóinak, de Takács Gergely ászértékűjével már a MAFC vezetett (2:3). Igen ám, de Szauter Péter gyönyörű sánca ismét a Dágot juttatta előnyhöz (4:3)! Szauter támadásban is ellenállhatatlan volt, és a fővárosiak gyenge nyitásfogadásuk miatt megint fontos pontokat ajándékoztak a hazaiaknak. Ebben az időszakban nagyon kellettek Jahn Péter pontjai, hogy versenyben maradjon a műegyetemi csapat, és ez olyannyira jól sikerült, hogy Takács Gergely bombablokkja után a MAFC egypontos vezetéssel mehetett a technikaira (7:8).

Oszuska II Zoltán ritkán szólt, de akkor nagyot, így volt ez a visszatérés után is. Ráadásul Pollák Ferenc lendületben maradt, de a másik oldalon méltó riválisuk akadt az egyre nagyobb kedvvel és pontosabban röplabdázó Tamasi és Takács személyében. Az idősebbik Oszuska-fivér bekanyarintott egy ásznyitást, aztán Jánossy Bálint ütése pördült le pontot érően a hálószalagról — ezekben a pillanatokban nem volt szerencséje a MAFC-nak, Vocskó György gyorsan időt kért (13:11). Egy egészen káprázatos, hosszú labdamenet végén Molnár Ádám ejtése pottyant le, de összességében továbbra is a kevesebbet hibázó hazaiak játéka dominált (15:12). Molnár István és Jahn Péter pontjai jelentették a feltámadást a fővárosi együttesnek, amely Molnár Ádám ásznyitásával váratlanul egyenlített (15:15). Pollák Ferenc bombáját Tihanyi Péter megmentette, de senki nem mozdult a labdára, így a Dág állt jobban a második kötelező szünetben (16:15).

Takács Gergely vérbeli feladókat idéző mozdulattal passzolt a háta mögött érkező Tamasi Istvánnak, aki kegyetlenül bevarrta a ziccert — egy újabb gyönyörű megoldás! Kapaszkodott a MAFC, Jahn sokkal hatékonyabban támadott, mint az első etapban, de a túloldalon lévők sem rontottak gyakran, így folyamatosan a Dág vezetett (20:18). A hangulat a tetőfokára hágott, megingott a látogatók védekezése, ezt a rendkívül elszánt és pontos hazaiak ismét jól használták ki (22:18), Vocskó György időt kért. A folytatásban Horváth Gábor ívelt egy ászt, Oszuska II Zoltán pedig sáncolt (24:18). Takács Gergely két pontjával életben tartotta a reményeket, de nem sokáig (25:20, 2:0).

A HARMADIK SZETT

Oszuska Gábor ászszervájával kezdődött a szakasz, de Tamasi hasonló dupla ászértékűje a fordítást jelentette (1:3). Jahn Péter kettőt hibázott, s máris egyenlített a Dág (4:4). Jánossynak minden bejött, parádésan játszott, Vocskó Máténak be kellett vetnie a titkos fegyvert, és Tamasi is odapörkölt egy jókorát (6:7). A MAFC egy ponttal jobban állt az első technikainál, ez szemmel láthatóan nem tetszett Oszuska Gábornak, aki hamarosan intézkedett, egyet sáncolt, majd nyitott egy ászt (9:8). A folytatás aztán már egyértelműen a hazaiaké volt Oszuska II Zoltán remek szerváival. Az első játékvezető előbb figyelmezette Szauter Pétert, akinek az volt a vétke, hogy túlságosan örült egy szép pontnak, aztán egy nagy mentés után lefújt egy labdamenetet, pedig a labda nem is ért földet. Ezt a bíró is belátta, és azonnal új labdát ítélt...

Jánossy Bálint ászt nyitott, aztán Tamasi szakította meg a MAFC rossz sorozatát (15:13). Szauter ellen nincs orvosság, a center újabb bombája után következhetett a második kötelező pihenő. Jahn szerencsés pontja és Molnár István blokkjai egyenlítést jelentettek a vendégcsapatnak (17:17). A center támadásból is eredményes volt, de a mindent megoldó Jánossy Bálint révén tartotta minimális előnyét a Dág. Amikor Szauter blokkolta Takács Gergely ütését, Vocskó György időt kért (20:18). Magabiztosan haladt a sikeres befejezés felé az extázisban játszó, fantasztikusan röplabdázó hazai együttes, amelyben Oszuska II Zoltán megint pazarul szervált (22:19). Jánossy talán élete legjobbját nyújtotta, és Szauter Péter is közel járt hozzá. Tamasi bombája késleltette az örömünnep kitörését, Szauter centerütése után talpra ugrott a közönség, és hosszú-hosszú percekig éltette a kiválóan játszó kedvenceket (25:21, 3:0)!

A mérkőzés legjobbja
Szinte képtelenség dönteni, annyi jó egyéni teljesítmény volt a hazaiaknál, amellett, hogy csapatként is remekül működött a Dág. Az volt a legnagyobb különbség a két együttes között, hogy a győztes csapatban nem volt lyukas pont, míg a fővárosiaknál igen. Oszuska Gábor pontosan passzolt és kiválóan irányított, hozta a tőle megszokott tudatos, magas színvonalú feladó-teljesítményt. Oszuska II Zoltán sérült bokája még nem gyógyult meg teljesen, ezért most nem kapott olyan sok labdát, mint máskor, de amikor játékba kellett avatkoznia, ragyogóan tette, szinte egyáltalán nem hibázott! Szauter Péter energikus játéka és elképesztő lelkesedése minden alkalommal felér egy erődemonstrációval, amely bénítóan hat az ellenfélre. Ezúttal is azt a stílusos és eredményes röplabdát produkálta, ami az ő védjegye. Pollák Ferencnek rengeteg ragyogó, technikás megoldása volt, hatékonyan támadott. A mezőny legjobbja ezúttal Jánossy Bálint volt. Ő bizonyult a legeredményesebbnek 15 ponttal, ütései és ejtései egyaránt ellenállhatatlanok voltak, bombaformában röplabdázott!
A vendégeknél Vocskó Máté, Takács Gergely, Molnár István és Tamasi István dicsérhető, de négyen ezúttal kevésnek bizonyultak hét ellen...

NB I, férfiak, alapszakasz, 10. forduló

Dági KSE — MAFC-BME-Mapei 3:0 (22, 20, 21)

Dág, 200 néző. Játékvezetők: Éva T., Hóbor
Dág: Oszuska G. 3, Szauter P. 13, Pollák 11, Jánossy 15, Oszuska II Z. 9, Horváth G. 5. Csere: Zirigh (liberó). Edző: Oszuska I Zoltán, Szauter Ferenc
MAFC: Vocskó M. 1, Takács G. 10, Molnár Á. 4, Jahn 11, Tamasi 12, Molnár I. 7. Csere: Tihanyi (liberó), Tari, Markovich. Edző: Vocskó György, Novák László

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 10:10, 16:12, 17:17, 20:20, 22:20, 23:22. 2. játszma: 7:8, 13:11, 15:12, 15:15, 20:18, 23:19. 3. játszma: 7:8, 14:12, 17:17, 20:18, 23:20

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Oszuska I Zoltán:
— Kettő-nullánál nagyon féltem, hogy kiengedjük a kezünkből a győzelmet. Két teljesen egyforma csapat találkozott, lehet, hogy ha egy óra múlva lejátszanánk újra a meccset, akkor fordított eredmény születne. Volt egy pici feszültség a pályán, de szerencsére húsz pont körül mindig mi jöttünk ki jobban a kényes szituációkból. Mindenki küzdött, ahogy bírt! Örülök, hogy nyertünk, szoktunk rosszabbul is játszani.

Vocskó György: — Sajnos az első pillanattól kezdve futottunk a saját játékunk után. Az alapjátékunk nem alakult ki, elsősorban a rossz szervafogadás miatt. A Dág ezúttal nagyon jó napot fogott ki, nem hiba nélkül, de nagyon kevés hibával, nagyon ritmusosan játszott. Mi nem találtuk a saját játékunkat, gratulálok a Dágnak!

Címkék: bajnokság röplabda nb1 mafc dág

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr843375226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása