Négy alapembere, a sérült Tari Zsolt és Molnár István, illetve az Olaszországban strandröplabdázó Takács Gergely és Vocskó Máté nélkül játszott a fővárosi rangadón a házigazda MAFC.

A káposztásmegyeriek ennek ellenére csapatként remekül funkcionáltak, jól fogadták a nyitásokat, és az éppen Csepelről visszatért Tamasi István jó játékkal és remek szellemiséggel segítette győzelemhez együttesét.

– Célirányosan mezőnyözött, fogadott, ütött, nem hisztizett, gürizett – mondta róla Vocskó György vezetőedző. – A hiányzók miatti összetartás és bizonyítás is segített nekünk. A feladónk négy eltiltott meccséből egy megvan!

Tulajdonképpen egy percig sem volt kétséges a hazai együttese sikere, mivel a vendégcsapat jobbára csak sodródott az eseményekkel és asszisztált a pályán történtekhez.

A csepeliek számára rosszul kezdődött minden, hiszen az igazolások – csakúgy, mint a tavaszi rájátszásban, a kaposvári túra alkalmával – Csepelen maradtak. Végül tíz perccel a kezdés előtt megérkeztek a papírok, így el lehetett kezdeni a mérkőzést. A csapat úgy állt fel, ahogyan tudott, mivel a kezdőhatoson kívül – amelybe az edzőnek be kellett tennie saját magát is – bevethető ember alig akadt, a kispadon csak fiatalok foglaltak helyet. Az első játszmában az első technikai időig tartotta a lépést a Csepel, aztán 8:7-ről 14:7 lett, onnantól pedig már csak futott az eredmény után.

A folytatás sem volt sokkal jobb a látogatók szempontjából, de a második felvonásban legalább a játszma közepéig volt valami sansza a Csepelnek. A kétpontos előnyét az egyik állásban ötre növelte a MAFC, és onnan már sok izgalom erre a szettre sem akadt.

A harmadik, és egyben utolsó szettben gyorsan elhúztak a hazaiak, 13:7-nél Tamás Zoltán feladót cserélt, és ő maga látta el innentől ezt a szerepkört, a helyére pedig egy alig egy hónapja játszó fiatal került. A csere aztán a MAFC-ot lepte meg, mert hirtelen 16:15 lett az állás a Csepel javára. A vendégek öröme nem sokáig tartott, a házigazda megrázta magát, és a széteső csepeli nyitásfogadás asszisztálása mellett szépen behúzta a mérkőzést.

NB I, férfiak, alapszakasz, 1. forduló

MAFC-BME-Mapei – Csepeli RC 3:0 (14, 19, 18)

Káposztásmegyer, 60 néző. Játékvezetők: Horváth M., Farkas L.
MAFC: Markovich, Tamasi, Bolvári, Jahn, Molnár Á., Dzsaber. Csere: Tihanyi (liberó). Edző: Vocskó György
Csepel: Buzás, Kunert, Sow, Tamás Z., Daróczi, Pajor. Csere: Fogl (liberó), Rajmüller. Edző: Tamás Zoltán

(forrás: hunvolley.blog és csepelirc.hu)

Címkék: bajnokság csepel röplabda nb1 mafc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr373219250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása