Nyílt edzéssel hangolt a bajnokság alapszakaszának folytatására a Fino-Kaposvár férficsapata. A somogyiak a törzsszurkolókat hívták meg a szerda esti tréningre, és az érdeklődő sportbarátok ezután közelebbről is megismerkedhettek az újjáalakuló klub céljaival, elképzeléseivel.

A drukkerek a kétórás foglalkozáson láthatták, hogy a fiúk jó hangulatban és nagy önbizalommal dolgoznak, ami nem véletlen: hat meccs után is veretlen a társaság az NB I-ben. Már a bemelegítés sikert aratott, a folytatásban pedig érdekes, látványos gyakorlatok következtek. A végén, az egymás elleni játék során pedig olyan labdameneteket produkáltak a kaposváriak, amelyek egy-egy éles meccsen is ritkák!

A csapat hívei az edzés megtekintése után a Városi Sportcsarnok tanácstermében folytatták az ismerkedést az újjáalakuló egyesület vezetőivel, és még ajándékpólókat is kaptak, hogy abban szurkoljanak majd a lelátókon.

— Az az igazság, hogy én a valamikori Dózsa-pálya mellett születtem — mondta az egyik törzsszurkoló, Vass László, aki barátaival dobokkal, kereplőkkel és más zajkeltő eszközökkel is buzdítja a kaposvári gárdát a mérkőzéseken. — Negyven éve járok meccsre, és mostanság azért járunk ide szurkolni, mert látjuk, hogy Demeter Gyuri nagyszerűen összeszedte a társaságot, a fiatalok beépítése is jól sikerül neki. Most is van három olyan srác, akit megtapsoltunk az edzésen. Az lenne a jó, ha kaposváriakból állna a kaposvári csapat!

A klubvezetés jól tudja: akkor igazán értékesek a sikerek, ha sokan drukkolnak a helyszínen a csapatnak.

— Van egy álmunk, amelyik arról szól, hogy a Kaposvár újra teltház előtt játsszon, illetve a nemzetközi porondon ismét mutassa meg magát — fogalmazott dr. Borbély Csaba elnökségi tag. — Ebbe az irányban elég sok lépést tett az elnökség az elmúlt időszakban, de a legfontosabb, hogy a csapat sorra nyeri a mérkőzéseket. Nagyon fontosak a szurkolók, különösen az a kemény mag, akiket meghívtunk erre a nyílt edzésre. Ezek a szurkolók ugyanis minden mérkőzésre eljönnek, így a klubvezetés szeretne velük folyamatosan kapcsolatban lenni.

A drukkerek legközelebb a hétvégén segíthetik a somogyi fiúkat a pálya széléről. A Fino-Kaposvár szombaton 14 óra 30 perctől a Szolnoki Főiskola RK-SI elleni hazai mérkőzéssel folytatja bajnoki szereplését. Ez a mérkőzés is szurkolóbarát lesz, ugyanis most sem kell majd belépőt venni.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr373336244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása