Két sima, egy szoros!

 2011.09.23. 19:30

A mester és egyik tanítványa egymás ellen, röviden így jellemezhető a két edző, Demeter György és Tomanóczy Tibor találkozása, amelynek végén a mester örülhetett, hiszen a Fino-Kaposvár 3:0-ra nyert a Dunaferr SE otthonában a férfi NB I alapszakaszának harmadik fordulójában.

AZ ELSŐ SZETT

Kaszap Tamás mentett meg rendkívül technikás mozdulattal egy labdát a hálónál, majd Nagy József szerzett pontot, de Dávid Csanád azonnal egyenlített. Ezek voltak a meccs első mozzanatai. Mindkét együttes bombaerősen, kőkeményen szervált, de a fogadás is rendben volt. Egy-egy ponttal vezetett a Dunaferr, de Szabó Alpár két blokkjával fordított a Kaposvár (4:5). Nacsa Gábor hátsósoros ütése és Szabó újabb sánca után már kettő volt a különbség (5:7), de Pápai Péter bravúros ásznyitásával az első technikai szünetben már az újvárosiak álltak jobban. A korábbi liberójátékos az új szezonban már nyitásfogadó-ütőposzton szerepel, helyét Földes Mózes vette át. A kezdőcsapat tagja a fiatal Pádár Krisztián is, viszont Hatvany Attila eleinte csak a sarokban kapott helyet.

Olykor akadozott mindkét együttes játéka, de a hibákat akarattal, küzdéssel kompenzálták. Védekezésben egyik csapat sem remekelt, a somogyiak ráadásul nyitásfogadásban is alaposan visszaestek, így nagyon kellettek a bravúros extramegoldások a feladótól, az ütőktől, illetve a blokkolóktól (12:12). Gergye Roland látványos egyes sáncával a vendégek átvették a vezetést, majd Nacsa Gábor kosárérintéssel áttett ejtése esett le, Tomanóczy Tibor edző kiabált is egy sort Földes Mózessel (14:16). A második technikai szünet után

Tóth András és Pádár Krisztián játékkapcsolata még szemmel láthatóan nem tökéletes, érezte ezt Tomanóczy is, és beküldte passzolni Szücs Ákost. Nacsa újabb elemi erejű bombája és Kaszap Tamás szép blokkja után időt kért a Dunaferr, mert elúszni látszott a szett (15:19). Dávid Csanád termelte a dunaújvárosiak pontjait, de egymaga kevés volt, mert csapata mezőnyözése jelentősen visszaesett, így a visszatámadások nem lehetettek hatékonyak. Nacsa Gábor rendkívül technikás, pörgetett nyitása tulajdonképpen egy nagyobb ejtéssel volt egyenértékű, ilyet is ritkán látni. Tomanóczy kikérte második idejét (17:22), de ezzel csak elodázta a befejezést. Gergye ejtésszerű ütésével játszmalabdához jutott a címvédő Kaposvár. A jelentős előny miatt egy-két hiba, sőt Lukács Attila ásznyitása is belefért, végül Lesznyik Károly ütése zárta az első felvonást (20:25, 0:1).

A MÁSODIK SZETT

Lesznyik és Kaszap nagyszerű mezőnymentése után a játékvezetők a Dunaferrnek adták a pontot Nagy József állítólagos átlépése miatt... Így kezdődött a második felvonás, és Gergye Roland ütéseivel folytatódott. A Dunaferrnél már pályán volt Hatvany Attila, és a rendkívül fiatal liberó, Gebhardt Áron. A csapatjáték azonban döcögött, a somogyiak viszont nagyon elkapták a fonalat támadásban és blokkban is (4:8). Tomanóczy néha nagyot kiáltott dühében, de az esetek többségében nyugodt és türelmes maradt. Legalábbis ezt mutatta... A kaposváriak sem játszottak hibátlanul, néha azért látszott rajtuk a két nappal korábbi, Kecskemét elleni öt szett fáradtsága. A különbség mégis nőtt, mert Kaszap Tamás bombázott egy ászértékű nyitást (7:13).

Dömötör Lajos fokozatosan egyre jobban, hasznosabban röplabdázott, nagyokat mentett, Lesznyik Károly viszont támadásban többet rontott, mint szerdán, a többieknél pedig becsúszott néhány technikai hiba, hálóérintés, ilyesmi (10:14). Rohamosan csökkent a differencia, hiszen a hazaiak látták, hogy ellenfelük hullámvölgybe került, és próbálták kihasználni, de Nacsa Gábor támadásrontása után Pápai Péter a hálóba nyitott. Meglehetősen darabosság vált a bajnokcsapat játéka, de Gergye Roland gondoskodott róla, hogy a második kötelező pihenőre is megmarad az előnyből három pont (13:16).

A rövid szünet után továbbra is ajándékponttal kedveskedett a hazai csapatnak a Kaposvár, így már csak egy pont volt közte (16:17). Amikor már karnyújtási távolságba került a Dunaferrtől az egyenlítés, jött egy Nacsa-bomba és egy Pápai-out, Tomanóczy pedig időt kért (16:19). Tóth András és Szabó Balázs feladó-center kombinációja élményszámba ment, Hatvany Attila hátsósoros ütése nemkülönben. De az egalizálás megint elmaradt, mert Nacsa ejtése után Lukács Attila elpiszkálta a labdát Pádár elől (18:20). Nacsa kisvártatva megint ejtett, és a labda megint leesett! Amikor érezte, hogy az ütés nem megy, átállt a technikásabb megoldásra, és bejött neki! Gergye ütése egymás után kétszer is out volt, ezzel már a Dunaferr vezetett, Demeter György pedig időt kért (22:21).

Pápai Péter a hátsósorból bombázott (23:21), de Szabó Alpár blokkjával megint egyenlő volt (23:23)! Hatvany Attila ütése után a labda a sáncról kifelé pattant, hazai játszmalabda, de Szabó Alpár centerütésével megint egalizált a Kaposvár (24:24)! Tóth András megint odaszúrta Szabó Balázsnak, aki ezúttal sem ismert könyörületet (25:24), de ezúttal Gergye Rolandon volt az egyenlítés sora. Hatvany ismételt, de a somogyiak részéről ezúttal Nacsa következett, és nem hibázott ütést (26:26). Pápai is bemészárolta, újabb újvárosi játszmalabda! Rendkívül izgalmas labdamenet következett, kivédekezett támadásokkal mindkét oldalon, aztán végül Nacsa zárta le, megint egyenlő!

A címvédő képtelen volt átvenni a vezetést, ezúttal Lukács Attila volt eredményes centerből, de Nacsa Gábort a szélen megszállta az ihlet (28:28)! Nacsa immár harmadszor lépett rá a vonalra nyitásnál, másodszor fújták le. Pápai a hálóba szervált, Nacsa ez szép mezőnymentéssel javított, majd Gergye ütött, ezzel immár a Kaposvárnál volt a játszmalabda, Tomanóczy kikérte második idejét (29:30)! Nagy József nyitása hosszúnak bizonyult, de Gergye ütésével visszavette a vezetést a látogató. Az izgalmas, látványos, fordulatos szett méltatlanul ért véget: a korábban oly sok gyönyörű megoldást bemutató Tóth András és Szabó Balázs ezúttal nem értette meg egymást. A labda a feladás után átszállt a center feje fölött, és lepottyant a földre (30:32, 0:2).

A HARMADIK SZETT

Gergye Roland révén szórták az ászokat a vendégek a harmadik etap elején, aztán Szabó Alpár sáncát követően jött az első technikai (4:8). A rendkívüli izgalmak közepette elvesztett második szett után már nem pörgött megfelelően a házigazda, sok volt a pontatlanság, Tomanóczy időt kért (6:11). Ezután újra a régi volt mindkét csapat, hiszen lendületbe jött a Dunaferr is. Szép jelenetek váltották egymást itt is, ott is, és a játékvezetői ítéletek megkérdőjelezésében is fej-fej mellett haladtak! Nacsa szép ejtése után Szabó Alpár ásznyitása jött, Tomanóczy időt kért (14:18). Kapaszkodott a házigazda, Pápai Péter például nyitott egy ászt, de a túloldalon Nacsa is remekelt ebben a műfajban (16:23). Gergye Roland kegyetlenül nagy blokkjával ért véget a meccs (17:25, 0:3).

A Dunaferr nagy lehetőséget hagyott kihasználatlanul a második játszma hajrájában, de a Kaposvár megérdemelten nyert.

A mérkőzés legjobbja
A hazaiaknál ezúttal nem akadt kiemelkedő teljesítmény, bár Pápai Péternek, Szabó Balázsnak, Lukács Attilának, Hatvany Attilának és Dávid Csanádnak is voltak remek megmozdulásai és jó időszakai. A vendégeknél Nacsa Gábor ütésben voltak pontatlanságai, de az ejtéseket ragyogóan kivitelezte. Kaszap Tamás feladásainak többsége ezúttal is pontos volt, jól irányított. Szabó Alpár kitűnően blokkolt, Nagy József hatékonyan támadott, Dömötör Lajos hasznosan védekezett, de ezúttal Gergye Roland lett a meccs legjobbja, aki egy-két kivételtől eltekintve könyörtelenül bombázta a Dunaferr térfelét.

NB I, férfiak, alapszakasz, 3. forduló

Dunaferr SE — Fino-Kaposvár 0:3 (—20, —30, —17)

Dunaújváros, 150 néző. Játékvezetők: ifj. Szabó P., Vári
Dunaferr: Tóth A., Szabó B., Pádár, Pápai, Dávid Cs., Lukács A. Csere: Földes Gebhardt Á. (liberók), Szücs Á., Hatvany A., Neukum. Edző: Tomanóczy Tibor
Kaposvár: Kaszap, Nagy J., Gergye, Nacsa, Lesznyik, Szabó A. Csere: Dömötör (liberó), Magyar B., Bozóki. Edző: Demeter György

Az eredmény alakulása. 1. játszma:
8:7, 13:12, 14:16, 15:19, 18:23. 2. játszma: 4:8, 7:13, 13:15, 19:21, 23:21, 27:26. 3. játszma: 4:8, 10:14, 14:18, 16:23

Statisztika ide kattintva megtekinthető! A juniormeccs statisztikája ide kattintva!

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Tomanóczy Tibor:
— Az első szettben a csapatom nagyon tisztelte az ellenfelet, és megilletődötten kezdtünk. Próbáltam keresni a csapatot, hogy melyik felállás lenne a legjobb, észrevehető volt, hogy elég sokat cserélgettem a játékosokat. A második szettben úgy éreztem, megtaláltam a legjobb összeállítást, akkor méltó partnerek voltunk. Sajnos Pádár Krisztiánt hátfájás miatt le kellett cserélnem, Dávid Csanád lett az átló, de úgy érzem, hogy megfelelően teljesített azon a poszton, nem ezért buktuk el a harmadik szettet. A fáradtság, a nem koncentrálás és a kishitűség rányomta bélyegét a harmadik játszmára.

Demeter György: — Az első és a harmadik játszmában taktikailag nagyon szépen játszottunk, lés megérdemelten nyertünk. A második részben ötpontos előnyünket figyelmetlenségekkel picit elszórakoztuk, de utána küzdeni tudásból ismét jelesre vizsgáztunk. Bíztató jeleket láttam a csapat szerkezetében és játékában.

Címkék: dunaújváros kaposvár röplabda dunaferr

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr983251715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása