Korábban cikket közöltünk a Kaposvár távozó edzője, Kántor Sándor nyílt levelével kapcsolatban. Később az a vád ért, hogy kiemeltem részleteket, a saját érdekeim alapján. Nos, ez nyilvánvalóan nem igaz, mivel semmiféle nem fűződik az említett úrhoz, a levél szerzőjéhez, illetve a kaposvári röplabdázáshoz sem. Viszont megszereztem a nyílt levél eredeti változatát!

Tisztelt Röplabdabarátok!

   Köszönöm mindazoknak, akik ezekben a napokban mellettem álltak illetve kifejezték értetlenségüket az edzőváltással kapcsolatban és méltatlannak találták az eljárást!  Sajnos úgy esett, hogy a mór megtette a kötelességét, a mór mehet.
   2005-ben, amikor megkeresett az akkori kaposvári elnökség, nagyon sokan  óvtak a külföldről való hazatéréstől, mondván, majd megtudod, mi folyik itt.  A szív diktált az ész helyett.  Legfőképpen Laszczik Iván akkori elnök kérte tőlem, segítsek megmenteni a kaposvári röplabdát, mert nagy bajban van, s bár Demeter György is szeretne hazatérni, inkább velem terveznék az  együtt munkálkodást. Egy év haladékot kértem, de az edzésprogramot hazaküldtem, ez alapján kezdték el a munkát. 2006-ban abban állapodtunk meg, hogy 2 évet játszom és 3 évet edzősködöm. Úgy állapodtunk meg, mivel játékosként is nagy feladat hárult rám,  edző látja el a tréningek levezetését  az én teljes körű szakmai programom alapján. Először Mészáros Péter ült a kispadon, majd később Zarka Péter. Emellett összeállítottam a csapat nemzetközi színvonalú pr-anyagát, mellyel  a vezetőink felkereshették a szponzorokat. Több céget  is én hoztam a csapathoz. Aki foglalkozott ilyesmivel, tudja, mennyi munkával jár, mennyivel több a "nem", s hányszor dobják ki az ajtón, de visszamegy az ablakon is, csak  támogatást szerezzen csapatának. Idehoztam szponzorként  többek között a Unicredit bankot,  a T-Mobilt,  a DRV-t, a K&H-t.  Ezenkívül megszereztem a Da capo céget támogatóként, így egységes, a nemzetközi mérkőzésekhez  méltó megjelenést tükrözhettünk külföldön is.

A hazai meccsekre  a kivetítőre magam vágtam össze a szponzorokat kiszolgáló reklámanyagokat, nézőcsalogató akciókat terveztem. Szponzorainknak, játékosainknak magam vágtam össze egy CD-nyi anyagot  a mérkőzésekről, minden évben. Figyeltem még arra is egyebek mellett, hogy karácsonykor minden szponzor kapjon tőlünk év végi jókívánságot. A csapatnak beszereztem az európai sztenderd szerinti  statisztikusi programot külföldről, melyet az egyesület   kedvezményesen tudott megvásárolni az olasz kapcsolataim segítségével, és amellyel Zarka Péter a mai napig dolgozik.  Sorolhatnám tovább.. S hogy miért vállaltam ennyi mindent? Mert nem volt senki, aki ezeket megcsinálja, vagy úgy csinálja meg, hogy annak értelme is legyen..

   A két év játékból négy év  lett, mert minden évben sikerült rávenniük újra és újra, hogy játsszam, természetesen nem volt ellenemre, hiszen az ÉLETEM A RÖPLABDA. Igazán eredményes évek voltak ezek, bekerültünk a Közép-Európai Liga legjobb négy csapata közé,  számon tartották Kaposvárt a nemzetközi színtéren, minden évben bajnokok és kupa-győztesek lettünk, sorra látogattuk az iskolákat, még több utánpótláskorú játékost bevonva a rendszerbe. Edzőként vágtam neki az idei szezonnak az új elnökkel való egyeztetés után.  Úgy gondoltam, mivel anyagi lehetőségek híján nem tudunk kiemelkedő tudású játékost igazolni, sőt, négy kitűnő játékos hagyta el a klubot, itt az ideje, hogy kiformáljunk egy fiatal, ütőképes csapatot. Már a múlt évad végén látszott, hogy anyagi problémákkal küzd az egyesület. Ekkor úgy döntött az akkori elnökség, hogy nem láthatok bele az anyagi forrásokba és szóltak, ne tárgyaljak leendő szponzorokkal sem. (?)

Az igazolásokba sem szólhattam bele, ami  érthetetlen.  Edzőként ne  javasolhassak játékosokat, akikkel a kitűzött célokat megvalósíthatom?  Leigazoltak két játékost, akik közül az egyik a legjobban fizetett játékos lett, egész évben nyújtott teljesítménye viszont harmatgyenge volt. (Hiába jeleztem, hogy a válogatottban nyújtott teljesítménye alapján nem idevaló.) A másik, fiatal játékosnak a  játéktudásával és a szorgalmával  voltak gondok. Igazán akkor kezdett el megromlani   a vezetőség egyes  tagjai  és a közöttem lévő kapcsolat, amikor az egyik vezetőnk nálunk röplabdázó fiát megbüntettem, mivel nem jelent meg egy csapatösszetartáson. (Minden sportklubnál minden játékosnak, edzőnek meg kell felelnie  egy felállított szabályrendszernek). Ezek után folyamatosan támadások érték a munkámat az édesapja részéről.  Hogy ne legyen olyan egyszerű a dolgom, egy másik vezetőnk szintén itt játszó  fiát is meg kellett büntetnem, mert késett edzésről többször is, ez szintén felháborodást váltott ki az érintettekből. És még sorolhatnám.

    Időközben a nemzetközi szereplésünk miatt szintén támadtak, miért nem állok be és játszok, hiába hivatkoztam a megállapodásra és a tervekre. A 4-es ütő poszton nem volt ponterős játékosunk,  Gergye Rolandot év közi iskolai teljesítményének romlása miatt vissza kellett  küldenünk a délelőtti tanítási órákra, így rá sem tudtam csapatot építeni.  A folyamatos támadások miatt kezdtem kilátástalannak érezni a munkát.  Ekkor megkeresett az AICH-Dob csapata, akik készülődtek a Challange-kupa négyes döntőjére, hogy leigazolnának. Fónai Tibor nem engedett el, köszönöm neki, hogy bízott bennem, hiszen ahogy terveztem, a szezon végére sikerült is  felépíteni  "A" csapatot. Eközben az anyagi gondok láttán a szakmai igazgató többször lemondott, az elnökség szétesni látszott, légüres térbe került a csapat. A Magyar Kupát szoros harcban, de  sikerült megnyerni. Mivel fontosnak tartottam, hogy nyerjünk és két mérkőzés alatt dőlt el, ki lesz a győztes, beálltam játszani. A bajnoki döntőt  Gergye Roland vezetésével (aki  a szezon végére vezéregyénisége lett a csapatnak)  sikerült három mérkőzés alatt megnyernünk.

   A fiatal, rutintalan csapattal végül ugyanazt a helyezést értük el a nemzetközi színtéren, mint tavaly a jóval rutinosabbal, illetve hoztuk a kötelező érmeket. A két hetes levezető edzések ideje alatt  senki nem jött el  a vezetőség közül a játékosokhoz, hogy megköszönje a munkájukat,  tájékoztassa őket az elmaradt bérek kifizetéséről, mondjon egy-két szót a jövőről. Ilyen még a több mint 20 éves pályafutásom alatt soha sehol nem fordult elő. Hetekig bizonytalanságban voltak a játékosok, az albérleteikből ki kellett költözniük és a stáb csak hallgatott..

   Már a közgyűlés meghívottjainak összeállításán látszott, miként formálják  a "frontokat". Megválasztódott az új elnökség.  Az érdekesség az, hogy olyan játékos is kapott meghívót és szavazati jogot, aki mindössze három hónapot játszott korábban a csapatnál.  Megdöbbentő, hogy azonos eredmények esetén akár el is dönthette volna  a klub jövőjét szavazatával.

    Az új elnökségből 3 szavazat esett Demeter Györgyre, ketten rám voksoltak. Köszönöm azoknak, akik támogattak és tudták, 5 év folyamatos kemény munkája van az eredmények mögött. Tisztában vagyok vele, az edzősködés egy klubnál nem nyugdíjas állás,  és azzal is, hogy Demeter György pártfogói évek óta készítették elő neki a helyet. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy elnöknek több elvárásnak is meg kell felelnie (pl. önkormányzat). Amit nagyon sajnálok az, hogy nem tudom folytatni a megkezdett munkát ezzel a fiatal csapattal.  Köszönöm, hogy  10 játékosból  9-en kiálltak mellettem, és velem szerettek volna tovább dolgozni,  illetve, hogy  többször is felhívtak, akkor maradnak Kaposváron, ha én maradok az edző.
 
Az utánpótlás kérdésköréről csak annyit: a jogszabályok tudomásom szerint nem teszik lehetővé akadémia rendszer működtetését. Ezen túlmenően Kaposváron remekül működik az utánpótlás- nevelés. A legkiválóbb ebben is kaposvári röplabdázás, így indokolatlannak tartom mind szakmailag, mind anyagilag  a változtatást, főképp ebben a gazdasági légkörben. A nemrégiben lezajlott kaposvári "Nagy Sportágválasztó"  rendezvényén senki nem volt ott, akik most mellszélességgel az utánpótlást akarják újraépíteni, Halász Mártával ketten a Kasi segítségével szerveztük meg a kétnapos programot és szereztünk  még több leendő röplabdást a városnak. És milyen megszorítás az, ahol nő a változtatásba bevont emberek létszáma?

   Azt már csak mellékesen tenném hozzá, hogy annak idején  az itt dolgozó edzőktől többek között éppen azért váltak meg, mert a fiatalabb játékosokkal nem tudtak szót érteni.  Úgy érzem, és ez a mostani elbeszélgetésekkor is bebizonyosodott, túl egyoldalúan voltak tájékoztatva a új elnökségi tagok, egy cél érdekében.

   A prémium kérdésköre, amely szintén konfliktust okozott:  Horváth Dániellel közösen napokig dolgoztuk ki minden mérkőzésre,  teljesítményre  lebontva  a rendszert, a  sporttársadalomban is szokásos százalékos elosztásokat követve. Ezt húzta át egy tollvonással Laszczik Iván, mondván, nem ez a szokás, majd hasára ütve néhány perc alatt tett javaslatot  a prémium elosztására úgy, hogy sok játékos, aki folyamatosan jó teljesítményt nyújtott egész évben, sokkal kevesebbet kapott, akik pedig nem dolgoztak megfelelően vagy kevesebb játéklehetőséghez jutottak különböző okok miatt, több prémiumot érdemeltek az elnökségi tag szerint.  Ő egyébként nem járt le az edzésekre, nem látta  a napi  munkát, a hozzáállást, a teljesítményeket, a  Magyar Kupa alatt síelt, az  idegenbeli meccseken egyáltalán nem, a  hazaiakon csak néha volt jelen. Méltatlan így értékelni játékosok és edzők egész évi munkáját.  Azt pedig magamra nézve tartom méltatlannak, hogy a Magyar Kupa-beli játékosként nyújtott teljesítményemet fél százalékosra értékelte.

Utószó: Még egy adalék: azok a kaposvári edzők, akik az általam hazahozott és összeállított, a rendelkezésükre bocsájtott  németországi és  olaszországi éves edzéstervekkel rendelkeznek: Demeter György, Mészáros Péter, Zarka Péter.
   Mindezekért írtam azt a levelem elején, hogy Kaposváron szerettették meg velem a röplabdát és most itt is vették el tőle a kedvem.

Kántor Sándor

Kaposvár, 2011.jún. 22.

Az ember

Maradjunk a mondásoknál, az ma olyan jól megy!

„A stílus maga az ember.”