Amerikában és Angliában is javában zajlanak a bajnoki mérkőzések, és természetesen senki sem marad le az elmúlt hét történéseiről.
 

Angol Super 8, nők, alapszakasz, 5. forduló
 
Dobos Ildikó (Polonia IMKA London)
 
Mivel a Birmingham visszalépett a bajnokságtól, ezért automatikusan a fővárosi együttes kapta mindhárom bajnoki pontot, 75:0-s pontaránnyal.
 
November 5-én Dobosék Dániába utaznak, ahol a NEVZA Championship keretein belül három mérkőzést fognak játszani. Ellenfelük két dán és egy norvég csapat lesz.
 
Farkas Virág, Kiss Beáta, Kun Dorottya (Leeds Carnegie) és Bulatkó Éva, Várkonyi Bernadett (Swiss Cottage)
 
Bulatkó Éváról eddig nem esett szó, de a center már több éve a Swiss Cottage játékosa, azonban eddig mi nem tudtunk róla. A londoni csapat magyarjai nem utaztak el Leedsbe, mert Bulatkó csak a hazai mérkőzéseken tud szerepelni, míg Várkonyi eddig csak a London Ligában szereplő együttesben kapott szerepet. A Carnegie-ban mindhárom magyar kezdő volt a mérkőzésen, és viszonylag könnyedén nyertek Kunék 3:0 arányban. A leedsiek így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetik a tabellát.
 
Tóth Luca (Team Northrumbia)
 
Az együttes nem lépett pályára az elmúlt hétvégén.
 
 
Angol Super 8, férfiak, alapszakasz, 5. forduló
 
Berndt Attila (Team Nortrumbia)
 
A newcastle-i klub egy nagyon szoros és téves bírói döntésekben gazdag mérkőzést nyert meg 3:1-re a London Lynx otthonában. Berndt jó játékkal segítette győzelemhez csapatát, holnap pedig az egyetemi csapat színeiben léphet pályára a Leeds Carnegie ellen.
 
Offra Norbert, Rapi Róbert (London Polonia)
 
Magyarjai nélkül utazott az együttes Birminghambe, ahol 3:1-es sikert aratott. Rapi munkahelyi elfoglaltsága miatt hagyta ki a mérkőzést.
 
Herczeg Roland, Tóth Milán (Leeds Carnegie)
 
Herczeg sajnos a pénteki edzésen egy kisebb sérülést szenvedett, a csepeli ütőnek a bokája azóta még mindig nem az igazi. Én azonban ott voltam a Sheffield elleni kezdőben, akiket nagyon simán vertünk egy óra alatt.
 
 
Amerikai egyetemi bajnokság, nők, alapszakasz
 
Farkas Anett (VCU)
 
A Hofstra ellen egy 3:0-s győzelem, majd egy 3:2-es vereség a Northeastern ellen. Mindkét mérkőzést idegenben játszották Farkasék, az első mérkőzésen 14, míg a másodikon 11 pontot szerzett a magyar játékos.
 
 
Molnár Hajnalka (Memphis Tigers)
 
A Tigrisek mindkét idegenbeli mérkőzésüket elvesztették. Pénteken a Tulsa verte Molnárékat 3:0-ra, vasárnap pedig a Dallas vendégeként kaptak ki 3:2-re. A magyar feladó mindkét mérkőzésen kezdőként kapott szerepelt. Zsinórban ez volt az együttes ötödik veresége, csütörtökön a UCF ellen javíthatnak hazai környezetben.
 
 
Porubek Lilla (Kansas State)
 
Két ötszettes mérkőzésen van túl a Kansas State, de nem akármilyen meccsek voltak ezek. A Missouri elleni rangadót 3:2-re nyerték Porubekék, a magyar játékos 19 pontot szerzett! A Baylor otthonában is jól ment honfitársunknak, ám hiába szerzett 16 pontot, csapata 3:2-es vereséget szenvedett. A hazaiak nyerték az első két szettet, azonban a vendégek egyenlítettek, de a győzelem már nem jött össze nekik.
 
 
Szívós Mária (Middle Tennessee)
 
Lassan már természetesnek lehetne venni azt, hogy Szívósék győznek aktuális ellenfelük ellen. A Blue Raiders a Georgia Tech együttesét 3:1-re, a North Texas és a Denver alakulatát pedig 3:0-ra verte. Szívós a Georgia ellen sok hibával játszott, ám így is szerzett tíz pontot. Utóbbi kettő mérkőzésen egyaránt 13-13 ponttal segítette győzelemhez csapatát.
 

Címkék: anglia amerika bajnokság légió röplabda légiós

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr573346535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yellov 2011.12.19. 15:47:26

holnap azaz 20.án jön haza Szivós Mária és 21.én megy a Vasas meccsre:) sikerült neki az első diplomája! :)
süti beállítások módosítása