Hajdú-Biharban a megyei felnőtt röplabda-bajnokság október elején veszi kezdetét. Örömteli, hogy már az elején kijelenthető, hogy mind minőségben, mind mennyiségben előrelépés történik az idei pontvadászatban.

A mennyiségi mutatók javulása tényszerű, hiszen a nőknél 2008 óta egyfolytában három csapat versenyez, viszont a férfiaknál rekordszámú nevezés érkezett, hét együttes verseng a minél jobb helyezésekért. A minőségi javulás is borítékolható, hiszen a játékosok szinte mindegyike nyáron is játszott, strandröplabdázott, ráadásul mind a nőknél, mind a férfiaknál olyan játékosok is neveztek, akik az elmúlt években NB I-es, illetve az NB II-es egyesületekben röplabdáztak.

A nőknél három város csapatai neveztek. A versenybizottság és a csapatvezetők megállapodása alapján mindhárom helyszínen egy teljes kört rendeznek, így sorrendben Balmazújvároson, Debrecenben és Hajdúszoboszlón pattog majd a labda.

A férfiaknál a debreceni együtteseken kívül ezúttal Balmazújvároson, Derecskén, Hajdúnánáson és Hajdúböszörményben is figyelemmel kísérik a bajnoki tabellát, amely a honlapon található.

Az előzetes esélylatolgatások szerint a tavalyi dobogós együttesek dolgát az ismét induló Vegyipari nehezítheti meg, ahol például a DEAC NB I-es csapatából ismert Puskás Gergely és Nagy Márton is szerepet kaphat. Az utóbbi két évben bajnokságot nyerő hajdúböszörményiek is erősítettek, az eddig is erős gárdában játszik az idén többek között a szintén volt DEAC-os Takács Ákos. A tavalyi ezüstérmes Debreceni Tűzoltóság erejét a csapategység adta, amely csak erősödött, hiszen több sikert könyvelhettek el azóta is.

Gondoljunk csak arra, hogy az azóta is érvényes Guinness-rekordban tíz tagjuk is szerepelt. A Hajdúnánás szinte az egész nyarat átstrandröplabdázta, és tavaly csak rosszabb játszmaarányának köszönhetően szorult a harmadik helyre. A Derecske egyre jobb teljesítményt nyújt, tavaly eddigi legjobb eredményét érte el a negyedik helyezéssel. Az Eötvös DSE többször volt már második a bajnokságban, idén szeretne javítani. Az előzőek alapján megállapítható, hogy izgalmas mérkőzésekre van kilátás...
A sorsolás és később az eredmények több más információ mellett a honlapon találhatók.

Címkék: megye röplabda hajdú bihar

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr323254365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása