A magyar férfi válogatott augusztus végén és szeptember elején Lettország ellen játszik az olimpiai elő-előselejtezőben oda-vissza alapon. A továbbjutó részt vehet novemberben az egyik előselejtező-tornán.

A magyarok hazai pályán kezdik a lettek elleni párharcot augusztus 27-én vagy 28-án, a visszavágó szeptember 3-án vagy 4-én lesz.

A magyar válogatott korábban előkelőbb rangsorolásban részesült, hiszen a 2007-es olimpiai kvalifikációs procedúrába az előselejtező-tornán kapcsolódott be, de ezúttal is vannak olyan remek csapatok az oda-visszavágós fázisban, mint a négy évvel ezelőtti Európa-bajnok és Euroliga-győztes Spanyolország, illetve Románia, Görögország, Hollandia, vagy Montenegró.

Lettországnak komoly eredményei nincsenek, néhány Európa-szerte híres játékosuk viszont van. Armands Celitans a belga Knack Randstad Roeselare röplabdázójaként a Bajnokok Ligájában szerepelt. Gundars Celitans megfordult már számos ragyogó együttesben, volt a francia AS Cannes, az orosz Lokomotiv Belgorod és a török Ziraat Bankasi játékosa, CEV Kupa-aranyérmes. A 34 éves Tomass Kalnins korábban megfordult a lengyel Czestochowa és Belchatow, illetve a montenegrói Budvanska Rivijera Budva csapatainál is. Viktors Korzenevics a spanyol Unicaja Almeria együtteséből igazolt a német SCC Berlinhez, amellyel német bajnoki ezüstérmes lett. Honfitársa, Janis Smedins szintén a berlinieket erősítette. Janis Peda a legismertebb, legelőkelőbben jegyzett lett röplabdázó, hiszen az elmúlt két szezont az olasz Cuneo csapatában töltötte, olasz bajnok, Olasz Kupa-győztes, Olasz Szuperkupa-győztes. Valters Ramma a szintén Bajnokok Ligája-résztvevő CSZKA Szófia tagja, Sokan légióskodnak Észtországban, néhányan pedig Finnországban, de többen odahaza szerepelnek.

A lett válogatott szövetségi kapitánya az a 49 éves Raimonds Vilde, aki 1988-ban, a szöuli olimpián az ezüstérmes szovjet válogatottban játszott. Világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, Világkupa-második, klubcsapataival görög, észt és szovjet bajnok. Edzőként dolgozott Görögországban, és a PCSK Riga együttesénél.

A nemzeti csapat az előző Európa-bajnoki selejtezősorozatban a négyes csoport harmadik helyén zárt három győzelemmel és három vereséggel. Nagy-Britanniát kétszer verte meg, és hazai pályán Görögországot is legyőzte 3:2-re. Az Euroligában csak egyszer, 2007-ben indultak, két nyert és tíz vesztett meccsel négyes csoportjuk utolsó helyén zártak, a románokat és a törököket tudták megverni.

Az ezúttal is rendkívül bonyolult olimpiai kvalifikációs rendszer Európát érintő részével kapcsolatban ide kattintva minden megtudható.

A Lett Röplabda Szövetség honlapja

Címkék: válogatott röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr453018712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása