Három meghatározó játékosa nélkül, megfiatalított kerettel várja az NB II rajtját az Agria RC Eger női csapata. A személyi gondokra a jó utánpótlás jelenthet gyógyírt.

– Petrás Dalma és Imreh Kinga ősztől a fővárosban folytatja iskolai tanulmányait, egri szerepvállalásuk ezáltal eléggé megkérdőjeleződött – mondta Gáspárdy György, az Agria RC ügyvezetője. – Tóth Eszter ugyan élő szerződéssel rendelkezik, ennek ellenére bejelentette, hogy egy időre elege lett a röplabdából, de bízom benne, hogy megváltoztatja a véleményét. Új játékos szerződtetésére nincs lehetőség, ha a sors úgy hozza, a saját utánpótlásunkból igyekszünk feltölteni a keletkezett űrt. Megfiatalított kerettel vágunk neki az NB II-nek, szeretnénk ott megerősödni, s egy-két éven belül ismét a legjobbakkal meccselni.

Az Agria RC Eger várhatóan mintegy húszfős kerettel augusztus nyolcadikán kezdi a felkészülést a következő idényre.

(forrás: heol.hu)

Címkék: eger agria röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr323017390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása